A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
I. Felolvasó ülés
2 benve áll meg a teremtés titokzatossága, a világegyetem rendszerének törvényszerűsége előtt s felettünk egy gondviselés kezét sejti, melyet nem látunk, de mindenütt ott érezzük. Emberi gyarló létünk érzetéből s egy láthatatlan felsőbb hatalom jelentkezéseiből felfakadt az Istenben való hit, a gondviselés iránti bizalom. Az emberiség e közös áldása, közös morállal, a tízparancsolattal, mi különböző szövegezéssel az emberiség közös első törvénye. A világ annyi vallása között, a keresztény vallás, melyet az összemberiség egyharmada hiszen és vall, a mózesi vallás, az ó-testamentum romjain keletkezett, hogy megmentse a zsidóságot, ezt a szerencsétlen népet, melyből ma nyolcz millió bolyong a világon. A mózesi vallás szakított az ázsiai népek bálványozásával, a görög-római világ politheizmusával, neki egy az Isten és láthatatlan. De csak az Izrael népének istene, mi kihívás számba ment az akkori emberiséggel szemben. De csak akkor szakasztott az ó-világ theokrácziájával, ment a papi uralom alól királyság elé, mikor már késő volt. Rómától már meg volt támadva, le volt igázva, midőn megjelent a Jézus. S hirdeti népének, hogy az Isten nemcsak az Izrael népének, hanem az emberiség atyja, Istene; s mint az emberiség atyja, nem bosszúálló, hanem a szeretet istene s ha a mennyei hatalomban közös atyát tisztelünk, imádunk, akkor mi emberek testvérek, felebarátok vagyunk: s csak úgy szeretjük, tiszteljük, imádjuk az emberiség közös atyját, ha egymáshoz testvéri, felebaráti szeretettel viseltetünk. Az egy akol és egy pásztor gondolata a szeretet kötelékében oly magasztos kijelentés abban a korban, hogy a farizeusok elkiáltják: feszítsd meg; az Olympus isteneit imádó római hatalom megíeszittette. De már az eszme, hogy az egyén lelki békéje, a családi és társadalmi élet alapja csakis a szeretet érzelmén épülhet fel és állhat fenn boldogitólag, a keresztény vallás eszméjének magva el volt hintve. De hogy ne szült volna visszahatást e korban, melyben az emberiség legnagyobb része rabszolga; még a görög világban is ott áll a családi élet, hogy az anya csak szülője, de nem anyja fiának, a társadalom kasztokra van osztva. A szeretet, az emberek isten előtti egyenlősége, a felebaráti szeretet mindenkire kiterjesztése, meglepte az ó-világot Annál jobban meglepte az akkori nagyhatalmat, Rómát, mely Julius Caesar hódításai mámorában élt, az a kijelentés: »legyen béke a földön s az emberekhez jóakarat.« Hogy lehet a szeretet a lelki béke, hogy lehet a földi béke a világbéke alapja, azon kornak igen poetikusnak, igen elméletinek, igen ideálisnak tűnt fel.
