Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)

1986-07-01 / 27. szám

TORONTÓI TÜKÖR -1986 JÚLIUS 9 oldal EMBERKE mi Folytatás a 8 oldalról... A szociális viselkedést sikerült va­lamelyest megtanulnia, de beszélni sohasem tudott. Ramu néven élt 1960- ig. A boncoláskor agysérülést talál­tak, amely a beszédközpontot érte. 1976-ban három farkaskölyök tár­saságában találtak egy tíz év körüli fiúcskát. Négykézláb járt, irtózott a nappali világosságtól, csak nyers húst evett, megharapta az embere­ket. Teréz anya — a híres mater Te­resa — vette gondjaiba, a Pascal nevet adta neki, és remélte, hogy sikerül megtanítania az emberi vi­selkedésre. De a későbbi Nobel-bé­­kedrjas apáca hiába fáradozott. Pas­cal csak fürödni és önállóan felöl­tözni tanult meg. 1985 februárjában naît meg Lakhnau környékén egy szegényházban. Ezek az esetek nem kitalálások, de hiányosan dokumentáltak. Még ke­vesebb hitelt érdemelnének, ha nem ismernénk egy esetet, amely sok szempontból nagyon hasonló, de igen alaposan dokumentálták is. J. A. L. Singh katolikus pap 1920- ban missziós úton járt a dzsungel­ben, néhány száz kilométerre Cal­cuttától nyugatra. Egy faluban azt mesélték neki, hogy a környéken egy félelmetes szellem kísért. Elment a kísértetjárás színhelyére, ott vá­rakozott egy magaslesen, és meglá­tott két felnőtt és két fiatal farkast. „A farkaskölykök nyomában előjött a kísértet, egy riasztó küllemű lény. keze, lába és teste olyan, mint az emberé, feje azonban egy nagy gömb volt hajból, ami vállát és felsőteste egy részét beborította, csak az arc éles vonásait hagyta szabadon, és ez az arc emberi arc volt. Nyomon kö­vette egy másik iszonyatos teremt­mény, amely pontosan olyan volt, mint az első, csak valamivel ki­sebb .. NÉGY ÉV, HAT SZÓ Singh alig tudta visszatartani kísé­rőit, hogy rá ne lőjenek a kísértetek­re. Egy hét múlva visszaíért, kiűzte az anyafarkast az odúból. Bent ta­lált két farkaskölyköt, félősen össze­bújva két embergyerekkel. A far­kaskölyköket eladták, a két kislányt pedig a pap magával vitte a midna­­parei árvaházba. A következő években Singh naplót vezetett, s ezt a naplót R. M. Zingg amerikai antropológus 1941-ben közreadta. Arnold Gesell fejlődés­pszichológusra olyan nagy hatást gyakorolt a kézirat, hogy a legfon­tosabb tényeket már előzőleg fel­dolgozta egyik könyvében. Ezek a források — és aki kételkedni akar a történetben, kénytelen lenne több tekintélyes kutatót és papot csalónak nyilvánítani. A nagyobbik farkaslányka — ő a Kamala nevet kapta — nyolcéves le­hetett, a kisebbiket, Amalát másfél évesnek becsülték. Amala egy év múlva meghalt az árvaházban, ha­lálakor nővérén mély megrendülés látszott. Kamala 1929-ben halt meg urémiában. lett Veled ! Mind a kettő négykézláb járt: lassú járásnál a kezén és a térdén, futás­nál kézen és a lábujjhegyen. Csak­nem három évig tartott, míg Kama­la az árvaházban nagy nehezen meg­tanult önállóan két lábra állni. Ha sietett, haláláig négykézláb szaladt. Eleinte egyikük sem akarta eltűrni a fürdetést vagy mosdatást. A me­leget és hideget nem érezték. A ru­hát letépték magukról; az ágyékkö­tőt erős csomóra kellett megkötni rajtuk. Kamala csak serdülő korá­ban, azaz jó néhány éves nevelés után kezdte kedvét lelni az öltözkö­désben. Ételüket eleinte csak a földre tett tálkákból fogyasztották el. Sokáig csak nyers húst ettek, döghúst is, amelyet az emberinél sokkal érzé­kenyebb orrukkal már messziről megszimatoltak, és amelytől még a keselyűket is elkergették. 