A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
I. Felolvasó ülés
5 Hogy magunkról Nyugot-Európára térjek, nem kivánom magamat azon historikusok közé számíttatni, kik a középkorban csak sötétséget látnak. S ezt az érzést vallásomnak köszönöm. De felvett tárgyam hátteréhez tartozik, reávilágitani, hogy a középkorra elhárithatlanul következnie kellett a reformácziónak, melyből vallásunk fakad. A középkor lépcsőnként jutott a reformáczió korához. Az antik világban felfakad a magasztos jézusi vallás, a szeretet vallása. Az antik világ végéveiben dogmává alkotja. A középkor hajnalán a népvándorlás által romba döntött ó-világ rendezését a vallás lobogója alatt indítják, a félelem jelszava alatt. A lelkeket félelem, babona ragadja meg. A földi élet a siralomvölgye, az élet czélja az üdvözülés. A kor ideálja a védző övét, a ciliciumot viselő remete, az önkorbácsoló flagellans. Fellép Nagy Károly, a világi elemnek részt követel a hatalomból, jogot a földi élet javaihoz, örömeihez. Fellép a VII. Gergely korszaka, a papi rend kiválása, bekövetkezik a középkor második korszaka, melynek uralkodó plánétája a gyűlölködő fanatizmus, ideálja a csodatevő szent. Keletkeznek a keresztes háborúk, a világi elem leikéből a félelem, fanatizmus kezd oszlani. A remete és szent helyett ideálja a lovag, a hős. Következik a középkor poetikus korszaka: a lovagkor, a trubadourok, mondhatni, felfedezik a földi élet örök forrását, a szerelmet. A föld többé nem siralomvölgye. Keletkezik a szép kultusza, bekövetkezik a Renaissance, a theologikus irány nyomása alól a néplélek felszabadul, a politikai, a földi élet politikai irányban való berendezésének vágya foglalja le a lelkeket. A nép lelke forradalmi állapotba megy át. S itt következik be a középkor negyedik korszaka, kél fel a reakczió. És pedig elsősorban az egyház részéről. A Renaissance által fölébresztett olasz szép lelkeket sikerül a vallás szolgálatába hajtani, festő, szobrász, költő a vallást dicsőíti. De már a költők, a hajnal e pacsirtái üldöztetést vonnak magukra. A tudás — Köleseiként — nem áldás. A görög-római klasszikusok iránt feltámadt figyelem: pogányságra hajtás. Mohamed kora köszönt be, ki megégettette az alexandriai könyvtárt, mert a koránban minden benne van. A természettudomány ébredése: tévelygés, a mózesi genezis tagadása. Galilei, a globus, a föld eszméjével máglyára való, mert hol lesz akkor a pokol. Az érzelem, akarat, ész, mely nem theologikus irányba halad: inquisitio, kínvallatás, máglya tárgya. Az Isten többé nem szeretet istene, hanem ó testamentumi bosszúálló isten. Csak az igazhivők Izraelének az istene. Vége a lelki és közbékének, a néplélek le van igázva.
