Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
2000 / 3.
TRIBUN 5- Játékos pályafutásod - külföldön eltöltött sikerkorszakod közismert. Mivel foglalkozol napjainkban, mi az, amit hittel csinálsz?- Az anyaország és az elszakított részek szellemi és érzelmi összekapcsolásán munkálkodni a szolidaritás, a segítségnyújtás, az odafigyelés és a szeretet eszközeivel. Kézzelfoghatóbban: focimeccsek ürügyén segélyszállítmányokba, találkozókba, beszélgetésekbe, közös éneklésbe, mulatósba rejtve elvinni az anyaország üzenetét, bizonyítani, hogy nem engedtük el a kezüket.- Ez gyönyörű program, elmondanád, hogy valósul meg a gyakorlatban. Hogy szervezed meg az utakat, és egyáltalán miért csinálod?- Talán fellengzősen hangzik egy öreg focistától, de úgy érzem, ez a küldetésem.- A tények azt bizonyítják, alkalmas is vagy rá. Olvastam egy sor köszönőlevelet, mind sikeres útjaitok fényes bizonyítéka. Honnan tudod, hova mit kell vinni, hogy gyűjtőd össze a segélycsomagokat?- Amikor Kárpátaljára mentünk az árvízkárosultak megsegítésére, egyszerű volt tudni, mire van szükségük: élelemre, gyógyszerre, ruhákra, takarókra. De mindig meg is kérdeztem őket telefonon vagy levélben, legutóbb Kárpátaljáról azt írták mobiltelefonokra volna nagy szükségük, hát vittünk azokat is. Honnan veszem a szükséges dolgokat? Telefonálgatok. Rengeteg kapcsolatom, barátom van, és a nemes cél mindenkire hat. Aztán a Fradi név sem cseng rosszul ebben az országban. Mindenesetre elmondhatom, hogy akiket megszólítottam, úgyszólván mindenki segített, első szóra. Le a kalappal a magyar cégek, önkormányzatok, civilszervezetek előtt. Egyébként nem csak adományt viszünk, ha kell, építeni, helyreállítani is segítünk. Kórogynak például a háborúban szétzúzták az iskoláját, csak a csupasz falak álltak. Szereztünk épületfát, pénzt és a Magyar Építő Rt. szeptemberre átadja a kész iskolát.- Hogyan jutnak el a segélyek a rászorulókhoz? Gyakori tapasztalat, hogy a szállítmányoknak csak kis hányada jut el azokhoz, akiknek szánták.- Éppen ezért, mi mindig saját magunk osztjuk szét, amit vittünk vagy olyanoknak adjuk át, akikben teljesen megbízunk. A helyi plébánosban, polgármesterben, Zentán például a község kormányelnöke osztott szét az adományokat. Ezt persze nem mindenütt nézik jó szemmel. Az ukrán határon például a hivatalos szervek azt akarták, adjuk át nekik a dolgokat, ők központi raktárba viszik, s onnan osztják szét a rászorulóknak.- Én azt mondtam: én gyűjtöttem, én hoztam ide, én is fogom szétosztani.- És végül hogy lett?- Kilenc órán át vitatkoztunk. Ok nem engedtek, én nem engedtem. A fő érvük végül az volt, hogy biztos csak a magyaroknak adunk, pedig az ukránok, ruszinok éppúgy szenvedtek A futball diplomatája Beszélgetés Kű Lajossal, az FTC egykori válogatott labdarúgójával lemen szülőhelyén, koszorúztunk Csomakőrösön, itt az emléktáblánál a zentai Polgár Lilla énekelt gyönyörűen.- Úgy hallottam Nagy Bélától, az idei utatok is nagyszerűen sikerült.