1922-ben (két évvel megtalálása után) megfi­gyelték, amint Kamala lelt egy ki­múlt tyúkot, és rögtön elrohant ve­le a bozótba, ahol felfalta. Még so­káig ellopta a húst, ha szerét ejt­hette. Csak 1925-ben szokott hozzá a sózott ételekhez. A két kislány kitűnően látott a sö­tétben, és jobban szerette, mint a nappali világosságot. Többnyire az egész napot bóbiskolva vagy egy sa­rokba bámulva töltötték, de estefelé felvidultak. Éjszaka minden félelem nélkül szaladgáltak a szabadban, tíz órakor, egykor és három órakor rendszeresen vidám üvöltést hallat­tak, amely éles, panaszos kiáltásba ment át. Csak 1928-tól fejlődött ki Kamalában az embereknél szokásos félelem a sötétségtől. Az embereket a két kislány eleinte szemlátomást nem tartotta fajtár­suknak. Sokkal jobban vonzódtak a kutyákhoz és más állatokhoz. Az em­bereket lehetőleg elkerülték, vagy fújtak rájuk, karmoltak, haraptak. Szabályszerűen meg kellett szelídí­teni őket. Csak 1927-től számította magát Kamala egyértelműen a gyer­mekek közé. A kisebbik lány, Ama­la rövid élete alatt könnyebben és gyorsabban tanulta az emberi tulaj­donságokat. Kamala nagyon lassan kezdett vala­melyest beszélni. Két év után „bhu, bhu” hangokkal jelezte, ha szomjas volt. Négy év után megértette a kér­déseket, és ő maga is használt hat szót. Hat gv után aktív szókincse mintegy harminc szóra növekedett, ezek mind a környezetében lévő tár­gyakra vonatkoztak. Hét év után rö­vid kijelentő mondatokat formált. E.'zzel Kamala többre vitte, mint a legtöbb vad gyermek. De a normá­lis beszédfejlődéshez képest az ő be­szédtanulása is rendkívül lassú és nehézkes volt. A farkascsaládban töltött gyermekkoráról valószínűleg akkor sem tudott volna mesélni, ha nem hal meg fiatalon. Mindezeknél a gyermekeknél két do­log tűnik fel: először is, hogy meg­találásukkor mennyire nem ember módjára viselkedtek; másodszor, hogy milyen rendkívül nehezen tud­ták az emberi viselkedést megtanul­ni. Itt van például a beszéd! Nor­mális gyermekeknél a beszédtanulás körülbelül tizennyolc hónapos ko­ruktól kezdve szinte robbanásszerű­en halad; a következő három éven belül anyanyelvűk legtöbb nyelvta­ni szabálya teljesen beléjük rögző­dik. Ez mintegy magától, minden erő­feszítés nélkül, szinte megállíthatat­lanul megy végbe. A vad gyermekek, amikor módjuk nyílt, hogy beszélni tanuljanak, sokkal idősebbek voltak, és jórészt a leggondosabb nyelvok­tatásban részesültek. Mégis összeha­sonlíthatatlanul lassabban tanultak, és a normális beszélni tudásnak so­ha még a közelébe sem kerültek. A beszédet egyébként el is lehet fe­lejteni. A XVIII. században a Pire­neusokban egy hóviharban egy nor­mális, tökéletesen beszélő nyolcéves kislány elszakadt a szüleitől, és nyolc évig kóborolt magányosan, mígnem juhászok megtalálták.. Soha többé egy szót sem beszélt. ROSSZUL SIKERÜLT ÁLLAT Vagy gondoljunk Alexander Selkirk­­re, a skót matrózra, akiről