Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)

1997 / Könyvnap

6 TRIBÜN Stílust az MTK-tól, lel­kesedést az FTC-től vártunk, s mindkettőt az FTC-től kaptuk. Az MTK mindkettővel adós maradt. Sőt sportszerű­ségből is... A II. félidő 43. percében Kropa- csek egy kapu mögött álló gyereket, aki őt ál­lítólag megsértette és megdobta - megvert, mire a bíró kiállította. Kropacsek kiállítása, az amúgy is ideges MTK-t még jobban iz­gatottá tette, s alig egy perc múlva már Braun sértette meg a bírót: természetesen kiállítás volt a jutalma. Már csak fél perc hi­ányzott a mérkőzés szabályos befejezésé­hez, mikor az izgatott Feldmann sérti meg a bírót, aki látva, hogy nem lehet a mérkőzést simán befejezni, lefújta a meccset. ” A Fradi egyébként kitűnő hajrájával az őszi utolsó forduló után felkerült a 3. helyre. Az első ökölvívó­verseny Az FTC 1919. de­cember 26-án megren­dezte első házi ökölví­vóversenyét. 150 néző jelent meg az Üllői úti pálya A-lelátó alatti tor­natermében, és érdek­lődéssel figyelte a 19 induló küzdelmét. Az FTC első háziverseny győztesei: Berger Jó­zsef (pehelysúly), Pa- sint Sándor (könnyű­súly), Rózsa Jenő (kö­zépsúly). Valamennyi versenyzőt Kutkovics Alajos hivatásos box- tréner készítette fel a versenyre, ő volt a Fra­di első ökölvívóedzője. Arany - Atlétaévzáró „Az FTC atlétikai szakosztálya évzáró ülését a Ferencvárosi Polgári Kör zsúfolásig telt helyiségében tartot­ta. Matty ók Aladár al el­nök megnyitójában me­leg szavakkal üdvözöl­te a dicsőségesen szerepelt szakosztály összes tagját és az el­nökség nevében a klub köszönetét fejezte ki Mailinger Bélának, Brunner Nándornak és Fazekas Dezsőnek, a szakosztály fáradhatat­lan, ügybuzgó vezetői­nek. A szakosztály munkájáról és elért eredményeiről Fazekas Dezső számolt be. Az FTC atlétái az 1919. év­ben 123 első, 129 má­sodik és 98 harmadik díjat nyertek nyilvános versenyeken, és ezzel az idei versenyeken ők aratták a legtöbb győ­zelmet a magyar egye­sületek között. A nagy tetszéssel fogadott be­számoló után Mattyók Aladár alelnök üdvözöl­te Szabiár Péter, tízé­ves versenyzői jubileu­ma alkalmából és át­nyújtotta neki az FTC aranyérmét. Az atléták emlékplakettjét pedig Kovács János adta át Szabiárnak." Hazajönnek az FTC-fiúk ________ Az itthoni esemé­nyekről nem sokat tud­hattak a háború élő ál­dozatai - a hadifog­lyok. Azt viszont tudjuk, hogy a táborokban sem felejtették el az FTC-t, ezzel is bizonyítva a sportnak emberformáló erejét. Tízezer mérföl­det tett meg az Ob partjáról Schlosser Jó­zsefnek, az FTC atlétá­jának az a levele, ami­ben írta, hogy „...es­ténként az FTC-ről be­szélgetünk, diadalokra emlékezünk, és eljö­vendő dicsőségről ál­modozunk. Összetar­tunk mi FTC-s fiúk, és Bródy Sándor közöt­tünk a kapitány. Ő tart rendet és fegyelmet, ő viseli itt is a gondunkat, és ő lesz a vezetőnk ta­vasszal, amikor útra ke­lünk az Uralon át és ha­zajönnek az FTC-fiúk..." Találka a Zugligetben, vagy a fogaskerekűnél 1920 januárjában két „háttérszakosztály” is aktivizálódott. A síosz­tály alakuló ülésén a Széchenyi kávéház kü­löntermében igen sokan jelentek meg, s elhatá­rozták, hogy hétközna­pokon délután 4-kor a zugligeti villamos vég­állomásánál, vasárna­pokon pedig reggel fél 8-kor a fogaskerekű végállomásánál talál­koznak a téli sport sze­relmesei. Az osztály ügyeit Pogány Lajos vezette. * „Az Üllői úti sportte­lep tornatermében ren­dezte az FTC idei első birkózó háziversenyét. Az idei birkózószezon sivársága közepette jól esett látni a zsúfolásig megtelt termet, ékes bi­zonyságául annak, hogy a birkózósport a hosszú szünet ellenére sem veszítette el kö­zönségét. " A győzte­sek: Bock Gyula (pe­helysúly), Péter Tibor (könnyűsúly), Mándy József (középsúly). A verseny befejeztekor a díjakat dr. Springer Fe­renc, az FTC elnöke osztotta ki. „Kedélyes klubest keretében...” 