A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)

V. Felolvasó ülés

jukat a Kelet ősi, rejtelmes talajába, mind jobban föllebbent az a fátyol, a mely a régmúlt idők eseményeit szemünk elől eltakarta. Az a világ, a melyet csak a Szentirás igéje mentett meg a teljes feledéstől, újra föltámadt a történelem számára!

Távol Keleten, a Tigris és Euphrates folyamok területén ringott az emberiség bölcsője. A Szentirás szavai szerint (Mózes I. könyve, II. fej. 11 - 14.) négy folyam folyt azon a földön át, a hol az első emberpár életét megkezdte. E négy folyam: a Chidekel, Prath, Pison és Gihon. Ma már tudjuk, hogy azok a folyamok a Diglat, vagyis Tigris és Purattu vagyis Euphrates, a melyekhez még csatornák is kapcsolódnak. E csatornák közül az egyik az Euphrates folyamból ágazott ki és babilóniai föliratokban Pisannu vagyis „csatorna“ nevet visel, tehát nem lehet más, mint a bibliai Fison, mig a másik, a mai Salt-en-Nil, a föliratokban a sumir Ka-han-cli néven szerepel, a mely név a Kalian vagyis „öntözés“ szótőből származik. Ebből alkották a sémiták a „Gihon“ nevet. Itt terült el tehát a paradicsom, „Isten kertje,“ a mely Ázsiának úgyszólván éléskamrája volt. Innen, erről a földről, a mely ma puszta és sivár, a mely mérget lehelő mocsaraival valósággal a halál völgye, rablók és gyilkosok menedékhelye, indult ki az emberi kultúra.

Bábel, Ereh, Akkad, Chalne, Ur, továbbá Assur, Ninive és más városok nevei ugyancsak gyakran fordulnak elő a bibliában. A laikus szemében ezek a városok letűnt világok voltak, a kutató meseszerü helyeknek tekintette őket és mig gyermeki fölfogásunk álomképnek látta a hozzájuk fűződő elbeszéléseket, a tudósok legendás hagyományoknak tartották őket. Ma már tudjuk, hogy ezek a városok csakugyan léteztek és az emberi művelődés fontos kiindulási pontjai, székhelyei voltak. Az archaeologusok ásója fölszabaditotta őket az alól a sok ezer éves romhalom alól, a mely alatt szunnyadtak és még romjaiban is, ahogy ma látjuk őket, némi képzetet adnak egykori palotáik és templomaik nagyszerűségéről és a hozzájuk fűződő annyi monda történeti valóságáról tanúságot tesznek. A Szentirás (Mózes I. k. XI.) egyszerű, keresetlen szavakkal beszéli, hogy az emberiség egykor Keleten, Sinear földjében együttes tettre találkozott, várost alapított, de egyszersmind olyan magas torony építéséhez is fogott, a melynek magassága az eget érje. Bábelnek nevezték a várost. Ma már tudjuk, hogy a Szentirás Sinear országa nem egyéb, mint Sumir ország, a hogy Babilóniát egykor őslakói, a sumirok nevéről elnevezték volt. Mezopotámiának ők, a sumirok voltak