A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)

I. Felolvasó ülés

Nem taposott ösvényen járva, — Nagy tettekre ragad, hevít. . .

Homályba vész a bus kolostor:

Áll a barát, kezében ostor,

Szemében a harag villáma;

Lesújt a vétkes babonára,

Mely embert butit, Istent káromol;

És Babylonnak büszke tornya — Kincs- s verejtékből összehordva — Meging . . . remeg. . . majd szétomol. És száll az Ige égi szárnyon,

Merész röptében száz világon Szétszórja a hit magvait:

Vigasztalást nyújt és tanit . . . Wittenberg, Worms, Wartburg tanúja: Nem rövidült az Isten ujja.

Ottan ragyog királyi széke A lelkes ember nagy szivébe’,

Mely alkot uj meg uj világot — —

S a rom felett,

Mit elfedett,

A jövendőbe átvilágolt . . .

És száll az Ige fennen, szabadon: Minden szavában üdvösség vagyon.

És száll az Ige tisztán, zordonan :

S a Genfi-tónak színes tükörén Élet-halál hatalma benne van.

Játszva törik meg az uj hit, remény, Egy uj világnak hajnalcsillaga :

Ott áll a főpap, a Montblanc maga! Feljött a nap. S a bűnös éjszaka Vad árnyai mind nyugovóra térnek. Fölcseng a dal: zsoltár az Ur nevének.

És száll az Ige, száll merészen,

Győzni vagy halni készen!

A törpe bolygók lomha táborát S a nagy tejutnak csillagsátorát Űzi,