A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)
23 is az Atya házában, de a fiuság nincsen sem ehez, sem pedig ahoz a hajlékhoz kötve s az idvesség forrása fakad mindenikben — jutalmául az igazéletnek, Isten fiaivá avatván mindenütt az Istent igazán keresőket.! Emlékezzünk . .! Hogy újuljanak : hitünk, reményünk és szeretetünk ; erősbüljenek: a hivatás iránti buzgóságunk, a kötelességek iránli készségünk és egyházunk ügyei iránti éberségünk..! így épülve az emlékezés által induljunk résztvenni ez asztal vendégségében, de, mert az asztalhoz az idvesség reménységével — az apostol szerint — csak önmagunk megpróbálása után járul* hatunk, az erő pedig, mely bűneinkből feloldozhat, megtisztíthat s megigazulásunkat előidézheti egyedül az Istennél van, előbb imádkozzunk: * Jó Istenünk, édes Atyánk! Mint ezen asztal vendégségéhez hivatalosak, minek előtte ennénk a kenyérből és innánk a pohárból — leborulunk s kitárjuk előtted szivünket, lelkünket. — Töredelemre, bünbánatra hiv a pillanat. Megigazulni vágyunk s előtted, ki a szivek vizsgálója és a lelkek bírája vagy — kedvességre ohajtozunk..! Csak hozzád vágyakozik lelkünk, kinél egyedül van megbocsátás és kegyelem. — Egyedül vagy, ki tudsz, látsz és ismersz kicsiny és nagy, ismert és elrejtett dolgokat és valóságokat. — Ismered a mi sziveinket, a mi lelkeinket is . . ! Mi, a te gyarló gyermekeid, ismerve e pillanat fontosságát, itt ez asztal mellett különösen érezzük, hogy éltünk sok küzdelmeinek s változó sorsának folyamán — mily sokszor megnehezedtek a mj sziveink.. Erezzük, hogy nem ritkán voltak pillanataink, a midőn elmulasztottuk bizonyságot tenni irántad való hivségünkről, elmosódott lelkűnkben szentfiad képe, nem birt hatással cselekedeteinkben az ő élete . . ., vezetett az önérdek, örvendeztettek: a külső fény és gazdagság; rabjaivá tettek: a hiúság, gyülőlség s annyi más szenvedélyei emberi természetünknek. Ezért, most, a midőn, mint szomju szarvas éltető forráshoz, úgy ohajtozik lelkünk enyhületért az asztal vendégségéhez; midőn áldozni óhajtunk neked, Istenünknek s eszünkbe jut szentfiad intése, hogy áldozatunk kedves csak úgy leend, ha veled és embertársainkkal békességben élünk és a próféta figyelmeztetése, hogy
