A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)
51 misitette, adás-vevés tárgya lévén a rabszolga éppen úgy, mint egy oktalan állat, mint egy jármot hordó barom. Hála az isteni gondviselésnek a szolgálatnak ez a neme, azaz a rabszolgaság ma legalább a polgáriasuk államokban megszűnt, az emberiség közműveltsége annak véget vetett. S e tekintetben nem kis örömünkre, hogy ne mondjam büszkeségünkre szolgálhat az, hogy a rabszolgaság eltörlésének a legbátrabb és leglelkesebb harczosai éppen a mi amerikai unitárius testvéreink voltak a múlt században. A többek között Parker Tivadarnak, a mi egykori bostoni unitárius lelkésztársunknak nevét a vallásos eszmék tisztázása körül szerzett érdemei mellett, a rabszolgaság eltörlése körül kifejtett munkássága is a halhatatlanság koszorújával ékesíti. Van azonban a szolgálatnak szó szerinti értelmén kívül egy más közönségesen ismert és általánosan elfogadott jelentése, amenynyiben minden hivatalt vagy tisztséget rendesen szolgálatnak szoktunk nevezni. Ez értelemben minden embernek van, kell hogy legyen valamely szolgálatának. E szolgálat alól az uralkodók sincsenek kivéve. Ezeknek is szolgálniok kell azon ország és nemzet ügyét, amely felett uralkodni vannak hivatva. S jaj azon országnak és nemzetnek, amelynek uralkodója, legyen az császár, király vagy fejedelem, nem érzi e kötelezettségét, aki alattvalóit nem tekinti egyebeknek, mint az ő hatalma és nagysága emelésére és biztosítására rendelt eszközöknek s azt hiszi, hogy az ország és nemzet van az uralkodóért és nem megfordítva. Vezérigénkben az apostol is ez értelemben használja a szolgálatot : meglássad, hogy amely szolgálatot az Urban vettél, azt betőltsed. Igen, ifjú szolgatársaim, a ti hivatalotok, a ti tisztetek is szolgálat lesz, a legnemesebb, a legszentebb szolgálat. Mert bárki bármit mondjon, a papi, a lelkészi szolgálat egyike volt mindig a legfontosabb, a legáldásteljesebb hivataloknak és tisztségeknek az emberi társadalomra nézve s az is fog maradni örökre, feltéve természetesen, hogy akik arra elhivattak és vállalkoznak, nem élnek vissza e tisztségükkel, minthogy a középkorban annyiszor visszaélt a papság. S visszaélnek ma is azok, akik nagyobb gyönyörűségüket találják a babonák terjesztésében, mint az igazság keresésében s a gondjaikra és lelkipásztorlásokra bízott népet vakságban és butaságban tartják, ahelyett hogy azok
