A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
V. Felolvasó ülés
50 azt a mi komolyabb tanulmányokkal foglalkozó ifjúságunk oly gyakran teszi. Vacsorájuk — abban az időben, mikor én ott időztem — csak gyönge kávé volt vajaskenyérrel s mégis pirosak és erősek voltak; azon az egész emeleten, hol hálószobáik voltak, nyoma sem volt sehol fűtésnek a legkeményebb téli napokban sem, úgy, hogy a vékony falak s egyes ablakok mellett bizony gyakran csonttá fagyott a viz mosdótálunkban és mégis a betegek lakosztálya rendesen üresen állott; épp oly ritka volt abban a köhögő, torokfájós gyermek, mint az olyan, ki gyomrát elrontotta. Akkor is, azóta is sokat gondolkoztam én mindezen. De nagyon eltérnék tárgyamtól, ha most azon kezdenék tűnődni, hogy pl. nálunk még olyan intézetben is, hol a növendékek keveset vagy éppen nem is fizetnek (mint pl. az áll. tanitónőképzőkben) vájjon mit szólanának a szülők, ha füleden szobában hálnának és évről-évre csak kávét és vajaskenyeret vacsorálnának gyermekeik ? Az bizonyos, hogy a Cin H. leánykái jól érezték magukat mellette s szívesen megették a vajaskenyeret naponta négyszer: reggeli teájuk vagy kávéjukhoz, all órai pohár tejhez, az 5 órai teához és végre vacsorára is. Az igaz, hogy ebből aztán jókora mennyiség elfogyott és a hús- és tésztából, néha gyümölcsből álló délebéd sem maradt szégyenben. Legünnepélyesebb étkezés volt az 5 órai tea. Minthogy az intézeti rend, a messziről egész napra bejáró gyermekek érdeke s talán a takarékosság szempontja sem engedi meg az Angliában annyira általános esteli ebédelést, a Ch. H. tanítónői és növendékei az 5 órai teázást tekintik azon alkalomnak, mikor (mint otthon ebédhez sz jkás) csinosabb ruhát, díszesebb blouse-t öltenek, vagy legalább csipkegallérral, friss nyakdiszszel teszik ünnepélyesebbé a napközben viselt iskolai ruhát. Ez az egyetlen étkezés, melyet a tanítónők nem a közös ebédlőben, a gyermekek közt, hanem a barátságos kis nappali szobájukban költenek el. Akkoriban ezen rendesen résztvett Sharpe Matilda is (ki Különben gyakran köztünk is ebédelt) s arcza ragyogott a megelégedéstől, ha a 9—10, nagyrészt fiatal tanítónő kedélyesen társalogva, fogyasztotta teáját. Ez a kedves, vidám és szellemes társaság most is feledhetetlen előttem. Búcsút kell mondanom a Ch. Housenak, melyre olyan szívesen és szeretettel gondolok ma is; de mielőtt visszatérnék két öreg barátnőnkhöz, kikről pár szóban még olyan sokat szeretnék
