A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)
szolgálatotok több önmegtagadást, nagyobb buzgóságot és önodaadást igényel, mint bármely más szolgálat, ha azt be akarjátok tölteni. Ismételve kérlek hát, hogy ne annak jutalmát, hanem czélját nézzétek. Nézzetek nálatok sokkal nyomasztóbb helyzetben, munkásságukban el nem lankadott, küzdelmeikben ki nem fáradott, reménységükben meg nem ingott elődeitekre. Nézzétek egyházunknak annyi viszontagságok között is Isten segedelmével eddig elért sikerét. Nézzétek a kor szellemének vallásunk felé hajló irányát. S mindezek, tekintet nélkül munkásságtokért, fáradságtokért nyerhető jutalomra, erősitsen, bátorítson és lelkesítsen az Urban vett szolgálatot betölteni. Bévégeztem beszédemet. Mint atya gyermekeihez, azzal a szeretettel, azzal a jóindulattal szóltam hozzátok s mint főpásztorotok, kérlek, véssétek be szivetekbe, a miket elmondottam. Most pedig, mielőtt az esküt letennétek, nehány kérdést intézek hozzátok. (A kérdések. Névbeirás. Eskü.) A FELSZENTELÉS UTÁN. És most fogadjátok lelkészi okleveleiteket. Tartsátok azokat tiszteletben. Legyenek azok mindenitekre nézve egy-egy talizmán, mely minden ballépéstől megóvjon, megőrizze jellemetek tisztaságát és fedhetetlenségét, biztasson és bátorítson hivatástokat híven és lelkiismeretesen betölteni, az Urnák igazán szolgálni, a koronát elnyerni. Áldjon meg Isten egyen-egyen és együttesen. Főpásztori köszönetem a zsinati gyülekezetnek, mely uj lelkészeink fölszentelési ünnepélyében részt venni szíveskedett. Az egyház iránti hiv szeretet és buzgóság hevítse továbbra is a hívek keblét. Istennek szent áldása legyen mindnyájatokon. Fogadd te is zsinat tartó udvarhelyi egyházkörünk s legközelebbről vargyasi egyházközségünk köszönetemet a tiszteletteljes fogadásért és szeretetteljes vendégszeretetért, amelyben részesítettetek. Isten az ő gazdag tárházából pótolja ki fáradságtokat és áldozataitokat, melyeket a zsinati ünnepélynek meghoztatok. Békesség és boldogság legyen és maradjon mindnyájatokon.