A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)

33

cselekedetekre nézve is, mert Jakab apostol szerint: a hit jó cselekedetek nélkül megholt állat.« A jó cselekedetek alapja pedig a krisztusi szeretet, mely mint a gyertya nem magáért ég és lobog el; úgy a szeretet is nem magáért, hanem másokért van s a maga boldogságát a mások boldogitásában találja fel.

Ebben van tehát "kér. híveim a külömbség az ó és uj világ, az ó és uj törvény között, mert mig abban az ember egyedüli »zsinórmértéke : a hit,« ebben a hitnek elmaradhatlan kiegészítő része a cselekedet, hiszen »gyümölcséről ismerik meg a fát.«

A hit — a költő szerint ragyogó fényes nap, a cselekedet áldásos eső, a kettő térit zöld palástot a mezőkre, hívja elő a rétek tarka virág seregét, terem-arany kalászokat.

Idvezitőnk e tekintetben is »a magasba épitett vár,« kire kell néznünk, a legszentebb példány kép, kit kell követnünk. Ő Istenben való erős hitét, rendithetlen bizodalmát nemcsak prédikálta Judea bérczei között, hanem e hitét egész életével s minden cselekedetével bebizonyította: tanított, gyógyított, vigasztalt, erősített és javított. Az apostolok lankadatlan munkássága, áldozatkész küzdelme, az első keresztény gyülekezet egyetértése, a szeretet vendégsége mind megannyi lángoszlopok, a melyek minket kell, hogy vezéreljenek, ha keresztény nevünkre érdemesek lenni akarunk.

Ezért tehát én újból hangsúlyozom, hogy »szükség újjá születnünk« cselekedetünkben, azaz erős tudatában kell lennünk annak, hogy gondolataink, érzéseink, cselekedeteink krisztusiak legyenek s igy keresni az idvességet.

Isten országának polgárai vagyunk, ám de erre a magasztos jogra rá kell szolgálnunk. Ne áltassuk hát tovább magunkat hanem valóban legyünk azok, a kiknek kell, hogy legyünk. Nézzünk szét csak magunk körül és mindjárt meggyőződünk arról, hogy mi a valódi czéltól eltértünk, őseink jelleméből kivetkőztünk, hiszen annyi a bűn, annyi a nyomor, mint égen a csillag . .

Korunk gyermekei az erényt pénzért árulgatják, a kebel szent virágait könnyelműen kitépik; mindenki csak önmagának akar élni. Veszni hagyjuk az igazat, pusztulni az ártatlant, kenyerünket nem szegjük meg az éhező számára, hajlékainkat bezárjuk az idegen bujdosó előtt. Pedig sokszor. . sokszor halljuk a jézusi igéket: »add el a te vagyonodat és oszd szét a szegények között.«

3