Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)
VII. Kríza János: Új papok felszentelésekor püspöki beszéd
101 ezélt fentebbre téve, a letető tökéletesre törekedni, bizonyos eszményiségtől vezéreltetni. A lelkésznek már neve oda mutat, hogy neki lelki, szellemi embernek kell lennie, tehát eszmények, a jó, igaz, és szép eszméinek valósításán fáradozó munkásnak, legalább első munkásnak a többi keresztények közt, a kik valamennyien lelkiek, — lelkészek tartoznak lenni a krisztusi igaz kereszténység értelmében, mert minden keresztényhez szól az apostol mondása: királyi papság és szent nép vagytok ti a lelki áldozatok tételére. Csak a ki magosabb eszmék felé tör, vivhat ki valamit s létesíthet valami jelest. Tisztelet, becsület annak a papnak, a ki lehetőleg jó prédikátor, hitszónok törekedik lenni; tisztelet a szent dolgok férfiának, a kinek minden mozdulatán cselekvényén el van öntve ama szent Dávid 133-dik Zsoltárában megdicsért drága kenet, mely az Áron pap szakállán alá megyen és lefoly szinte az ő öltözetének alső prémjére. De kétszeres tisztelet, becsület annak, a ki felfogta ama legnehezebb, de legdúsabban is jutalmazó feladatát, hogy legyen: pásztor, keresztény lelkek legeltetője, gondviselője, szerető lelki atyja! s már csak az erre irányzott igyekezet, mily felemelő érzéssel, örömmel boldogíthat! Lehetnek-e szentebb órái, lelkesitőbb és boldogitóbb napjai a lelkésznek, mint midőn valamely jó és közhasznú dolgot saját községében megindíthatott s virágzó és gyümölcsöző állapotba hozhatott, midőn ön példájával a közszellem, közszorgalom, közerkölcsiség terjedésére befolyhatott. A napszámos, a kézműves estenden mindig elmondhatja: én napi munkámat megtettem; a lelkész soha sem »mondhatja, hogy eleget munkált, ha mindent igyekezett is megtenni, a mire magát kötelezettnek hitte, s akkor is mély alázattal kell meghajolnia a mindeneket tudó és látó szent Isten előtt, a ki a mulasztásokat is ismeri, valamint az emberiség legnagyobb munkása, az Ur Jézus előtt, a ki egész naponta munkálkodván, még késő est ve is gyógyítja vala a betegeket, és már a napnak felkölte előtt felkelvén, sietett a városokba, hirdetni az évangyéliumot, mert úgymond: „azért küldettem az én mennyei Atyámtól!“ Harmadik jellege a lelkészi munkásságnak: valódi tiszteletet, szeret etet és bizalmat keltő személyisége a lelkésznek, egyesülve életeszélylyel és jó tapintattal. Valamint napjainkban (s én úgy hiszem, ez koránt sem szolgál kisebbségére a jelen kornak) a hivatal átalában magára, ha még oly magas volna is, a teljes méltóságot s értéket senkinek sem adja meg, hanem megadja és emeli azt a hivatalt viselők s zemélyisége; igy
