A budapesti Dávid Ferencz Egylet 1. évkönyve 1901-1902 (Budapest, 1902)
I. Megnyitó közgyűlés
8 munkájában igy jellemez: »A refomáczió nem volt sem egy történetesség, sem valamely más véletlen, vagy valamely személyes érdek eredménye. Ez az emberi elme szabadságának nagy emelkedettsége volt, egy uj szükségérzete a szabad gondolkozásnak. Ez az emberi elme forradalma volt a korlátlan hatalom ellen a szellem mezején.“ A reformáczióval — mely lehetővé tette a Szent-írás szabad vizsgálatát — uj életre támadt az Unitárizmus is. Azért hangsúlyozom, hogy uj életre támadt, mert nagy tévedés, mint sokan hiszik, az unitárizmust a reformáczió szüleményének tekinteni. Az unitárizmus eredete egykorú a keresztény vallással. »A három első évszázat, — mondja Ferencz József az »Unitárius Kis Tükör« ben — méltán unitárius századoknak nevezhetnők. E századokban a szentháromság tana teljesen ismeretlen volta Keresztény-egyházban« Hogy az unitárizmus eszméi és hitelvei miként terjedtek el Svájczban, Németországban, Olasz- és Lengyelországban s innen Erdélybe s Magyarországba, arra a jelen alkalommal annál is inkább nincs terünk kiterjeszkedni, mivel az unitárius egyház megalapítójának, Dávid Ferencznek emlékezetét nemsokára a mi egyletünk is megünnepelvén, — akkor lesz méltó az alkalomhoz, e mozgalmakat behatóbban ismertetni. A reformáczióból keletkezett vallási mozgalmakra, melyeknek hitfelekezeti hatásai korunkig lenyúlnak, szintén nem terjeszkedhetünk ki részletesebben ez alkalommal. Csak azért akartam röviden s futólag emlékezetbe hozni a vallásos eszmékért lefolyt küzdelmeket, hogy ismételhessem amaz állításom igazságát: miszerint az emberiség a hitért, vallásért vívta legnagyobb szellemi forradalmait! S a vallás — habár eszméiben, hitelveiben és felfogásában óriási átalakulásokon ment is át az idők nagy végtelenségében, — ma is ama hatalmas szellemi erő, mely egyedül képes lelkűnknek s emberi lényünknek megadni azt az erkölcsi tartalmat, mely az embert a teremtés többi lényeitől megkülönbözteti, sőt a föld urává teszi. Lelki világunknak ma is a vallás az alapja. Nitzsche azt mondja: hogy midőn a Bibliát olvassa, mindig bámulattal érzi, mily hatalmas és fönséges lény volt régente az ember! Fönséges lény bizony az ember ma is, és az marad mindaddig, mig a vallás eszményét lelkében hordja, »Vedd el a vallást — mondja Leibnitz — és nem találsz alattvalót, ki a hazáért és igazságért vagyonát és életét feláldozná!« De minek nincs ellensége a phizikai és erkölcsi világban?... A fénynek is van árnya. A hittel szemben áll a kétely. Ádámmal
