Biás István (szerk.): Unitárius egyháztörténeti adatok (1619-1866) (Marosvásárhely, 1910)
Rövidítések
maradhatásomat, süt ezutáni egész életemet is, amenynyiben erre a mlgs úr sok rendbéli kegyes jótéteményei által vetettem fundamentumot: a másikkal mint bölcs elöljárómhoz, akinek a közelebbről volt Synodusban föcuratori hivatalra lőtt választását, amely nagy szívbéli örömömre értettem, éppen oly nagy szívbéli buzgósággal kívánom is, hogy az Úristen a mlgs úr életét hosszas időkre nyújtsa, nyomorait statusunknak igazgatására, s abban a szegény gyámoltalanoknak, akik közzé magamot is számlálom, gyámoktásokra. Én a költségemből kifogyván, elvégeztem vala magamban, hogy az őszön haza menjek s meg is írtam vala 17-dik Julii ezen szándékomat tiszteletes püspök uramnak, de tiszteletes püspök uram azzal bíztata, hogy csak kerül számomra annyi költség, amellyel még a télen ide fel maradhassak. E szerént azért még az idén haza nem mégyek; ha haza kelletett volna is mennem, addig nem indúltam volna, amíg a méltóságos úrnak indulásom idejét meg nem írtam volna, hogy^ ha a méltóságos úr valamit ad effectuandum, nékem parancsolni méltóztatott voma, annak teljesítője lehettem volna. Ha méltóztatik a méltóságos úr ide fenn létemben nékem valami iránt parancsolni, innen ritka hónap, hogy Kolosvárra bizonyos alkalmatosság ne menne s én az által örömest kívánok a mlgs úr parancsolatjának teljesítője lenni. Nevezetesen tudom azt, hogy egy pinczetokra volt a mlgs úrnak szüksége; itt olcsón lehetne szerezni, s Csíki Isák kolosvári kereskedőtől, aki most szeptemberbe fog feljőni, le lehetne küldeni. Semmi újsággal a mlgs úrnak udvarolni nem tudok, mert a Magyar Kurir úgy gondolom, mindent ki szokott karicsálni, hanem alázatoson tisztelvén a