Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

győződve arról, hogy az ő munkája nem hiábavaló az Ürban s gazdagon megjutalmazva érezte magát abban a hűségben és odaadásban, amelylyel kipróbált hívei a megértő lélek erejével melléje állottak s vele együtt készek voltak szenvedni az igaz ügy diadaláért.

Ez a bensőséges szent viszony közte és a gyülekezetek között fennállott akkor is, amikor személyesen nem jelenhetett meg hívei körében. Az élőszó varázsát méltán pótolhatták azok az eszméltető és egyúttal gyakorlati irányú levelek, amelyek az életbölcseség gazdag tárházai a keresztény világban mind a mai napig; mert egyes mondásait a modern kultúra mesterei se igen tudnák túlszárnyalni. Példa reá éppen az első korinthusi levél XIII. fejezete, melyben az isten- és emberszeretet mindenhatóságát dicsőíti. Aki így írt, így beszélt, így élt és így is cselekedett, az méltán elmondható vala magáról — ha mindjárt szívének legszentebb óhajtása gyanánt is — „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus! ..

Ebben keresem, és ebben látom én, kedves Testvéreim, azt a magasabbrendűséget, amely összhangban áll a keresztény Anyaszentegyház alapító Nagymesterének, az örök Tanítónak életfcjmájával. A kereszténység nem külső keret, amelyhez illik a tanítványnak szolgailag alkalmazkodnia. A kereszténység a kép maga, amelyet nekünk kell belső tartalommal, színnel, élettel, vallásos ihlettel, alázattal és csodatévő cselekedettel megtöltenünk. A kereszténység nem az én ruhám, vagy külső díszem, amelyet esetleg föl is cserélhetek. .. Nekem magamnak kell a kereszténység örökszép tanaihoz és erkölcsi igazságaihoz igazodva Istennek tetsző,

11