Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
X. Ezerkilencszázharminchárom
Másnap Kökösi Kálmán áhítata után az időközben rendbe szedett kultúrházban az előzőhöz hasonló tartalmú nap Ígérkezett: Fikker János Unitárius misszió címen lépett fel. Tisztult felfogásaik ellenére az unitáriusok mindenütt kisebbségben vannak, s ez azt mutatja, hogy az emberek a világos eszmékben nem látják meg a bensőségesebb vallásosság lehetőségét - mondta. Nem látják, hogy az unitarizmus valóban jobb embert csinál az emberből. Igaz, hogy ez a vallás elsők között küzdött mindig az emberi értékekért, a társadalmi egyenlőségért - de az eddigi eredményekkel mégsem kellene megelégedni. Az unitáriusok helyzeti, gondolkodásbeli előnyével többet kellene tenni: az ember lehetőségeiben annyira bízó vallásnak több minőségi embert kellene termelnie. Az unitarizmus azonban csak akkor lesz méltó „a legjobb vallás” név alatti terjesztésre, amikor „benszülött” tagjai megszűnnek képmutatóknak, külsőségekben kimerítkezőknek stb. is lenni, amikor ők maguk már igazán ismerik az unitarizmus lényegét és azonosulnak vele. Ez az a terület, ahol a fiatalság nagyon sokat tehet, s nagyon sokra viheti. Egy olyan világ, amelynek lakói az unitarizmus szellemében vallanák, hogy Isten olyan feladatokat bízott az emberre, amelyeket csak ő maga tud elvégezni, alighanem Isten országa lenne. Ehhez azonban hinni kell azt, hogy a világ fájdalmai és tragédiái nem Isten akaratából fakadnak, hanem az ember szabad cselekedeteinek következményei. Hinni kell, hogy az ember valóban irányítója saját életének. Hinni kell, hogy a hit hegyeket mozgat - s akkor indulna el ez a világ azon ország felé. A délelőttbe még a választások is belefértek: az új elnök Lőrinczy Géza lett, alelnökök Barabás Margit és Tana József, főtitkár Bede Emil, titkár Nagy Zoltán, pénztáros Végh Kálmán, jegyzők Herszényi Irma és Bodor András, ellenőrök Gálffy Elek és Márton Samu, a Kévekötés szerkesztője Fikker János maradt, a szerkesztőbizottság tagjai Símén Dániel és Bende Béla. Az egyházköri titkárok sora a következő lett: Bede Emil, Lőrinczi János, Nagy Klára, Nagy Zoltán, Benczédi Margit, Bedő Júlia, Taar Ilonka. A bizottságok tagjait és a választmányi tagokat a fő forrás Kévekötés nem közölte. A szervezeti jellegű rész még magába foglalt egyéb határozati javaslatokat, vitákat, működési és Kévekötéshez kapcsolódó ügyek tárgyalását is - ezekkel kapcsolatban a Kévekötés szintén néma. Délután a konferenciázók Várfalvát látogatták meg egy istentisztelet és pár üdvözlő beszéd erejéig, majd Aranyosrákoson tették 204