Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

merülve, még büszke is lehetett volna a maga tudományára; de belátta, hogy mindez csak rész szerint való: a gyermek érzése, a gyermek gondolata, a gyermek beszéde. Ezek tehát nem illenek hozzá, amikor Isten jóvoltából megérte, hogy eljött számára abban a fényes krisztusi vízióban a tökéletes teljesség. Most hát itt van számára a lelki nagykorúság ... A tükör — a gyermekkor álmaival és meséivel, darabokra tört. A homályos beszéden átvillant a lelki látás izzó napsugara. „Szemtől-szembe“ állott a keresztúton az ö Mesterével s később — a hetedik égbe ragadtatva — bizonyára az örökkévaló Atyát is látta, még pedig „szemtől-szembe“, s hallhatá a szózatot: „Elég neked az én kegyelmem!“ Látta és hallotta, és pedig aligha ügy, amint a népi fantázia gyerekes játékával maga elé rajzolta, hanem a valóságban, mint lélek az örökkévaló Lélekkel szellemi, szent egységben egybeforrva.

Ez hát a magyarázatja annak, hogy olyan szép dalt tudott zengeni a szeretetről, amelynek áldásait maga is élvezte, arra építve föl a maga egész hitvilágát, és a gyülekezetek krisztusi társadalmát. Bizony, aki mint ő, úgy látja lelkében az örök Ideált, legyen bár annak földi neve: kegyelem, megváltás, igazság, szeretet, az tud érte nemcsak lelkesedni, hanem tud és tudott dolgozni, tűrni, szenvedni és áldozni — igen: áldozni vért és életet, hogy megismerve az igazságot az ő modern gyülekezetei is szabadok legyenek!

Kedves Testvéreim! — Szomorú még csak elgondolni is, hogy hit dolgában, még mindig — gyermekek vagyunk. Gyermekek nem abban az értelemben, hogy egyszerűség, őszinteség és

14