Tóth György (szerk.): Az Unitárius Egyház szervezete - Az Unitárius Egyház törvényeinek gyűjteménye 1. (Kolozsvár, 1921)

A) Egyházi szervezeti törvény - II. Rész. Egyházköri hatóságok és tisztviselők

70 A keresztúri egyházkor bizonyos kisebb értékű és magánjogi igényt tárgyazó ügyek elintézését az esperes hatáskörében hagyná és csak bizonyos értékhatáron fölüli nagyobb jelentőséggel biró ügyeket kívánna a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalni. Ez a módosítás el nem fogadható, mert ha már egyszer, mint helyes jogelv elfogadtatott az, hogy közigazgatási vitás kérdések ne adminisztratív hatáskörrel felruházott tisztviselők által, hanem a bírói hatáskör és hatalom garantiaival felruházott bíróságok által idéztes­senek el, akkor az értékhatár szerint a közigazgatási sérelmek között határvonalat huzni nem lehet és minden, bármily kisértékü ügyre nézve is biztosítani kell a független és pártatlan bíráskodást. Ezokból ez a módosítás el nem fog dható. Végül a nevezett kör javaslata egy harmadfokú közigazgatási bíróságot kiván szervezni, mely harmadfokú hatóságként az egyházi főtanácsot jelöli meg azzal az indokolással, hogy lehetnek oly nagy horderővel biró kérdések, mint pld. egyházközségek szétválása, stb. melyekben biztosítani kellene a főtanács döntési jogát is. Kétségtelen, hogy ezen gondolatban van megfontolandó, de miutáu a Sz. T. 206. §-a a fontosabb ügyeket amúgy is az egyházi Főtanács hatáskörébe utalta és különösen a felhozott esetet is (lásd 206. §. 2. d) nem tartjuk szükségesnek a közigazgatási bíráskodás terén harmadfokú bíróságot is szervezni. III. A bizottság 1918 IX—24-iki véleményes javaslata az első szövegezéstől [1908 III — 8.] a lényegben nem tért el, csak összefog­laló formát öltött. A II. fokú bíráskodás eszerint is az E. K. Tanács hatáskörében hagyatott s a bizottság a III. fokú bíróság felállítását nem találta helyénvalónak. Ez volt az én álláspontom. Az E. K. Tanács a törvényjavaslatot a közelgő Főtanácsra te­kintettel már 1918 szeptember 26 án tárgyalás alá vette. Az E. K. Tanács ülésén inditványoztatott, hogv a II. fokú köz­­igazgatási bíráskodás az E. K. Tanács hatásköréből vétessék ki és önálló II. fokú bíróság szerveztessék — ami már az első tervezetnél is beható tanácskozás tárgyát képezte. Az E. K. Tanács ezt az indítványt elfogadván, a benyújtott javaslatot azzal adta vissza az előbbi bizottságnak, hogy a II. fokú önálló bíróság szervezésére is dolgozzon ki javaslatot.1 Az E. K. Tanács által 1918 IX. 26-án kiküldött bizottság az 1918. IX. 24-én benyújtott javaslaton lényegileg csak a Il-od fokú közigazgatási bíróság szervezetét illetően eszközölt módosítást a 180. és 181. § ok szövegezése szerint. Ennek folytán a 182., 183., 184., 185. §-ok is. átszövegeztettek. Az ekként elkészített javaslatot a bizottság 1918 X-9-én az E. K. Tanácshoz beterjesztette. Az 1918 IX—24-én készített és az 1918 X— 9 én elfogadott tervezetek közötti eltéréseket a törvényszöveg feltünteti. 1 L. 1438—1918. sz. alatt (209—918. 1. sz). A javaslat további irányára — álláspontomból következőleg — nem folytam be,

Next

/
Oldalképek
Tartalom