Defoe Robinson Crusoe alakját mintázta! A Juan Fernandez-szigeten magá­nyosan töltött négy év és négy hó­nap után rátaláltak, de ekkor már „majdnem elfelejtette az érthető hangok formálásának titkát”. Itt rejlik a döntő hiba a vad gyer­mekekről szóló bájos mesék, Maugli_ vagy Greystoke-Tarzan esetében. A leírás — pontosabban a fantázia — szerint már állatgyerek korukban zseniálisan tudnak utánozni. Ez len­ne a magyarázata annak, hogy ké­sőbb olyan gyorsan és tökéletesen elsajátítják az emberi beszédet. A szerzők csak egyvalamiről feledkez­nek meg: arról, hogy az emberi be­széd sokkal több, mint dolgok meg­nevezése és bizonyos hangok kép­zése. Beszélni csak az tud, aki fo­galmak birtokában van, és könnyű­szerrel tud új fogalmakat alkotni, továbbá aki rendelkezik a fogalmak magasabb jelentésegységekké kap­csolásának rendkívül bonyolult sza­bályrendszerével : a nyelvtannal. A vad gyermekek a maguk módján választ adnak az „öröklés vagy kör­nyezeti hatás” kikerülhetetlen kér­désére is. Láthatjuk, hogy az embe­ri kultúrában végbemenő szociali­záció nélkül a gyermekből nem lesz igazi ember. Az ember „ember-vol­ta” tehát nem lehet egy genetikai program önmagától bekövetkező megvalósulása, nem lehet csak „örök­ség”. Az ellentétes álláspont képvi­selői szerint az ember mindazt, ami őt emberré teszi, társadalmi környe­zetétől tanulja. Így látja a dolgot több szaktekintély. Az embernek eszerint nincs természete, hanem csak története. Az ember az az egye­dülálló lény, „amelynek mindent meg kell tanulnia, s amelynél az endo­gén tényező, tehát az, amit termé­szetes képességeinek és veleszületett adottságainak tulajdoníthatunk, olyan tünékeny, mint a köd". ATERV MEGVALÓSUL A vad gyermekek azonban, ha tör­ténetüket alaposabban megvizsgál­juk, ezt az álláspontot is megkérdő­jelezik. Ök ugyanis egyáltalán nem tanulnak könnyen és jól. A legna­gyobb fáradozásukba kerül, hogy csak kevés „történetük” is legyen. Nemcsak azért, mert megtanult „vad” viselkedésükről nagyon nehe­zen tudnak leszokni. Nehezen tanul­nak azon a téren is, ahol addig még semmit sem tanulhattak, például a beszéd terén. Drámaian másféle múlt­juk még az olyan „biológiai” funkció­kat is megváltoztatta náluk, amelyek egyértelműen a géneken múlnak: az egyes érzékszervek élessége, a két lá­bon járás, az alvás és ébrenlét ritmu­sa. Jól beleillik viszont a vad gyerme­kek története a biológiai antropoló­giában ma uralkodó nézetbe. Esze­rint az ember mindig csak az örökölt tulajdonságok és a környezet inter­akciójában (kölcsönös együtthatásá­ban) valósíthatja meg önmagát. Egyes területeken, elsősorban a térlá­tás tekintetében ezt az elméletet már neurofiziológiai szempontból is alátá­masztják. Az emberi agy teljesítmé­nyei ugyanis az agyi idegsejtek ösz­­szekapcsolódásából adódnak, ezt pe­dig nem minden részletében, hanem csak nagy vonásaiban határozza •neg az öröklés. Az idegsejtek a szü­letést követő években maguktól ke­resnek sok-sok kapcsolatot egymás­sal. De csak azok a kapcsolatok ma­radnak meg, amelyeket azután tény­legesen használ is az agy. Ha a ma­guktól kilakult szinapszisok (ideg­kapcsolatok) nem kapnak semmilyen táplálékot (azaz feladatra ingerlő