Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)

1986-07-01 / 27. szám

6 oldal TORONTÓI TÜKÖR -1986 JÚLIUS JŐ ESTETI Igazán nem szoktam könyvekről értekezni, jobbára olvasom azokat. Most azonban kaptam egy könyvet,-mint már an­nyit-^melyik rólunk, emigráns magyarokról szól és otthon jelent meg. Zömmel a felénél letettem, mert nem találtam értelmét annak, hogy végigolvassam. A hazai rendszer valakit kienged, az általában itt végigtarhálja az utat és aztán hazamegy és; na most megmondom nekik alapon körevet ír. Vannak aztán olyan torzítások, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy milyenek is vagyunk mi ’’hazaárulók”, idegenbeszakadt, vagy legújabban szórvány magyarok. Az egyik ilyen könyv, például Végh Antal tolla alól került ki. Ebben aztán voltunk előlép­tetéseket osztogató magyarok, lovaggá-ütő panoptikum figurák, angolul nembeszélő lec­súszott egzisztenciák stb... Szerencsére a tavalyi Puskás - turnéról megjelent könyv - amelyik most látott nap­világot és fogyott el azonnal, - Hámori Tibor tollából, nem ilyen.Zűrben is lehet vele otthon a sok korábbi író. Hisz, ha olyanok a magyarok Amerikában, amilyennek Hámori látja - hús vér, a magyar hagyományokat őrző, szeretettel gondoskodó emberek -, akkor ők valahol máshol voltak. Az első olyan könyvet tartottam a kezem­ben, amikor megkaptam a “Jó estét magyarok” címűt,' amelyik igazat írt rólunk, és nem valami földöntúli, vagy a múltból ittfelejtett csodaborgárnak ábrázol bennünket. Ez a legnagyobb értéke ennek a könyv­nek és ezért adunk közre belőle egy rövid részletet, ami természetesen a torontói Puskás-esttel foglalkozik. Deme Miklós Toronto. Nem tudom, miért hangzik magyarosan. Néha úgy gondolom, a mi vá­rosunk, ahol külföldiek is élnek. Mondjuk franciák, németek, olaszok. Mint Pesten az arabok. Rossz hasonlat? Tessék csak bemenni délelőtt az Emkébe, még jó, hogy nem kérnek útlevelet, mert tiszta Közel-Kelet. Szász Endre — szerintem zseniális festőművész - mondta egy televíziós interjúban Vitray­­nak: — Los Angelesben nappal kihalt az utca, csak néhány ügynök szaladgál az árujával. Pesten rengetegen sétálnak, tele vannak a kávéházak! Magyarul: mi lógunk! Szóval, megérkezünk a torontói reptérre. Kosaras Pufi vár bennünket, lehetetlen nem észrevenni. Akkora ember, hogy csapatképet lehetne róla ké­szíteni. Leginkább egy mesterségesen táplált japán szumozóhoz hasonlít - a hordó has stimmel a legjobban —, csak annak nincs kecskeszakálla. Emlék­szem, egyszer egy napot eltöltöttem az egyik leghíresebb szumozóval, meg­néztem az edzését, áhítattal figyeltem a szertartását, megtapsoltam, amikor a körből kitaszította medve ellenfelét, s féltem, hogy este bekap vacsorára, de nem voltam elragadtatva a felfogóképességétől. Pufi hozzá képest egy professzor. Remek fazon. Ha filmrendező len­nék, minden krimibe szerződtetném maffiavezémek. Borotvaéles ész, széles­körű ismeret, kiváló szervezőkészség. A talk-show-ját pedig a híres Johnny Carson *is megirigyelhetné. Hogy ennyi dicséret után mit kapok tőle, fogal­mam sincs. Egyébként Simándy József, Sinkovits Imre és néhány hazai mű­vész is az ő szervezésében szerepelt néhány hónapja a Central Technical Schoolban. Mindennel meg voltak elégedve, sőt, kijelentették, hogy a me­nedzserük és konferansziéjuk úgy ismeri a szakmát, mint a tenyerét, a rutin­ját valószínűleg még pesti színész korában szerezte. Láttam is egy bekerete­zett fényképet a szobája falán, Latabár Kálmán simogatja a kis Pufi fejét. Érdekes, Vilmosnak senki sem hívja, a névjegyén az előkelő William áll, de ő csak így mutatkozik be: — Pufi. Persze, csak rá kell nézni. Mi már megismerkedtünk vele Pesten - egy amerikai—magyar kooprodukciós film technikai vezetője volt, és mesélt a kanadai előadások előkészületeiről -, Öcsinek azonban be kell őt mutatni. Pufi