Ferencz József: Párhuzam hazánk és egyházunk története között (Kolozsvár, 1896)

16

a kik az unitáriusok felfogását és gondolkozásmódját részben, vagy egészben a magukévá teszik más egyházakban is. Csak egy pár fontosabb hitelvi kérdésre mutatok rá. En tisztelettel meghajlok másoknak vallásos meggyőződése előtt, de alig hiszem, hogy ma komolyan vitatni akarná valaki azt, hogy 3X1 nem három, hanem egy. Én nem ütődöm meg azon, hogy nemcsak hittudósok, hanem költők és írók egyaránt gyakran használják a Krisztusra vonatkoztatva ezt a kifejezést: isten-ember; mert meg vagyok győződve, hogy ez alatt legtöbben nem értenek egyebet, mint amit mi is értünk és elfogadunk, hogy Krisztus isteni ember volt. Nem jobbnak tartja-e ma Istent az emberek nagyobb része annál, minthogy azt tenné fel róla, hogy ő, a szerető atya, csak úgy önkényesen választott ki és rendelt némelyeket örök boldogságra, másokat pedig örök kárhozatra, ha ugyan van valaki, a ki az örök kárhozat hitét össze tudja egyeztetni a szentírásnak ama határozott kijelentésével, hogy Isten azt akarja, hogy minden emberek idvezüljenek és az igazságnak ismeretére jussanak! (I. Tim. 2. 4.) Általában nem tapasztaljuk-e napról-napra mindinkább terjedni azt az igazságot, hogy a kereszténységet nem lehet ilyen vagy amolyan hitczikkek korlátái közé szorítani, hogy a vallás lényege a szeretet: Szeretet Isten és embertársaink iránt. S a kinek keblében ez a szeretet meg van, a szerint él és cselekszik, jó keresztény s csak is az a jó keresztény és méltó tanítványa a Krisztusnak, ki maga mondá : Arról ismernek meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.