Szabó Árpád (szerk.): Négyszáznegyven év 1568-2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján (Kolozsvár, 2008)
dr. Kovács Sándor: Az erdélyi unitarizmus történeti vázlata
■^s^Fé^rt|ífcf«rm;k:ió történetének egészében is különleges hely illeti /í^lwRrdéTj^nitárius Egyházat, hiszen a 16. századi Közép-Kelet-Eufóm ^fftitrinitárius közösségei közül egyedül az erdélyi élte meg a 2r sz^adot. Az öreg kontinens különböző pontjain elszórtan és mindvégig üldözött kisebbségként fel-feltűnő spiritualistaanabaptista-antitrinitárius egyházi értelmiségiek titokban nyomtatott és terjesztett traktátusai Európa nagy szellemi központjaiban (is] parázs vitákat robbantottak ki, de az antitrinitárius teológusok csak a vallási toleranciájáról híres Lengyelországban és Erdélyben szervezhették egyházzá minden szempontból radikális mozgalmukat. A radikális reformáció szakkifejezés a jeles amerikai tudós, George Huntston Williams kutatásai nyomán honosodott meg a kora újkori művelődéstörténeti szakirodalomban.1 Williams a reformáció során jelentkező különbözőbb vallási irányzatok és jelenségcsoportok tanulmányozása során a katolicizmustól, az anglikán egyháztól, illetve az evangélikus és református egyháztól eltérő áramlatokat illette a radikális jelzővel. Tulajdonképpen a magisztrátus által támogatott és államegyházi pozícióba került felekezetekkel állította szembe az ún. radikális csoportokat és személyiségeket. Tisztában vagyunk azzal, hogy a terminus technicus nem illik maradéktalanul az unitarizmus erdélyi elterjedésére; ha csak Kolozsvár reformációját tekintjük is, nyilvánvaló, hogy a magisztrátus kulcsszerepet játszott a különböző vallások és felekezetek - köztük az unitárius - meghonosodásában.2 Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az amerikai tudós tipológiája sokkal inkább fedi a valóságot, mint a magyar református Révész Imre túlságosan is leegyszerűsített, aló. század vallási forrongásait reformátori és nem reformátori egyházakra osztó kategóriái, ez utóbbiba sorolván mindazon 99