Ferencz József: Párhuzam hazánk és egyházunk története között (Kolozsvár, 1896)

13

is akadnak egyes elfogult lelkek, a kik még mindig némi ellenszenvvel viseltetnek irántunk, a nagy többség általában minket sem tart többé jövevényeknek és zselléreknek, hanem a szentek polgártársainak. (Eféz. 2. ig.) Ki hitte volna csak egy negyed százzal ez előtt is, hogy nemzetünk ezredéves ünnepén mi is az ország fővárosában, ennek hatósága által ajándékozott telken épült saját templomunkban gyűlhessünk egybe imádkozni, sőt nemzetközi unitárius konferencziát is tartani. A trón előtt szintúgy, mint a kormány előtt, nevünk nincs többé a kitörlendők lajstromába írva. Amott szintoly atyai pártfogásban, itt hasonló bánásmódban részesülünk, mint bármely más vallásfelekezet. Hála érette kegyes jóltevőinknek és áldozatkész híveinknek, napról-napra gyarapszik egyházunk vagyonilag is, következőleg erőben és befolyásban is. S ha mégis szegényeknek érezzük magunkat, ennek oka az, mert szükségeink is nagyobbak, a kor követelményei is számosabbak. Mint a magyar név, úgy az unitárius név sem oly ismeretlen többé a külföld előtt se, különösen angol és amerikai testvéreink útján, a kikkel mi is, úgyszólva, egy hármas szövetséget formálunk a lelkiismeret szabadságának s ama szabadelvű keresztény hitnézeteknek fentartására és terjesztésére, melyeken egyházunk is alapszik. Angol és amerikai testvéreinknek a miénknél jóval gazdagabb s nyelvöknél fogva is terjedtebb irodalma nem csak ismertebbé, de tiszteltté is tette az unitárius nevet egész Európában és Amerikában ; sőt útat talált annak Ázsiába és Ausztráliába is. Szóval, soha több joggal nem mondhattuk el, mint