Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
III. Kriíza János: Zsinatmegnyitó püspöki beszéd
35 nyomorgató és faggató rendszabályok által, nem is említve a titkon mind forralt és már-már a kivitel perczére váró átkos terveket, melyek a magyar nemzet, nyelv és királyság ellen szervezve valának. Azonban legyen szabad nekem mégis a tisztes Ágh helyett egy frisebb emlékű főpásztor, az erős lelkű Körmöczi János beszédéből, melylyel az 181G-dik évben tartott főtanácsunk üléseit megnyitotta, az éppen egy századdal azelőtt véghezment siralmas catastrophát rajzoló ime töredéket felhoznom: „Egy oly századnak értünk — úgymond — a végére, melynek kezdetében, valamint a mostoha sorsnak mirajtunk ejtett kegyetlen csapásairól irtózás és lelki fájdalom nélkül nem emlékezhetünk: úgy most, midőn azon századnak a végén állunk, s ezen szomorú történetünknek századik esztendejét számláljuk, az Isten bölcs gondviselésének imádandó jóságát eléggé meg nem hálálhatjuk. „Úgy tetszik s bizonyára úgy is vagyon, hogy az emberi vélekedések, változó gondolatok által uralkodó mostoha sors egész mérgét kiöntötte, s minden erejét megkettőztette a mi elenyésztünkre intéztetett csapásai súlyositására akkor, a midőn centrális gyülekezetünk helyétől, dicsőséges templomunktól megfosztott; a midőn lételünk fennmaradhatására szükségesképpen kellető jövedelem-kútfejeinket bezárta; a tudományoknak, jó erkölcsöknek gyülekezetünkben volt műhelyét plánta-oskolánkat, melyből a polgári renden kidőlt tagjaink helyébe másokat állíthatni készitgettünk, szélylyel oszlatta ; a midőn lételünk elevenségének prédikátorát, a typographiát, elnémította; egy szóval: a midőn a létei, a jóllétei és a megmaradhatás minden eszközeitől megfosztott, és az elenyészésnek sírja szélén látott; — és ime, mi az istoni kegyelemből mégis állunk, s az egész századnak lefolyta alatt ezer s meg ezer újabb viszontagságoknak csapási mellett is nem csak állunk, hanem az egyetértés, a példás ügyekezet, az atyafiságos, munkás szeretet s főként az isteni kegyelem által, az elvétetteknek kipótolásával dicsőségesen állunk. Áldott legyen mindezekért az Úrnak szent neve!“ Ez erőteljes vonásokkal mutatva van a sötét nagy éjszakára, melyet mint halotti szemfedelet az absolutismussal örömest szövetkező jézuitizmus borított volt rá a szabadság és testvériség eszméit valló, s azok nélkül élni nem tudó, azok nélkül élni sem méltó unitárizmusra. Szükséges-e még több vonással is jelzenem kegyes és minden jóban munkás elődeim egyházának szivet megindító bús kópét? elmondanom azt, hogy a pogány világkori első keresztények módja szerint a mi „törvényesen bevett s a Lipóti diploma által is megerősített egyházunk“ hívei ott a 3*
