A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
IV. Felolvasó ülés
58 E most fejtegetett kettős czél eléréséért — ily módon kívánva. Jézusnak és az emberiségnek egyaránt szolgálni — szenvedett börtönhalált már a XVI. században a haladás elvének nagy mestere, a korát meghaladó magyar reformátor : Dávid Ferencz. a magyar unitárizmus megteremtője. Nekünk nemcsak e név, de talán még e névvel kapcsolatos minden apró tévedés, tapogatódzás is mintha szent volna ! Mert ezen tévedések nélkül az ő hatalmas bátorsága, nem csak másokat, hanem saját magát is legyőző, akadályt nem ismerő fenomenális lelki ereje, sohasem érvényesülhetett volna ennyire 1 Mig kortársai legsúlyosabb tévedéseit is az utódok igazságérzete és örök dicsőséget képező keresztény bölcsesége évszázadok múlva egyenget — példa rá a Servét-emlék felállítása — addig a mi jövőbe látó prófétánk rendithetlen igazságérzetétől ösztö nözve, a legkisebb tévedését, türelmetlenségét, elfogultságát nyíltan és őszintén időről-időre saját maga tette mindig jóvá ! Tudjuk jól, hogy . egymás után vonult végig az összes keresztény felekezeteken, mig végre magában az unitárizmusban is reformot teremtve, kimondta már a XVI. században a haladds nagy elvét és bár ezáltal saját sírját megásta, de az unitárizmust hatalmas szárnyakkal felruházva, bámulatos merészséggel bocsátotta végtelen útjára ! ! E név nekünk tehát nem csak a múltat jelenti, mint a régmúltból származó nevek legtöbbje, hanem jelenti mindenekfelelt a jövőt is, hogy valamint az ő látnoki szeme mindig a jövő igényeit, a jövő követeléseit látta, mi is mindig a jövőért dolgozzunk. Hogy valamint ő nem restéit lépcsőröl-lépcsöre haladni, igazságról-igazságra vándorolni, mindig az abszolút igazat keresve, ugyanoly tántorithatianul haladjunk mi is kutatásunkban és liberalizmusunkban előre. Ha tehát azoknak kedvök szerint történt volna a reformáczió, kik annyiszor hangoztatják, hogy minek jött tulajdonképpen létre még az unitárizmus is, nincs elég felekezet a világon ? nem elég az örökös harcz a kathoiiezizmus és protestantizmus között, kellett még reformot teremteni magában a reformáczióban ? — akkor beteljesedett volna az a csodálatos dolog, hogy a kereszténység nagy családjában, ezen gyönyörű, változatos, folyton fejlődő történelmi cziklusban, melyben minden lélek megtalálhatja a maga hitét és megváltóját — épen csak az az egy felékezet, az az utolsó hajtás hiányoznék, mely valóban magát az igét testesíti meg egyház alakjában és a tudomány