megerősítést), akkor visszafejlődnek, sőt, a használaton kívüli idegsejtek gyakran egészen elhalnak. A környe­zet szerepe tehát az, hogy egy gene­tikusán adott tervet megvalósítson és stabilizáljon. Ha a gének által meghatározott tanulási idő alatt a ta­nulás nem következik be, az elmu­lasztottakat már nemigen lehet be­hozni. A beszédtanulásnak például megvan a maga fogékony szakasza: ha ez kihasználatlanul múlik el, ak­kor már csak nagyon kevéssé lehet a beszédet megtanulni. Génjeink óriási lehetőségekkel lát­nak el bennünket De lényünkké csak az válik, amiben és amennyire ezt hasznosítjuk. Születésünk tehát nem determinál bennünket teljesen, csu­pán egy nagy, de nem korlátlan aján­latot jelent Használnunk kell, hogy emberek lehessünk. * • ■ ■ • Wooden plate Restaurant 200 Bloor St., West, Toronto, (Közel az Avenue Rd-hoz) 7 napon át nyitva déltől ejjel 1-ig 5 fogasos menü $7 95-től. Minden nap kaphatók Borjúláb. Kacsa-tál. Halászlé. Fatanyeros. Steak — Srimps_____________ Presso — Gesztenyepüre. És sok más finom ételekkel mindenkit szeretettel vár | Ladányi Arthur és családja Telefon: 923-6599 i-A LEGSZEBB AJÁNDÉK !!!•. Hofi; Nevezz csak Cucinak Háremhölgy — Bombaüzlet Paudics; Pardon, hogy bocsánat A végzet asszonya Kutyakomédia Hernádi; Sohase mond Fényes Szabolcs dalai Korda György műsora 3 vagy több rendelése esetéin 10% kedvezmény. CANIMPEX VIDEO 1500 Bathurst St., Unit #7 Toronto, Ont., M5P 3H3 Phone: (416) 656-6600 FACIALS. HAIR REMOVAL BY WAX MANICURE. PEDICURE Tel : 636-4061 COSMETIC STUDIO 74 McAllister Rd. Downsview Személycserék Csernobilban Felmentették beosztásából V. Brjuha­­novot, a csernobili atomerőmű vezér­­igazgatóját és N. Fomint, az erőmű fő­mérnökét — közölte vasárnap a Prav­da a kijevi területi pártbizottság ülé­séről szóló tudósításában. Az ülésen el­hangzott beszámolójában V. Malomuzs, a pártbizottság titkára szólt arról, hogy a két vezető a szerencsétlenséget követő bonyolult helyzetben nem tud­ta irányítani a munkálatokat, biztosí­tani a fegyelmet, felelőtlennek és dön­tésképtelennek mutatkozott. Nem tud­ták felmérni és helyesen értékelni a tör­ténteket, összehangolni és megszervez­ni az egyes részlegek munkáját, kiadni a feladatokat a következmények fel­számolása érdekében. A pártbizottsági ülésen az elismerő szavak mellett bí­rálat is elhangzott az erőmű pártbizott­ságának munkájáról. Több szemrehá­nyás érte az erőmű szakszervezeti és Komszomol bizottságát is. Szó esett arról is, hogy mielőbb be kell tölteni a megüresedett helyeket. Megfelelő szervező- és felvilágosító munka hi­ányában az erőmű több dolgozója ma is „menekülőben van”, holléte isme­retlen, pedig műszakvezetők, műve­zetők, vezető mesterek is vannak köz­tük. Az erőmű pártszervezetének ülé­sén élesen bírálták P. Szolovjov igaz­gatóhelyettest is, aki a legbonyolultabb időszakban hagyta el munkahelyét, I. Carenko és V. Gundar igazgatóhelyet­teseket, akik lélektelenül, a beosztásuk­ban elvárható felelősségtudat nélkül dolgoztak keveset tettek a szerencsét­lenséget követően az erőműben dolgo­zók élet- és munkakörülményeinek ja­vításáért — adta tudtul a Pravda. ! L’c.ïii i .t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom