A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)

VI. Felolvasó ülés

72

ajtónkon s nem is kér, de már követel is bebocsáttatást. Az individualizmus nagyszabású térfoglalását, mely a múlt század utolsó évtizedeiben az állameszmének is mindinkább nemzeti jelleget adott, sőt a nemzetiségekben is felkorbácsolta a szenvedélyek viharát, felváltani készül és pedig záros határidőre, az úgynevezett szocziálizmus. Jól van. Hát csak jöjjön, ha jön az emberiség szent nevében, hogy a széttagolt társadalmat egybeolvassza a mindenható szeretet ereje által. Mint láttuk, ugyanez a czél lebegett Emerson előtt is, a mikor az individualizmus apostolává szegődött. Az eszközök megválasztásában eltérnek egymástól, de a czélpontban egyesülnek, mint a kör sugarai.

Fogékony lelke előtt minden új. Semmi se élettelen. Vonzó és elbájoló színekben tündököl előtte az egész világmindenség, szűzies tisztaságban áll szemei előtt a nagy természet, akár csak a teremtés első hajnalán. Tér és idő csak azért léteznek, hogy keretűi szolgáljanak az emberi elme búvárkodó és alkotó erejének.

Minden külső jelenségnek, minden egyes természeti tényezőnek megfelel valamely erkölcsi tulajdonság, valamely eszme. És az előbbi t. i. a külső jelenség, csak symboluma, jelképe az utóbbinak t. i. az erkölcsi tulajdonságnak. Az ő olvasztó kemenezéjében, azonban, ez a látszólagos dualizmus, vagy ikertermészet egybeolvad. Egybeolvad abban az isteni Világiélekben, melynek mi is részesei vagyunk. Hát ez, ha vesszük, csakugyan mysticzizmus. De hát több-kevesebb mysticzizmus van minden vallásban és minden bölcsészetben. Nem is kellett ezt neki Swedenborgtól tanulnia, bár örömest foglalkozott vele. Sok oly becses vonást fedezett fel benne, melyet a nagy mystikus művén uralkodó és a dogmák ködébe vesző allegória miatt, mások talán figyelemre se méltattak. Róbert Collyer, chikagói lelkészünknek is melegen ajánlta, hogy ha ráér, olvassa Swedenborgot. „A sok polyva között bizonyára igaz gyöngyöt is talál.“

Erkölcsi rendszabályokat nem állit fel. Nem dogmatizál. Minden katechismust szegényesnek talál. A morált nem lehet úgy adni rá az emberre, mint valamely köpenyt, pánczél-inget vagy. ha tetszik, kényszerzubbonyt. „A valódi moral központi, a lélekből nő kifelé.“ . . . „Egyedüli czélunk az legyen, hogy felébreszszük és emeljük embertársainkban az önbecsérzetet. Ápoljuk és neveljük az érző- és itélő-tehetséget, hogy mindenki a maga törvénye és birája lehessen.“