- Idén a millenniumi csíksomlyói összmagyar - és ökumenikus - zarándoklaton való részvétel volt a fő cél, meg persze az autónyi szállítmány, ezúttal atlaszokat, történelmi könyveket, magyar irodalmat, sport- felszereléseket, meg a Stollwerck jóvoltából édességeket vittünk mintegy félmillió forint értékben. A búcsún több mint háromszázezer ember borította a domboldalt, lenyűgöző látvány volt, s tudod mi volt benne a legszebb? Nemcsak fejkendős öreg nénik álltak órákon át az őrjítő melegben, Három vidékről származó fradista - Máté, Fenyvesi, Kü - a Fradi első vidéki városban (Kolozsvárott) nyert Magyar Kupa győzelmének helyszínén... az árvíztől. Mondtam, természetesen elsősorban a magyaroknak hoztuk, de senkitől sem fogunk bizonyítványt kérni. Úgy is lett. Mentünk végig a teherautóval az utcán, minden háznál megálltunk, s adtuk, kinek mire volt szüksége - válogatás nélkül. Nézd, itt egy köszönőlevél. Bálint András írja Beregszászból: emlékezve „az ukrán hatalmi szervekkel vívott közös harcban eltöltött órákra".- Hogyan zajlanak a futballmérkőzések? Kik alkotják a csapatot, és kikkel játszotok?- Nem akarlak kiábrándítani, de a focimeccs itt abszolút harmadrangú kérdés. Azért játszunk, hogy mehessünk, hogy segíthessünk, hogy találkozhassunk. A futball itt olyan, mint egy szent kerítőnő. Egyébként mindig nagy csapattal megyünk, régi híres futballisták, más sportolók, polgár- mesterek, vállalkozók, színészek, politikusok - sokan vagyunk. Mindig azokból verbuválódik a csapat, akik éppen ráérnek pár napra otthagyni a munkáját. Kárpátalján például a sportolók közül Rácz Laci volt velünk, Erdei Zsolt, Komáromi Tibor, Maracskó Tibor. Az árvíz után voltunk, mentünk végig az utcán, a kapukban mindenütt síró emberek. Az mondták a fiúk, nekik egyáltalán nincs kedvük itt most focizni. Nem játszásra való idő ez. A helybeliek azonban ragaszkodtak hozzá, egy-két órára - így mondták - szeretnének kiköltözni a bajaikból, bánatukból. Hát kiköltöztek. Mérkőzés után egy fűtet- len teremben lehetőségeikhez képest fejedelmi vendéglátást varázsoltak, s ott mulattunk együtt reggelig. Nem fázott senki a teremben.- Nemrég jöttetek meg Erdélyből, ennek az útnak mi volt a konkrét célja?- Tavaly voltunk először ezzel a társasággal. Olyan élmények értek, hogy elhatároztam, Erdélybe minden évben el kell mennünk. Az apropó tavaly a Körösi Csorna évforduló volt, de közben Gyergyószentmiklós mellett megkoszorúztunk egy emlékművet, amelyet 149 meggyilkolt magyar levente emlékére emeltek. Ott tudtam meg, hogy 44-ben ez a kerékpáros század védte a Békás szorost. Egy nap a helybeli parasztok mérget szórtak az italukba, aztán éjjel odavezették az orosz és román katonákat, akik a földön fekvő fiúkat bajonettjükkel átdöfve a talajhoz szögezték, volt aki két nap múlva is kiabált segítségért könyörögve. Döbbenetes élmény volt. Fejet hajtottunk Zágonban Mikes Kehanem rengeteg helybeli fiatal. Azt éreztem, nincs veszve semmi, ezek tisztelik a hagyományt, rájuk tehát lehet építeni a jövőt.- Szép gesztusok ezek az utak, de mégiscsak úgy van, hogy jöttök, hoztok, barátkoztok, aztán elmentek. Az ő életükben mindez múló epizód.