Benczédi Pál: A Dávid Ferenc-Egylet története (Kolozsvár, 1935)
jó példát mutatott. A persely-alapnak ő volt a legnagyobb és legállandóbb adományozója. Kétségtelen, hogy az egylet vezetőségének már kezdetben meg volt a helyes felfogása az egyleti munkára vonatkozóan. Azonban az egylet csak fokozatosan tudta megvalósítani eszményeit. A nap is csak fokozatosan tud elhatolni a hegyek és bércek zege-zúgába és a rónák végtelenségére. Az egylet megalakulása után apránként megalakulnak az egyházköri egyletek. 1900-ban megalakúi az Ifjúsági Egylet is, mint a 10-ik kör. A munka mindenik körben buzgósággal folyik. A központi egylet nemcsak a maga külön ügyeire figyel, hanem mindenik alakulatra is. Lelkesít, buzdít és eszméket ad a munkára és a munka megérlelésére. Az »Unitárius Közlöny« ismét egy újabb cikksorozatot indít be: »Helyzetünk és jövőnk« címen, mely ha terjedelemben s talán tartalomban, nem is éri el a korábbi sorozatnak (12 cikk az unitárizmusról) az értékét, mégis fontos szerepet töltött be egyházi irodalmunkban. A nép művelődése szempontjából olyan fontos vándorkönyvtárt a lelkes nőtagok nem lankadó buzgósággal gyűjtik és ahová a szükség kívánja, küldik is. Katonáknak és az egyházközségből távol levő más hitrokonainak az »Unitárius Közlöny«-t megküldik ingyen. A »Konfirmációi emléket« 1700 példányban kinyomtatják, a »Fiatalság Barátját«, mint a gyermekek számára szerkesztett lapot, időközönként kiadják, a »Nők Világa« pedig az »Unitárius Közlöny« mellékleteként gyakran megjelenik. Az alkohol élvezete ellen való eljárás módszerére pályázatot hirdetnek. A felolvasógyűléseken jelesebbnél-jelesebb felolvasások hangzanak el. A választmányt és a szakbizottságokat újra szervezik, hogy a munka annál határozottabban mehessen. A missziói munka megteremtése szempontjából alap létrehozásán fáradoznak. Az izmosodó munka közepette ülte meg az egylet fennállásának 20-ik évét, amely szerény ünnepély egyike a legfelejthetetlenebb pillanatoknak. E végből hadd idézzük az »Unitárius Közlöny« (1904 sz. 197 1.) örvendező szavát: »Nem a falak, hanem a szívek és arcok öltöttek díszt e napon. Valami íönséges áradata az elevenítő léleknek járta át azokat, akik együtt voltak. Először a sejtelmes és aggódó várakozás, azután a fokozódó szent hevűlés eggyé olvasztotta a jelenlevők nagy seregét. Amikor megzendűlt az ifjú ajkak csengő dala, az istenszolgálatnak áhítatos imája, a nagyszívű elnöknek mélyen átgondolt társadalmi bölcseleté — már tudtuk, hogy nagy napunk lesz«. A lelkes titkári jelentés a 20 év történetéről a következőket állapítja meg: »Húsz év aránylag rövid idő, de elégséges arra, hogy megtudjuk, vájjon jó úton járunk-e ? A közönség, a sajtó, amely ügyünket mindig rokonszenvvel kísérte, előnyösen ítélt. Nem voltunk hűtlenek az időhöz, nem szalasztójuk el az alkalmat s azt hisszük, nemcsak a mi unitárius körünk, hanem a körülöttünk levő társadalom, városaink, községeink és hazánk 22
