A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)
III. Felolvasó ülés
31 fonja meg. Másodszor azt üzeni a király, kinek tetszett az első felelet: van neki egy lyukas korsója a padláson, foldja meg azt, ha tudja. Visszaüzen a leány: fordittassa ki a király a korsót, mert az öregapja sem látott olyat, hogy színéről toldoztak volna meg valamit. Most meg az üzente a király, hogy menjen el a leány őhozzá, de úgy, hogy még se menjen; köszönjön is, mikor elébe ér, de mégse köszönjön; vigyen is neki ajándékot, meg ne is. A leány felül egy szamárra, úgy megy a királyhoz. Otthon egy galambot megfogott, szitával lebontotta és elvitte magával. Mikor aztán a király elébe ért, egy szót sem szólt, hanem meghajtotta magát, aztán a galambot a szita alól elrepítette. így aztán ment is; nem is; köszönt is, nem is; vitt is ajándékot, nem is. Talán mondanom sem kell, hogy a királynak nagyon megtetszett az okos leány s feleségül vette. Rokon ezzel a gulyás leánya, kit a király első látásra megszeret, feleségül vesz, de kiköti, hogy sohase szóljon ellenére. Egyszer aztán egy szegény ember panaszra jött a királyhoz. — Felséges királyom, — adta elő panaszát a szegény ember — a szomszédommal a városba mentünk, én két lóval, ő két ökörrel. Az egyik lovamnak volt egy kis csikaja. Útközben megháltunk egy helyen. Mikor újra elindultunk, a csikó a szomszédom ökréhez szegődött s akárhogy hívtam, többet nem fordult vissza az anyjához. Erre az én szomszédom azt mondta, hogy az én csikóm az övé s nem akarja visszaadni. A király a másik embernek ad igazat. Azé a csikó, a ki után megy. A királyné véletlenül megpillantja a szomorúan távozó embert s megkérdezvén szomorúsága okát, nem állja meg, hogy bele ne avatkozzék a király dolgába. Azt tanácsolja az embernek, menjen ki az erdőbe, hol az ura vadászni szokott, vigyen magával egy hálót s tegye le egy fatuskóra. A szegény ember megfogadja a különös tanácsot, a hálót leteszi a fatuskóra, fogja a nyelét, mintha halászna. Arra megy a király, álmélkodva kérdi: hát te mit csinálsz itt, szegény ember? — Halászok, felséges királyom. — Mit beszélsz te? Hogy lehet a fatuskónak hala? — Úgy, mint az ökörnek csikaja. A király megszégyeli magát s a csikót visszaitéli a szegény embernek, de szörnyen megharagszik a feleségére. Gyanította, hogy ez adta a tanácsot a szegény embernek. Kiadja az utat az asszonynak. Hiába sirt, ritt az asszony, nem könyörült.
