Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)

III. Az ezerkilencszáztízes évek

III. Az ezerkilencszáztízes évek

A falusi ifjúság olvasó és önképző egyletei

„Ifjúságunk erkölcsnemesítő egyletekben tölti téli estéit.” „A testedző napi munka után fennmaradt üres időt ne töltsék a nemzetölő, vagyonpusztító, erkölcsrontó kocsmában, hanem lelkűk, értelmük művelésére fordítsák. Az önképzés útján fel akarják fegyverezni magukat, hogy visszaverhessék a talán nem is egészen alaptalan támadást: a székelység azért nem boldogul a saját otthonában, mert műveletlen.”1

Ahogyan a 19. században a városok unitárius ifjúsági élete szervezett formában a tanintézmények különböző létesítményeiben (önképzőkör, olvasóegylet) működött, ezzel párhuzamosan a vidéknek, a falvaknak is megvolt a maga kevésbé szervezett, s ezért több homály által fedett ifjúsági élete.

Ez az ifjúsági élet sokszínű, változatos formában jelentkezett. Talán előbbiekben említett gyengébb szervezettségének is az volt az egyik oka, hogy majdnem minden faluközösség más és más formában, a helyi viszonyoknak megfelelően szervezte meg ezen ifjúsági alakulatokat. Megnevezésüket is különbözőképpen használták: polgári egylet, falusi egylet, községi egyesület, iskolai egylet, olvasóegylet, színjátszókor, dalkör, önképzőkör.

A Magyar Királyi Vallásügyi és Közoktatási Minisztérium 1911-ben kelt és a történelmi felekezetekhez intézett rendelete (lásd az előző fejezetet) éppen ezeknek a már 19. század közepe óta meglévő, helyenként változó működésű egyesületeknek a felélesztését célozta. A Minisztérium az egyesületek tevékenységének valamelyes egységesítését szerette volna elérni azzal az alapszabályzattal1 2, amelyet írott változatban ugyancsak megküldött az egyházaknak. Ez alapszabály elméletben ugyan, de eléggé áttekinthetően ábrázolja az egyesületek mibenlétét a következők szerint.

1 UE, 1/5, 1906. február.

2 Alapszabály tervezet a ... -i ifjúsági egyesület számára. Az Unitárius Püspökség levéltárából.

51