Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)
Andrási Benedek: Az újraindított Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium története
AZ ÚJRAINDÍTOTT SZÉKEL] KE R E ' | T Ú R I UNITÁRIUS GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE rendezvényeken, fesztiválokon vett részt, a színjátszók egyre több produkciót mutattak be, a szavalok egyre több versenyen vettek részt és elkezdtek díjakat összegyűjteni. A tantárgyversenyekről is elkezdtek érkezni a díjak, igaz, általában diákjaink oklevelén iskolaként az OBG volt feltüntetve. Az 1996/1997-es tanév számos változást is hozott: létrejött az igazgatói iroda, sikerült félnormás állásban egy titkárnőt alkalmazni, beindult a székelykeresztúri unitárius egyházközség testvéregyházközsége, Concord (MA, AEÁ] általi segélyező program, és a tanév végén elballagott az első osztály. Az 1997/1998-as tanévben érdeklődés hiányában a Kriza János Cserkészcsapat beszüntette tevékenységét. Ugyanezen tanévben Fekete János igazgató és Szombatfalvi József esperes-lelkész indítványozására termény- és élelmiszergyűjtő körútra került sor, melynek során 35 egyházközségből körülbelül 20 000 000 lej értékben sikerült támogatást szerezni a gimnáziumi étkezde számára. Az 1999/2000-es tanévben az EKT Jakab Dénes szentábrahámi lelkész helyére Bartha Alpár fiatfalvi lelkészt nevezte ki vallástanárnak, aki új lendülettel látott hozzá munkája elvégzéséhez: minden hét csütörtök estéjén előadásokat szervezett a diákok számára neves előadók részvételével és elkezdődött az ifjúsági istentiszteletek tartása is. A 2000/2001-es tanévben a lelkész úr súlyos megbetegedése következtében Szombatfalvi József esperes-lelkészre hárult a vallásórák megtartása is. 2001 márciusában dr. Szabó Árpád püspök és dr. Fóris-Ferenczi Rita VEN-előadótanácsos látogatást tett az iskolában, és a látogatás eredményeként elhatározták, hogy a 2001/2002-es tanévtől kezdődően saját lelkész-vallástanára lesz az iskolának. 2001 júniusában a végzős osztály, Varró Margit osztálynevelő indítványára, saját kicsengetési kártyát és tablót készíttetett, címlapján a „Ballagnak a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium III. évezred első esztendejében végzett diákjai, június 8-án". 154