Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)

I. Albert János: Könyörgés a zsinat szombatestvéjén

Könyörg-és 9

a zsinat szoinbatestvéjén, aug. 29-én mondotta ALBERT JÁNOS,

tordai pap és tanár.

I.

Orök Isten, gondviselő Atyánk a Jézus által! megnyíltak a te házadnak kapui, s mi béjöttünk azokon hálaadással! A megilletődés ez első és szent pillanatain egy érzése van szívünknek, egy gondolatja lelkűnknek s mi leteszszük ezeket legelsőbben is oltárodra, melynél a magasban a menyny és annak angyalai, itt alant a föld és ennek teremtményei; amott az örökkévalóság, itt az idő; az évszázak és az esztendők ; e mindjárt elmerülő hét s a leáldozó nap, s legközelebbről a búcsúzó világ s ezekben mindenek tenéked egyenlő hódolattal és tisztelettel áldoznak.

Szent és nagy a te neved örökkön örökké, ki voltál minekelőtte lennének a hegyek és form áltatnék a föld!.. Nagyok a világok, melyeket teremtettél s örök törvényeid hatalmán fentartasz: de te nagyobb vagy mindezeknél!.. Fényes a nap, s ragyogók az égnek csillagai, melyeket lábaid alá függesztettél: de fénylőbb a te dicsőséged, ragyogóbb a te világosságod, imádandóbb a te szereteted és kegyelmed, melyekbe öltöztél, midőn magadat kijelentetted! . .

Szent, szent, szent a seregeknek Ura, Istene örökkön örökké!.. Atyánk! e magasztalás zeng lelkűnkben, énekünkben és könyörgésünkben. Gondviselésedet látjuk a népek és nemzetek történeteiben, melyek között a viszontagságok hullámiban népünket és nemzetünket mególtalmaztad s édes hazánkat megtartottad; kegyelmedet imádjuk ama szövetségért, melyet kötöttél szent fiad által az öszszes emberi nemzettel, hogyhigyjünk őbenne, s e hit adjon örök életet; hogy világosságban j árjunk, s e világosság űzze el a tudatlanság és sötétség nehéz éjszakáját; hogy szabadok legyünk, s e szabadság oldozza fel a szolgaság és testiség bilincseit; hogy egymást szeressük, se szeretet által enyhítsük az ínség

1*