Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)

Első rész: Keresztelésiek

s a boldog családi kör egy drága lénynyel ismét nagyobb, ismét ékesebb lett.

Felfogásom szerint, Atyámfiái! egy kisded születése mindig önként kínálkozó alkalma az Isten iránti hála kifejezésének; de nekünk most erre kétszeres okunk van ; mi igazán elmondhatjuk a zsoltár-iró kegyes királylyal: «A szabadulásért való hálaadásnak poharát veszem és az Urnák nevét hívom segítségül». Igen! legyen ez ünnepély nekünk most mindenek előtt a hála szent ünnepe; dicsőítsük Istent, hogy a szülés fájdalmai által nem engedte megemésztetni az édes anya életét; mondjunk dicséretet neki, hogy az örömnap nem lett gyász és keserűség éveinek kezdetévé ; örvendjünk az Urban, a szabadulás Istenében, hogy annyi szorongás és félelem után végre mégis megnyugtatva, vidáman köszönthetjük a szülőket, kiknek háza egy kisdeddel, szivök a boldogság egy új reményével lett gazdagabb.

Ki ne ismerné emberi lényünk e csodás alkotó elemét, földi vándorlásunk ama nyájas kísérőjét, melynek neve : remény ?

Gondoljatok magatoknak, Keresztény Atyámfiái! egy kincsesei és élelemmel megrakott hajót. A gép, mely hajtja, jó, árbocza erős, szén és gőz van hozzá bőven, a kormányos bátor és tengerismerő, de hiányzik róla az a parányi eszköz, minek neve delejtű, mely dél és éjszak, szirtek és hullámok közt az irányt megmutassa : körülbelől ilyen az ember élete remény nélkül. Vagyon és polgári állás, világi jólét és szerencse, egészség és egybeköttetések, szóval: minden, mi az életnek értéket ad, semmit ér, ha nincs meg a szívben a remény. Mindent inkább veszitsünk el, mint ezt; a mely pillanatban ennek utolsó szikrája : abban és avval kialszik eletiink is, s ha nem, ez többé nem élet, csak ideig-óráig való tengődés — az iránytű nélküli hajó czéltévesztett liimbálódása a habokon.

S minő remény hasonlítható avval, mit a kisdedekkel nyer a szülői kebel! Oh, hányszor kifáradnánk bajaink és küzdelmeink között, melyekkel az életben lépten-nyomon találkozunk, ha nem látnok magunk körül azokat, a kikért a verejték is édes, a kereszt is könnyű! Egy gyermek mosolygó areza vajmi sokszor elűzi a bú és bánat felhőit a családi élet egéről, vajmi sokszor megkétszerezi a munkakedvet, az életnek emez igaz fűszerét! És ha majdan életünk kereke, mint a felhúzott óráé, lejárni készül, mi békit ki