Boros György (szerk.): Értesítő a Nemzetközi Unitárius Conferencziáról (Kolozsvár, 1897)
A Nemzetközi Unitárius Konferenczián tartott beszédek és felolvasások - Üdvözletek
20 adással lemondva annak minden előnyeiről, meg kell elégedjem azzal, min változtatni úgy sem tudok, hogy magyarul szólok Önökhöz, de azért a forrás, melyből meritek, nem kevésbé meleg, midőn Önöket, mint az ángol és ámerikai hitrokonok kiküldöttjeit szívből kívánom üdvözölni és midőn hálától eltelve, sziveinkből mély érzésű ehoralok emelkednek égfelé, megköszönve Istennek nagy jóságát, hogy minket, mindnyájunkat, rokon érzésű unitáriusokat, a világ különböző pontjairól ide összehozott: egy érzésben, egy gondolatban és hitvallásban! Nagy távolság és vizek árja: a tenger választ el minket ő tőlük, sziveink érzelmeinek árja, gondolataink egysége köt össze ; ez a kapocs, ez azon hid, melyen az eszme-társulás hatalmánál fogva, daczá ra a rengeteg térnek, mely közöttünk van, mégis oly gyakran találkozunk. Mi vagyunk a legrégibb unitáriusok a földön, kik áthoztuk a múlt idők sanyaruságaiból a fenkelt eszmék iránti kitartást és mostan mi öregek, erőt, lelkesedést nyerünk a jövő teendőire, látván azon dicső, irigylett állást, mit fiatal testvéreink, ott a vizeken túl, mint őseink mondák, magukénak mondhatnak. Rokonok vagyunk mi ő velük, nem csak a vallás, a hit egységénél fogva, hanem mint magyarok, kik a szabadságot és a szabadelvüség követelményeit cp anynyira megbecsülik, mint ők, mert szomjuhozza magyar természetünk: a politikai, vallási, egyéni szabadságot, mint a hőségtől eltikkadt föld, a termékenyítő, iiditő esőt, ha nincs annak birtokában, eped utána, hiányát érzi, keresi, csak ha azt uralhatja, nyugszik meg. S bár ez igy van és tudja mily nagy kincs van kezei között és érzi, mily kényesen, csinnyán kell ezzel elbánni, még is hányszor vissza is élt vele; mit tisztelt testvéreink, midőn elérhették szabadságukat és consolidált állammá szervezkedtek, nem tevének és ez meglátszik rajtuk: Isten hatalmas állammá tévé mindkettőjüket; mi is,
