Biás István (szerk.): Unitárius egyháztörténeti adatok (1619-1866) (Marosvásárhely, 1910)
Rövidítések
31 jelen való esztendőben Martiusnak első napján említett néhai édes uram is lelkét édes Teremtőjének, a kitől az vette volt, nékem és árva gyermekeimnek elfelejthetetlen szomorúságainkra, életének 57-ik és a szt. házassági együttvaló létünknek 30-dik esztendejében szép csendességben és mintegy mély álomban megadá. Kinek is meghülemedett tetemei nem kívánván más egyebet, az utolsó és tisztességes eltakari tásnál, Mlgs jó Uraim s Atyámfiái tetszéséből azon utolsó tisztességtételt rendeltem jobbágyfalvi pusztás házamnál ezen folyó esztendőben júniusnak 4-ik napján reggeli nyolcz órakor véghez vitetni oly móddal, hogy ottan az halotti ceremóniák elkezdődvén consequenter csak kézen vitetni fog a test az ő örökös szállására, a csikszentmártoni igen közel való templomban. Mely is, hogy annyival tisztességesebben mehessen véghez, kérem a Mlgs Gróf Urat, a Mlgs Asszonynyal együtt, a megirt napra, órára és helyre magát keresztényi szeretetinek megbizonyítására magát megalázni méltóztassók. Kivánom ebbeli úri jóakaratját örvendetesebb állapotokban a Mlgs Gróf Úrnak megszolgálni és kivánom, hogy Isten minden szomorú változásoktól a Mlgs Gróf Urat oltalmazván tartsa meg sokáig örvendetes jó egészségben. A Mlgs Gróf Úrnak Jobbágyfalva, 20. Maii. A. 741. Boldogtalan árva állapotom szerint becsülettel való alázatos szolgálója Árva Sárosi Ilona. Czím: Méltóságos gróf Széki Teleki Sándor úrnak stb. Szeben, Gy. o.