Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
1998 / 7.
után a közönség ovációja közben így áll fel: Amsel-Hungler, Papp-Furmann, Bukovi, Obitz-Rázsó, Takács II, Turay, Toldi, Kohut. 3 óra 11 percet mutat az órám (Budapesten ebben a pillanatban este 9 óra 41 perc van), amikor a bíró jelt ad a kezdésre. Fehér nyak- és kézszegélyes kék trikóban, sötétszürke nadrágban az uruguayi csapat kezd. Ám azonnal a mieink lendülnek támadásba. Kissé hullámzik a játék, de a 6. percben Kohut jó labdával fut le, centerez és Rázsó öt méterről védhetetlen gólt lő. Nagy csend, amely a nézőtéren honol, mintha azt mondaná 2 ezt ugyan nem vártuk, de hát ennyi előnyt adhatunk nektek! Az iram melegszik, változatos a játék, de érzem, hogy pillanatról pillanatra biztosabban mozgunk a pályán és a mieinké a kezdeményezés. A fiúk bátran lendülnek előre és a 13. percben Turay-Takács kombinációja szalad végig a pályán. A védelem tehetetlen vele szemben és befejezésül Takács védhetetlen gólt küld Ballesteros kapujába. A gól után teljesen mienk a mérkőzés. A 39. perc hozza a harmadik gólunkat. Obitz jó labdájával Kohut elszalad, centerez, s a jó érzékkel startolt Takács a hálóba küldi a labdát, 3-0! Nagy fölényünk tovább tart, ami úgy látszik, nem tetszik a bírónak, mert a 43. percben lefújja a félidőt. A szünet szokatlanul soká, huszonöt percig tartott. Hogy mi történt ezalatt a hosszú idő alatt a játékosok pihenésén kívül, nem tudom, de bizonyos, hogy újrakezdés után óriási hévvel és félelmetes lendülettel feküdt az ellenfél a játékba. Egyik korner a másik után következett a kapunknál, amelyben Amsei különösen fényesen állta a támadások pergőtüzét. A 12. percben szabadul fel a kapunk, s ettől kezdve nyílt játék folyik. Mindkét kapura szállnak a lövések, itt is, ott is akad korner, de a közönség nincs megelégedve a csapatával, kifütyüli, sőt a bírót is fütyülik. Az ellenfél nem tud mihez kezdeni, erősen durva, hogy Takács, Turay, Bukovi sorra elhagyja egy időre a pályát. A 32. percben pedig Turay tíz percre kerül a pálya mellé, mert kötözni kell. Ettől kezdve ismét nagy uruguayi fölény alakul ki. Ebben a fölényben esik az első gól a 39. percben. Nagy kapu előtti kavarodás támad, a védő Amseit szabálytalanul nyomják el, kézzel fogják le - és a labda a kapuba kerül. A 42. percben visszatérő Turay már csak statisztált a mérkőzésen, amelynek utolsó percéig nem változott az eredmény. A 45. perc is lejárt már, de a bíró most nem siet, hanem tovább játszatja a csapatokat. így történik, hogy Papp a tizenhatoson kívül - legalább egy méternyire volt a vonaltól - vállal visz tovább egy labdát, mire a bíró szemérmetlenül tizenegyest ítél. A tizenegyest csak nyolc méterről rúgják, a vonalon belül három uruguayi játékos is áll a rúgás pillanatában, mikor Scarona a hálóba rúgja a labdát. A bírónak hiába mondjuk ezeket a szabálytalanságokat, neki nem számít. Végül a 49. percben fújja le a mérkőzést. A dolog ilyen alakulása nagyon bántott bennünket, a győzelmet kissé megkeserítette ez a méltatlan finis és a bírótól meg is kérdeztük, miképpen tarthatott négy perccel tovább a második félidő, amikor a határbírók is figyelmeztették a játékidő leteltére, azzal védekezett, hogy az első félidőt korábban fújta le, s ezt az időt játszatta a második félidő végén. Erről azonban előzőleg egyetlen szót sem szólt, ezt a körülményt senkinek be nem jelentette. Annál érthetetlenebb volt ez, mert az utolsó negyedóráig egészen elfogadhatóan vezette a játékot. Az itteni lapok megállapítása szerint a bíró végig jól vezette a mérkőzést, de az utolsó percekben felülkerekedett benne az Uruguay vér. A szép győzelem velünk is felejteti a mérkőzés keserűségét, s a nagy siker általános örömet keltett az itteni magyarok táborában. (Tóth Potya István edző levele) A két olimpián diadalmaskodó Uruguay legyőzetéséhez A Ferencváros a várakozást messze túlszárnyalta eddigi szereplésével. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden olyan mérkőzésen, amelyen reprezentánsainknak idegenben egyenlő rangú ellenféllel kell felvenni a harcot, az ellenfél olyan előnyben van a mérkőzést kísérő körülmények következtében, ami legalább két gólnak felel meg. Valóságos hendikepversenyt játszik minden csapatunk, amikor idegenben nagy tudású, fejlett játékkultúrájú csapattal kerül szembe és így volt ez vasárnap is, a Ferencváros a kétszeres világbajnokot látta magával szemben. Könnyű elgondolni, hogy a montevideói National pályán az ottani tizenegy sokkal fölényesebb nyugalommal jelenhetett meg a harmincezer néző előtt, mint a messze földről idevándorolt magyar fiúk együttese. Tessék elképzelni a hangulatot, amikor magyar csapat udvarias megtapsolá- sa után a harmincezer torok kitörő örömmel, harsányan és boldogan rivalg kedvencei felé. A zsibongó pálya fölött repülőgép motorja zúg. Parádés szállongással illeg, billeg a dübörgő nézőtér felett, az ülésből kihajlik egy kéz és valami tarkaság zuhan a pályára. Kék-fehér-kék Uruguay színekbe csavart labda ugrik fel belőle. A nép őrjöng, a gépiét ünnepli, a nemzeti színeinek a becsületét bízza a csapatra és ezeknek a színeknek a mámora ex- tázissá magasztosítja a lelkesedést. A mieink csak állnak ebben a zajban, zúgásban és valami érthetetlen vágy ágaskodik bénnük, jó lenne, de jó lenne megszökni innen. Oly fájdalmas, oly keserűen kegyetlen érzés ez az elhagyatottság. de íme, ott a kékfehér színek mellett még egy lobogó bomlik ki. Piros, igen piros. Azután lassan lecsavarodik a fehér! Micsoda boldogság, micsoda káprázat. Csakugyan a piros-fehér-zöld színek azok. az otthoniak vágya, szorongása, félelme és buzdítása omlik le a magyar trikolór színein, felrémlik minden kedves arc, ami a színekben él az egész úton. Könny kívánkozik a szembe... de nem, most nem szabad ellágyulni. Azért a három színért, azért a sok otthoni sóhajért, azért, csak azért is. Minden ideg feszül, minden szem a labdára mered. Megszólal a síp és elindul a labda mögött a gyilkos, viharos, feltarthatatlan magyar roham. Ennek a rohamnak nem lehetett ellenállni. Ez a roham huszonöt percig tartott és ámulatba ejtette Uruguay népét, amint három gólt kergetett be abba a veretlen kapuba, s ahogy az uruguayi nézősereg nem értette meg ezt a csodát, úgy fojtja a boldogság, az öröm mámorát az itthoniak szívébe a kérdés: hogyan történhetett ez? Sokan a könnyebb végét veszik a dolognak és az uruguayi csapat összeállítását várják, vajon a legjobb csapat állott-e ki a Fradi ellen? Pedig ebben kételkedni sem lehet. Nem is fontos, miképpen állították össze az uruguayiak a csapatot, nem fontos, hogy minden posztra eltalálták-e a legjobb megoldást, nem fontos, hogy esetleg valaki gyengébben szerepelt esetleg ezen a mérkőzésen, mint máskor, egy fontos csupán, hogy a magyar csapat legyőzte Uruguay hivatalos válogatottját, amely még otthon sohasem szenvedett vereséget! Ez a győzelem pedig a magyar futball külföldi dicsőséges szereplésének eddigi legkimagaslóbb fegyverténye. A titka egyszerű. A Ferencváros teljes tudatában volt feladatának és ahhoz mérten küzdött. Nem volt hajlandó elfogadni azt a megállapítást, amit pedig a csapathoz közelállók is vallottak, hogy a dél-amerikaiak sokkal gyorsabbak és velük 11
