Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)
Első rész: Keresztelésiek
42 Énebbek azoknál, a kik semmit sem örökölnek. A nagyobb része azonban az embereknek önerejére, önmunkásságára van útalva. Rendesen ezekből válnak a társadalom leghasznosabb tagjai. A féregre, mely a porban szeret csúszni, kiában kötnétek a sas szárnyait. Emelkedni csak önerőn lehet. Hiában hagyunk gyermekeinknek örökséget, ha hiányzik keblükben az örökség megbecsülésének s gyarapításának ösztöne, más szóval, ha hiányzik nálok a munkaszeretet. E fegyver az, melyen nem fog a szükség; e fegyver az, melylyel legbiztosabban kivívhatjuk magunknak azokat az anyagi előnyöket, melyek éltünket kellemessé vagy legalább türhetővé teszik; mert meg kell jegyeznem, hogy a boldogság nem a világi jók bőségében, hanem a szükségek kevés-voltában s a megelégedésben áll. Az a napszámos, ki mindennapi kenyerét meg tudja szerezni, épen oly boldog lehet, mint a kinek sok esztendőkre eltett javai mellett tengernyi szüksége is van. Sőt a nagy vagyon mellett nem egyszer életuntság található, mit nem ismernek azok, kik munkához vannak szokva s avval töltik napjaikat. Legyen tehát e kisdedek első fegyvere a munkaszeretet; második a közügyek iránti érdekeltség. Máraz apostol megmondotta,hogy az ember nemcsak magáért és magának, hanem másokért is él. Valóban, én nem képzelek szerencsétlenebb embert, mint a kinek az egész világ én-je szűk körében határozódik. Avagy mi az élet szeretet nélkül? Tegyük fel, Keresztény Atyámfiái! hogy nekünk nem volnának, a kikért aggódjunk, a kikért fáradjunk, a kiket boldogitni igyekezzünk, a kiket szeressünk; nem bírnánk nőt vagy férjet, gyermeket vagy testvért, rokont vagy barátot, a kinek sorsa iránt érdekkel viseltessünk : megérdemelné-e életünk, hogy annak neveztessék ? Alig hiszem. És meg evvel nincs minden elmondva. Mint a nap, mely sugaraival egyszerre világrészeket ragyog be, egyszerre különböző földeket és nepeket melegít és éleszt: az emberi szív is úgy van formálva, hogy egyszerre több irányban kiterjeszsze a maga jótékonyságát. Ritkán lehet azt jó férjnek nevezni, a ki egyszersmind nem jó polgár és nem jó hazafi; ritkán lehet azt jó nőnek tartani, a kit férje és gyermekei mellett nem érdekel egyszersmind a társadalom nyomora, hazája és nemzete .sorsa, vallása és egyháza állapota is. Ezért kívánnám én már, hogy e kisdedek is, majd ha felnőnek, érdekkel viseltessenek minden iránt, a mi szép, jó és nemes.
