Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Budapest, 1903)

akkor az tinitar izmusnak nagy ünnepe van és hívei mintha istentiszteleten lennének, önkénytelenül kulcsolják imára kezüket.

Mig tehát a protestantizmus egyház és felekezet alakjában teljesíti missióját és igy ér el tagadhatlanul gyönyörű eredményeket a iótékonyság terén is — addig az unitarizmus inkább csak mint eszme, mint egy láthatatlan mozgató, javító és reformáló erő szolgálja a világot és észrevétlenül viszi azt fokról-fokra előre. —

Mármost arra a kérdésre, hogy ilyen körülmények között, van-e hát valami értelme a mi unitárius egyházunknak, egyletünknek és szabad-e egyáltalában az unitárius eszmét felekezetbe erőszakolni és egyletek által hirdetni — teljes jóhiszeműséggel és meggyőződéssel merem állítani, hogy igen.

Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, csak röviden jelzem Kolozsvárott tartott felolvasásomból azon részt, miszerint a mai világban, a mai társadalomban nem elégséges, hogy csak egyes kiváló egyéniségek hirdessék a mi liberális és emberséges tanainkat, hanem nagyon is nagy a szükség arra, hogy vezető szózat gyanánt nyíltan és hangosan hirdessük azokat egyházunk által is. Mert ezek az egyszerű, igénytelennek látszó eszmék, melyek az unitarizmust alkotják a mai nehéz és kritikus időszakban, nem annyira megvetendők és mellőzendők, mint a hogy azt némelyek hinni és hirdetni szeretnék.

Különben is én még mindig nem tudok megbarátkozni, azzal a gondolattal, hogy a mi magyar jellegű vallásunk, melynek nagy nevű prófétája is szívvel, lélekkel magyar volt, a mi világos értelmű őszinte jellemű, szabadságért küzdő és lelkesülő geniális magyar fajunknál — mely mindig kész volt a tisztultabb, szabadabb eszmék elfogadására — csakugyan ne tudjon idővel nagyobb mérvben hódítani. Vagy hogy ne jöjjön egy mélyebb kedélyű korszak midőn a függetlenül és önállóan gondolkodó emberek között támadnak majd talán olyanok is, kik már igazságérzetüknél fogva is szívesen exponálják magukat egy oly irányért, azért az egyházért, mely őszintén és bátran szembe mer nézni mindenkor az igazsággal ! Hogy ne jöjjön majd idő, melyben a felvilágosodott, elfogulatlanul gondolkozó embereknek is jól esik talán rokon lelkek társaságában egy kis otthonra találni.

Úgy érzem, mintha most önkénytelenül eltaláltam volna a helyes kifejezést ! Valósággal otthonunk nekünk szabadelvűeknek a mi unitárius egyházunk. Mert bármennyire ne a felekezetiségben és templomozásban találjuk is fel vallásosságunkat, azért a hányszor csak e kis templomba lépünk — mintha mindig haza jönnénk I

Ha a külvilágban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy jóknak és igazaknak vélt szabadelvű eszméink, gondolataink, törekvéseink félre értetnek — a legtöbbször mi magunk is velük együtt — és kezdjük magunkat az emberek társaságában kényelmetlenül és idegenen érezni, biztosak lehetünk benne, hogy ide vissza térve, a máshol rosszul fogadott, félre értett eszméink, gondolataink itt mindenkor hűséges „otthon“-ra találnak.