1920. január 17-én nagyszabású, kedé­lyes klubestet tartottak a Ferencvárosi Polgári Kör helyiségeiben. „A zöld-fehéreknek a klub­szeretet által szorosan egybefűzött társasága gyülekezett össze, hogy kedélyes klubest kere­tében ápolja az egye­sületi összetartozás eszméjét. Az estély tö­kéletesen sikerült. Szoják Endre tet­széssel fogadott jele­netével kezdődött a ka­baré műsor. Majd De­zsőt! László és Sándor Stefi a Royal Orfeum művészeinek Zerkovitz Béla zongorakísérete mellett előadott énekes táncjelenete nagy taps­ra ragadtatta a közön­séget. A férfikar Hoppe An­tal dalait nagy készült­séggel és mély művé­szettel tolmácsolta. Izsépy Gyula ügyesen összeválogatott aktuá­lis strófáiból az FTC-ből átigazolást kérő futbal­listákat énekelte meg. A műsor kiemelkedő száma Gábor Andor: Lakáshivatal című tré­fás jelenete volt, ame­lyet Máthé Sándor és Salamon Béla, a Royal Orfeum művészei, vala­mint Tóth Potya, az FTC futballistája hatalmas kacagás közepette nagy sikerrel adtak elő. Tőkés József és Izsépy Gyula, Békefi László Kérvény című humoros jelenetével fokozták a jókedvet. Zsebránczky Margit őszinte érzéssel elénekelt német és tö­rök balladái sok tapsot kaptak. A műsor végén Krausz Ernő Két szem című tragikomikus jele­netén nevetett jóízűt a közönség. A konferálói tisztet Fazekas Dezső, az FTC ügyésze töltötte be. A nívós kabarémű­sor befejezése után víg cigánymuzsika mellett táncra perdült a tár­saság. ’’ Stopperórával köszöntötték... „Kedves ünnepség volt az Üllői úti pálya nagytribünje alatti tor­nateremben. Az FTC összes szakosztálya és vezetősége gyűlt egy­be, hogy Maillinger Bé­lát, a klub közszeretet­ben álló sportvezetőjét, 37. születésnapja alkal­mából üdvözölje. Dr. Springer Ferenc elnök meleg szavak kí­séretében nyújtotta a tagok ajándékát, egy fi­nom svájci gyártmányú kettős stopperórát. A futballisták nevében Blum Zoltán köszöntöt­te fel, az atléták, a bir­kózók és a boxolók őszinte jókívánságait pedig Fazekas Dezső tolmácsolta. Maillinger Béla megilletődött han­gon mondott köszöne­tét a nem várt, de jól­eső megemlékezésért." A fenti sorok igazol­ják, hogy Maillinger Bé­la rendkívül népszerű volt az FTC-ben. Fárad­hatatlan munkája ered­ményeként minden szakosztálynak háláját kivívta. Az a vezető volt, aki önzetlenül élt­halt a Fradiért. Ezt kö­vetően még évtizede­kig volt a Fradi vezér­alakja. * A klub választmánya a lemondott Schöndor- fer István helyett ifj. dr. Springer Ferenc részé­re szavazott bizalmat, és felkérték az FTC fő­titkári teendők ellátá­sával. Egy másik személyi hír: Tóth Potya István csak vidéken tudott megfelelő állást kapni. Az FTC-t azonban nem hagyta el, minden szombat este vonatra ült és másnap zöld-fe­hérben rúgta a labdát... Gatyát fogó Fradi-futó... 1920 első tavaszi napján - nem méltóan a március 21-i dátum­hoz - esős, szeles idő­ben rendezték az Üllői úti vámnál az FTC me­zei futóversenyét. Né- methy Jenő óriási küz­delemben csak az utol­só métereken előzött meg négy(!) MTE futót,

Next

/
Oldalképek
Tartalom