A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)

VI. Felolvasó ülés

68

részben pótolni, a midőn Emersont, mint irót és szabadgondolkodót e helyen, mely az Isten tiszteletére és az ember szolgálatára van szentelve, megszólaltatom.

A magyar olvasó közönség Emersont „Az emberi szellem képviselői“ czimű sorozatos munkájából ismeri, melyet Szász Károly, költő-püspök forditott le. Ez a munka 1894-ben jelent meg a M. Tud. Akadémia könyvkiadó vállalatában. Ez az én forrásom is, valamint a szerző műveinek eredeti kötete, egy pár angol és íranczia encyclopédia ás Grimm Hermann német Írónak értekezései, melyek nagyon sokat tettek arra, hogy Emerson nevét és eszméit előbb csak egyes kiválasztottak, később a nagyközönség előtt is népszerűvé tegyék.

Mindezen forrásmunkák között, természetesen, leghálásabb és legélvezetesebb magának Emersonnak a bibliája, összes művei. És pedig úgy szépprózája, mint magvas költeményei. Sokan azt mondják, hogy Emerson irálya nehézkes és hogy az egyes szakaszok között nehéz az összefüggést megtalálni. A gondolatok és képzetek, a tárgy megvilágítására a világ minden részéből összehordott adatok, bölcs mondások, vagy pedig saját tapasztalataiból merített emlékek gyors egymásutánban következnek; úgy annyira, hogy nem egyszer elveszti még a türelmes és jámbor olvasó is a fonalat, csak a végén veszi észre, — ha észreveszi egyáltalán — hogy mire való volt mindezt összehordani. Hát én erre csak azt mondon, hogy az Isten is a bibliai kép szerint az ember alkotásához sárt és lelket vett, és pedig több sarat, mint lelket. S ki merné tőle rossz néven venni, hogy oly nehéz akárhányszor a durva agyagban az életet lehelő lelket felismerni. Azt is mondhatnám, hogy tündérmesébe illő módon egy kincses bánya se nyitja meg önkényt az ő kebelét, hogy abban ki-ki kénye-kedve szerint dúskáljon. A kincskereső vegye elő, tisztítsa meg a rozsdától ellepett szerszámait, s aztán „Szerencse fel“ imával ajkán temetkezzék el a föld mélységes üregébe, ásson, kútasson, döngesse meg csákányával a rideg falakat. S még akkor sem fog ölébe szinarany pottyanni. A „csapás“ nem mindennapi dolog. Durva érczet azonban talál nagy bőségben. És ha mindjárt az igy összehordott halomban a felületes szemlélő nem is lát egyebet, mint útburkolatnak való anyagot, a tapasztalt bányász felismeri a benne rejlő nagy értéket, a közönséges felszínen átcsillámló nemes fémet.

Kincsesbánya Emerson könyve, melyben egy 70—80 évre terjedő munkás életnek eredményei vannak megörökítve. Mun-