Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)

I. Az ezernyolcszázas évek

I. Az ezernyolcszázas évek

Az unitárius tanintézmények önképzőkörei; a Dávid Ferenc Egylet és az Unitárius Közlöny.

„Földrajzi helyzetünkből kifolyólag még őrizetben van nálunk egy sereg ősi, helyesen szólva ósdi dolog, amelyek makacsul útját állják az intenzív és extenzív haladásnak. Mi még nem jutottunk öntudatára annak, hogy a rigolírozás kifizeti magát, hogy ami jó, az nem drága. Szerencse, hogy ezek a kifejezések már közmondásként nyelvünkön járnak. Talán eljutunk tovább is.”

A kolozsvári Unitárius Kollégium főgimnáziumának önképzőköre Az Unitárius Papnevelő Intézet, később Unitárius Teológiai Akadémia önképzőköre

Az unitárius ifjúsági munka első jegyzett formái nem az egyház önálló ifjúsági szervezeteinek keretében alakultak ki - ennek az egyházi ifjúsági keretnek a megteremtésre csak a 20. század elejétől került sor. Már jóval azelőtt azonban, a 19. század közepétől, az erdélyi magyar ifjúsági kibontakozásnak unitárius jellege is volt. Ez a kibontakozás nagyjából két formában történt: egyrészt az unitárius tanintézeteken belül szervezett önképzőkörökben, másrészt a falvakban Erdély-szerte létrehozott olvasó és önképző egyletekben vagy ifjúsági egyesületekben.

Az unitárius teológiai önképzőkör vizsgálata során fő forrásként A kolozsvári unitárius papnevelő intézet önképzőkörének története a XIX. században című pályaművet használtam, Barabás István tordátfalvi lelkész alkotását.1 Érdekesen időszerűnek találtam azt az előszót, amelyet Dr. Boros György, az Unitárius Közlöny szerkesztője, az előbbi munkához bevezetőként írt: „Földrajzi helyzetünkből *

Unitárius Közlöny, 1901, 200.

5