A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
VI. Felolvasó ülés
63 Hiszen itt kézzelfoghatóvá lett, amivel hajdan a kegyes iró Isten csodás hatalmát rajzolta le, igy szólván: Isten mondá: legyen világosság és világosság lett, vagy igy: jöjjenek elé a vizek és úgy lön. Ennek a nagy változásnak gyorsaságát csak geometriai progressioval, méreteit csak hatványokkal lehetne megmérni, föltéve, hogy számitgatásunk ideje alatt olyan újabb változás nem jönne létre, amely ismét elől kezdetné a munkát, amelyet nagy valószínűséggel sem mi, sem utódaink nem fognak bevégezni soha, mivel a haladás és a változás éppen olyan állandó, mint maga a létezés. Mióta az első »legyen« elhangzott, olyan sok ismétlődött már, hogy emberi észszel sohasem fogjuk föllelni az elsőt, mert hiszen az, amit az ember valaha elsőnek nevezett, a végtelen isteni tökéletesség országában az embernek csak egy pihenője volt, hogy mint vándor a Jákob kutjában fölüditse szomju keblét, hogy ismét tovább haladhasson elkezdett utján, melyen a tudás vágya oly erősen hajtja, hogy bizony még a tiltott gyümölcshöz is hozzányúl, nem törődve azzal, hogy a lángkardu angyal kiűzi a boldogság paradicsomából, mint Évát, vagy az istennyila halálra sújtja, mint Franklint. De mit törődik az ember a fárasztó számítással, mit a kényelem feláldozásával, mit a halállal, mikor ő tisztábban akar látni, mint mások láttak s többet akar felfedezni a nagy titokból, mely a homályba el van rejtve! Az orvosi tudomány a test belsejében képződött bajokat, betegségeket, zuzódásokat, töréseket ez ideig a szó szoros értelmében tapogatódzás utján tudta jól-rosszul fölismerni. Ma már a Röntgen-féle sugarakhoz nyúl s a láthatatlant láthatóvá teszi. Mi most színről-színre akarunk látni, úgy, amiként hajdan Mózes, midőn őt Isten fölhívta a Sinaira. Azt hiszem, ebben a gyülekezetben mindenki természetesnek találja, ha én a Dávid Ferencz-egylet felolvasásai sorozatában éppen a bibliáról szándékozom szólni. A bibliáról mai világításban, tehát felhasználva a legújabb világitó eszközöket. Azt tartom, hogy ebben az Egyletben, amelynek czímében a magyar reformátor, Dávid Ferencz neve ttíndöklik, kötelességünk szinről-szinre szembe nézni a legújabb igazságokkal, melyeket tetszett Istennek kijelenteni az ő mai prófétái által. Igenis, ma is vannak próféták és ma is van kijelentés, sőt több és nagyobb, mint valaha. Ma már sokan vannak, nemcsak a hivatalosak, hanem a választottak is s ki merészeli kétségbe vonni, hogy ha Istennek régen tetszett, hogy ne csak egy ember, pl. Mózes által hozza tudtára a