- Szerintem a tartalmas gesztus is valami, de ennél többről van szó. A célunk a folyamatos szellemi, kulturális, érzelmi - sőt hosszabb távon a gazdasági - kapcsolatok kiépítése. Azért jönnek velünk többek közt a polgármesterek, olyanok mint például Gémesi György Gödöllőről vagy Farkas György a főváros VI. kerületéből, Vértes Árpád Hévízről. A fölvett kapcsolatot aztán a hétköznapokban ők ápolják tovább az adott településekkel. Állandó „csapattag" Manninger Jenő államtitkár, Bartal Sándor alpolgármester az V. kerületből, Zettner Kovács Krisztián a Vl-ból. A segítők sor szinte megszámlálhatatlan, a legfontosabbak: Vereczkei Zoltán a Volán vezérigazgatója, aki a buszt adja, Tamás Károly FM- államtitkár, aki akkor segít, ha vetőmagra vagy effélére van szükségünk. És hát a háttérben ott van a Fradi neve, nimbusza. Mindig jönnek régi nagy játékosok, legutóbb Fenyvesi Máté volt velünk, régebben a Felvidéken Dalnoki Jenő stb. Nagy Bélától mindig kapunk könyveket, Fradi-új- ságokat, viszünk zöld-fehér zászlókat, amelyeket nagy szeretettel fogadnak.- Fenyvesi Máté tudom, hogy játszik, de tud-e még futni Dalnoki Jenő?- Őszintén szólva neki nem a játékára emlékszem elsősorban, hanem arra, hogy a legelső utunkra nem hozta magával az útlevelét. Az első szervezésem színvonalára jellemző, hogy odaértünk a határra és a kilenc személynek összesen négy útlevele volt. Abból is kettő lejárt. Imádkoztunk, könyörögtünk a határőröknek engedjenek át, nézze, ott integet a másik oldalon a polgármester, aki vár bennünket, csak ide megyünk a szomszéd faluba, este jövünk vissza, kezességet vállal értünk. Semmi eredmény. Végül abba belementek, hogy az érvénytelen útlevelek fölött szemet hunynak, de Dalnokiékat útlevél nélkül nem engedhetik át. Mondtam is a drága Jenőnek, tudom, miért nem hoztál útlevelet, olyan régen jártál iskolába, hogy azt hitted, Csallóköz még mindig Magyarországhoz tartozik. Ezen aztán mérgünkben jót nevettünk, mint mindig minden utunkon, melyekre az állandóan menő zrika, a fergeteges jókedv a jellemző.- Erdélyben ilyen probléma nem volt? De ha mindenkinek volt is útlevele, a határon akkor is órákat kell várni, olyan hosszú a sor.- Olyan hibát soha többé nem követünk el, mindig minden papírt be- szerzek előre, embernek, árúnak, ami pedig a kilométeres sorokat illeti, Kű Lajos ismeri a határon való gyors át- jutás titkát, pontosabban azokat ismeri, akik ebben segíthetik. Tényleg felejthetetlen utunk volt, tisztelegtünk Orbán Balázs sírjánál, Tamási Áronénál, jártunk Székelykeresztúron a Petőfi fánál, vendégül látott bennünket Partubóny Miklós a Magyarok Világ- szövetségének elnöke. Kolozsvár főterén pedig mind a negyvenen fölálltunk a Mátyás szobor alapzatára és elénekeltük a magyar meg a székely himnuszt. Fölemelő volt.- Gondolom, a helybeli románok nem érezték annak, őket bánthatta az éneketek.- Valóban, hangot is adtak ennek. Az ott élő jogfosztott magyaroknak viszont vigasztalást jelentett. S hidd el, nekik nagyobb szükségük van rá. Ha választani kell, én a magyarok jóérzését választom, s nem én vagyok a hibás benne, hogy muszáj választani.- Hová mentek legközelebb?- Erdélybe jövőre is visszamegyünk, különben mindig oda megyünk, ahova hívnak, ahol legjobban kell a segítség, és mondhatom, sok helyre hívnak. Nemrég Burgenland- ban jártam, mert az a tervem, hogy körbe megyünk, s teljessé tesszük az elszakított részek futballdiplomáciá- ját. A jövőben dolgozom az MVSZ-ben is, ez azt remélem, megsokszorozza lehetőségeinket. Szálé László
