A Dávid Ferencz Egylet unitárius konfirmációi emléke (Kolozsvár, 1923)
UNITÁRIUS KONFIRMÁCIÓI EMLÉK 15 Baráti levél. Nem sok idővel ezelőtt állottam én is — éppen mint most te — az Ur asztala előtt, hogy szent vallásomról hitet tegyek és fogadást, hogy annak parancsolatai szerint fogok élni. Szent áhítattal, kimondhatatlanul felemelő érzéssel énekeltem: „íme elődbe megyek, hogy rólad vallást tegyek“ és esedeztem társaimmal: „Szent Ur Isten segély minket, neveljed gyenge hitünket“, szóval: konfirmáltam. Erős hittel, bizalommal eltelve oszoltunk szét a templomból a hitvallás elmondása és az úri szent vacsora fölvétele után, mint nagy fiuk és leányok s mily nagy volt a bizodalmunk Istenben, az életben, saját erőnkben! Ifjú barátom, barátnőm, te is hozzám hasonlóan érzesz e pillanatban, midőn a nagy világba kilépsz. Most már bátran szembe szállhatsz az élet viharaival, mert mi a konfirmáció? Magyarul annyit tesz, mint megerősödés vallásunkban. Vallásunknak főbb pontjait megtanultad, személyesen vallást tettél, hogy a keresztény vallást szereted. Jézus parancsolatjai szerint kívánsz élni és ennek bebizonyítására úrvacsorát vettél. Ilyen fogalmakkal, érzelmekkel és vágyakkal oszoltatok szét a nagyvilágba te és társaid, hitben megerősödve, azon meggyőződéssel, hogy az az igaz, mindenható és mindent tudó szent Isten, aki
