A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
VI. Felolvasó ülés
70 tói nyert segély csak gépies ahhoz képest, mikor a természet nyilatkozik meg önmagunkban. A mit ez úton t. i. a természet utján tanulunk, gyönyört nyújt létrejöttében s eredményében maradandó. “ Otthonosan érzi magát a tudomány és művészet, vallás és erkölcs, isten és ember óriási birodalmában. Gondolatainak merész röptében minket is magával ragad és mi átengedjük magunkat az ő sugallatának. Legalább is a Csimborazzo tetejéről nézzük a világot és az életet; anélkül, hogy annak emberi érdekei és megoldásra váró problémái iránt elhidegülnénk. Ily emelkedett ponton társalog ő a Világ leikével. Mózesnek is a Sinaira kellett mennie, hogy törvényeket adhasson népének. Törvényeket hoz Emerson is. Csakhogy nem rideg kőtáblákon, hanem, mint a valódi próféta, az ő meleg szivében. S vájjon mit tesz, a mikor látja a prairy-ken táborozó vagy gyárakban és kikötőkben nyüzsgő önző népet, az ültetvényeken alázott és megvetett sorsban tengődő rabszolgát, vagy a szokás rabjaként önmagát emésztő és ismereteket raktározó tudóst? Nem mennydörög ős nem rimánkodik. Kölcsön adja nekik a saját szemét, hogy ők is lássanak s meg tudják különböztetni a valóságot az üres látszattól. Az ügynek szenteli ajkának ékesszólását és pedig azzal a lebilincselő hatalommal, mely lefegyverzi és hálára kötelezi úgy a vádlottakat, mint a védenczeket. A rabszolgák felszabadítása mellett tartott beszédért, a mozgalom kezdetén, más embert a tömeg dühe könnyen meglynchelt volna ; ő azonban lelkiismerete boldogitó nyugalmával térhetett haza kényelmes otthonába, még csak esze ágába se jutott senkinek, hogy őt akár bántalmazza, akár csak zokszóval is illesse. A testi rabszolgaságnál még súlyosabb rossznak, elviselhetetlen tehernek tartotta a lelki rabszolgaságot, mely alól az ifjú Amerikát szintén szerette volna felszabadítani. Szeretné eltávolitani az igazi amerikai tudós utjáből azokat a czölönköket, melyekben mindegyre botlani kénytelen s e végett szabad tért nyit az egyéniség önálló fejlődésének ős független megnyilatkozásának. A megtestesült individuálizmust hirdeti, a mire akkor a demokratikus Amerika átmeneti állapotában (1837) oly égető szükség volt. Egyedül ez mentheti meg az ifjú Amerikát a holt versenytől a megvénhedt Európával szemben, mely kénytelen továbbra is vállain czipelni a letűnt évezredek nyomasztó terheit. Ámde azért a múlttól ő se kivan teljesen elszakadni. Előtte is
