A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
37 tisztánlátást okvetetlenül elöli egy időre az emberekben. A másik akadály szerintem a korlátokkal körülépitett, örökös etiquettekérdésekkel vesződő arisztokráczia légköre, mely mindig a legkevésbbé volt alkalmas arra, bogy szabadabb és magasabb eszmékhez való talajt szolgáltasson! Sőt, valljuk meg, hogy még csak alkalmat is alig-alig nyújt ahhoz, hogy a széltében terjedő szellemi mozgalmak áramlataival megismertesse embereit. De annál nagyobb és hatalmasabb ész és szív kellett ahhoz, hogy e kettős akadály daczára Tolstoj a szabadelvű kereszténység egyik leglelkesebb apostolává lett! Hogy visszatérjek tanaihoz, melyek által eszméjének az unitárizmushoz való véghetetlen közelségét kívánom bizonyítani, újból megemlítem, hogy mellőzve minden hagyományt, megszabadult a szentháromság, az eredendő bűn, a váltságtan, az örök kárhozat és minden egyéb dogmától, egyedüli tekintélynek a lelkiismeretet ismerve el — éppen mint a modern unitárizmus. Hiszi az Istent, mert e hitet lelkiismerete követeli meg és mesterének, vezérének tartja Jézust, mert őt és evangéliumát tartja a megtestesült lelkiismeretességnek! Ebben van ismét az orthodoxiától való eltávolodása és az unitárizmushoz való végtelen közelsége! Megfordítva látja ő is a tételt: nem Krisztus evangéliuma győzi meg a lelket, hanem a lelkiismeret fedezi fel e tanokban az isteni eredetet — tehát mint az unitárizmus, az írott kijelentés fölé is a lelkiismeretet helyezi. Itt ismét szóba jöhet az a kérdés, hogy vájjon melyik irány hódol tulajdonképen jobban Krisztusnak ? Az-e, a mely vak kegyelettel és alázattal hajt térdet-fejet a kereszténység előtt s azért követi buzgón tanait, mert az ,,/ras“-ban áll, hogy Krisztus az egyedüli „fundamentum“ számunkra — mint a hogy a többek között a Koránban Mohamed az egyedüli próféta a mohamedánizmus számára, — vagy pedig az az irány, melyet a kereszténységnek csak ama nagyon kis része képvisel, mely a többi prófétával együtt még Krisztus jövetelét és evangéliumát is a kritika szemével nézi, . . . hogy azután szivével, leikével, tiszta meggyőződésből álljon a kereszténység szolgálatába!! A keresztény vallás gyakorlását Tolstoj a krisztusi szeretet követésében látja s ezzel kívánja nemcsak az egyes embereket irányítani, hanem az összes társadalmi kérdéseket megoldani. S miután nem állít fel akadályul semmiféle dogmát és korlátot, hanem csak az Istenben való hitet és az emberek iránti szeretetet és kötelességeket állítja fel merészen a kereszténység főfeltételének, a
