Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)
1986-11-01 / 30. szám
I ISTVÁN CSICSERY-RONAY I 2321 N. WAKEF£ékÔ sff ARLINGTON^VA /-222Q7~IISA — M4L ' * TA, PCT' — . — ’ / ; äLäfeirr Bólogatunk-e tovább? 3 oldal Fáy Ferenc 5 éve halott Egri György írása 9 oldal Ruttkai Éva halálára 6 oldal voi.3. N..3o AUTHENTIC HUNGARIAN VOICE nov. .»m 30 éve történt FALUD Y GYÖRGY: EZERKILENCSZÁZÖTVENHAT, TE CSILLAG A terrible beauty is born ( Yeats) Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó és szenvedés: mégis, mikor átvágtam a Hősök terén, mosolyognom kellett, mert nem állt szobor többé a csizmában, csütörtök: lázrózsák mindenki arcán, Földváry már kedd este elesett a Rákos előtt: szemközt, az iskola padlásán felfegyverzet gyerekek, péntek: még több vér, tankok, a Ligetnél az ütegek torkolattüzeit nézem éjjel és borzongok: a ,,szörnyű szépség” most nálunk is megszületik, hat nap: a kénezett arcú halottak apró csokorral mellükön, a járdán . (Köztársaság tér), röplapok, szorongás, szemem előtt kis, tétova szivárvány, ölelkezés az írószövetségben, mert csomagolnak s indulnak haza, feltépett sínek s torlaszok: fölöttük a szabadság liliom-illata, ezerhétszázhárom , nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen: bármi történjék is, boldogság, hogy megértem, és újra péntek: a Dunánál állunk, a nap áttör füstön, ködön: talán sikerül minden s az alkonyat bíbor brokátja Zsuzska lenszőke haján, és szombat: hajnalban csupa reménység, estére tudni: nyakunkon a kés, a keleti szemhatár mögött mocskos felhők, nyugatról álszent röfögés, mentünk a kétszázezerrel: nem bírnék több börtönt és ha nem is jön velem: Apád óta bennem lakik az ország, minden völgyét meg dombját ösmerem, akkor is hazám, ha távol lesz tőlem, eddig sem ápolt s ha más föld takar mit számít az? s mit számít, ha fiam majd dad-nek is szólít és nem lesz magyar? Mi elmaradt, azt húsz vagy száz év múlva az ifjúságtól mind visszakapom: ők látják majd, hogy az előszobákban kabátom még ott lóg a fogason. Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék, sem múltam nem vagy, sem történelem, de lényem egy kioperálhatatlan darabja, testrész, ki jöttél velem az irgalmatlan mindenségbe, hol a Semmi vize zuhog a híd alatt, melynek nincsen korlátja: — életemnek te adtál értelmet, vad álmokat éjjelre és kedvet a szenvedéshez meg örömet: mindig te fogtál kézen ha botladoztam, magasra emeltél s nem engedted, hogy kifulladjak vénen, ezerkilencszázötvenhat, te csillag, a nehéz út oly könnyű volt veled! Oly régesrégen sütsz fehér hajamra, ragyogj sokáig még sírom felett.
