A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
I. Felolvasó ülés
A názáreti beszéd. Mélyen tisztelt gyülekezet! Megtisztelő felszólításuknak engedve, — a szives szóra eljöttem szi vb éli örömmel. Hozott ama Lélek, a mely nem e világ, hanem az Isten leikéből töltetett ki ránk; a mely nem a szolgák, hanem a flak: a próféták ás apostolok, a tanítványok és reformátorok lelke volt, Hozott ama Lélek, a mely a mi dicső elődeink, haló porukban is áldott atyáink, lelki vezéreink, hitvallóink, mártírjaink szivét is általhatotta s a mely mindenütt jelen van, ahol — bárha csak ketten avagy hárman — az Ur nevében gyülekeznek egybe. Hozott ama Lélek, mely a lelket ki nem oltja, — mely mint égi világosság ragyog fel a sötétségben és megvilágítja minden e világra született ember elméjét. Az a Lélek, mely — mint a Krisztusban ujjáteremtett em. beriség benső vezérlő szelleme — ember és ember közt minden elválasztó falat lerombolva, az örök eszmébe, vagyis az élő Istenbe vetett élő hit alapján megalkotta itt e földön az Isten országát : a hivő emberiség világraszóló szivbell szent s láthatatlan közösségét. Ahol az egy Istenen — a mi Atyánkon és ő szaván: az isteni igén kívül a hitnek dolgában nincs tekintély és nincs biró, ahol kiki mi közülünk, mint az Isten s nem az egyház s még kevésbbé papság fia — miként Luther mondja — személyes élő hite alapján szabad ember és az egész világ ura; Szeretető által pedig az egész világnak, minden felebarátjának önkéntes szolgája. Ez a Lélek hozott. Mert e Lélek nem tapad a vallás egyik vagy másik történeti jelenségéhez, elmúlandó formájához, még kevésbbé annak ölő betűihez, a hittételekhez, hanem csakis magához a vallás eszméjéhez : az Isten országához és annak igazságához, mint a mely mindenek, tehát a történeti alakulatok, a holt betűk és hitvallások felett is állva, örök fényes napként ral*