meghatottan nyújt kezet. Szerinte Puskás a leghíresebb magyar, ámbár borzasztóan tiszteli Bartókot, Kodályt, Szent-Györgyi Albertet. Csakhogy Öcsi az más. Vele növelheti a népszerűségét. A Mester kezet ráz Pufival, fel­néz az Akropoliszra és kijelenti: — Veled nem fogok vitatkozni! Ettől kezdve remekül megértik egymást. Pufi kocsijában ülünk mindannyian. Akkora a járgány, hogy egy Tra­bant csak szivargyújtó lehetne benne. Szerintem megeszi a város benzinjét. Szépen gurulunk, az út tiszta, a forgalom elviselhető. Először öcsit visszük a szálláshelyére. Dr. Fried Tamás, a Honvéd egykori orvosa a vendéglátója, a kívánságára nála alszik a torontói napokban. Puskás persze mehetne más­hová, öt helyről is befutott igény, de ezt a meghívást fogadja el. Megállunk a kertes ház előtt, ő kiszáll. Pufi kötelességszerűen hordja utána a csomagja­it. Majd beszélünk telefonon. Bell elég régen feltalálta ezt a néha idegesítő micsodát. Továbbhajtunk. Pufi hátradől az ülésen, egy kézzel, néha egy ujjal kormányoz, az ember azt hinné, nem ura a kocsinak, de olyan pilóta, mint Niki Lauda. Nem merjük megkérdezni, hová visz bennünket, mi hol fogunk lakni, a híd alatt vagy a Hiltonban. A piros lámpánál gondolatolvasó. — Tenke Zoli lakását kaptátok meg. Elköltözött a barátnőjéhez, hogy ne zavarjon benneteket. Biztosan jól fogjátok érezni magatokat. Modern ház, kényelmes szobák, a kutya sem háborgat. Én néhány emelettel feljebb lakom. Mintegy huszonöt perces kocsikázás után lefékez a Spadina Avenue 666 előtt. A ház akkora, mint három kaszárnya. Csak persze előkelőbb. A földszinten uszoda. S egy olyan üzlet, amelyben mindent kapni, az ala­csony kalóriájú tejtől a sípulóverig. Egymás mellett több lift működik, mint a nagyobb szállodákban. Sok ázsiai lakik itt, főleg diplomaták. Egy melós nehezen tudná megfizetni a lakbért. Tenke Zoli lakása jó beosztású, ottho­nos, elbújhatunk egymás elől, ha valami marhaságon összeveszünk. Az ab­lakhoz lépek. Festői a panoráma. Szerintem távolban a Niagara látszik. Néz­zük csak a tévét! Hány állomás fogható? Egy ... kettő ... három ... negy­venhét? A készüléket öt perc alatt elrontom a távirányítóval! Pufi rohan fel a tizenhatodik emeletre, a lakásába, mert van még szer­­veznivaló az előadásig. Mint a Torontói Tükör című magyar újság riportere, szerkesztője, terjesztője és tulajdonosa, megfelelő propagandát csinált az elő­adásnak. Nincs könnyű dolga. Mostanában magyar műsordömping van. Nem baj, ha az egyik befejeződik, kezdődhet a másik. Plakátokat nyomtatott, röplapok százait szórta szét, szellemes beharángozót írt. Leközölte egy ré­gebbi interjúmat Szent-Györgyi Alberttel „Mr. C-vitamin" címen. Pufi elköszön, mi olvassuk a röplapot. PUSKÁS ÖCSI Torontóban! Vendégünk minden idők legnagyobb magyar labdarúgója, DR. KÁR­PÁTI GYÖRGY háromszoros olimpiai bajnok és Hámori Tibor író. Meg, hogy filmvetítés is lesz, láthatják Öcsi legszebb góljait, az Évszá­zad Mérkőzését. Fellép a műsorban Gallus György virtuóz zongoraművész, Pálffy Zsuzsa táncdalénekes. Erdélyi Rózsa operett- és Farkas András ma­­gyarnóta-énekes. A játékvezető: Kosáry Vilmos. Nem Kosaras, hanem Ko­­sáry, ipszilonnal, és nem Pufi, hanem Vilmos. Nehogy komolytalannak gon­dolják. Elővételben egyébként sok jegy elkelt. Pufi felelsége segédkezett a szervezésben, ő a titkárnője, a jobbkeze. A dohány a családban marad. Ha marad. Egyelőre bíznak abban, hogy keresnek valamit az üzleten. Mert túl a hazafias érzéseken, valamiből meg kell élni. Nem mondhatják a gyerme­küknek, fiacskám ma nem kapsz ebédet, viszont itt járt Puskás Öcsi bácsi. Mindenesetre jó ötlet, hogy helyi művészekkel kiegészítik a műsort. Egy in­terjú, egy zongoraszóló, egy nyilatkozat, egy magyar nóta, egy „Mi történt Bernben, Öcsi?" kérdés és válasz és egy nagy meglepetés. Pufi Gyurit meg engem beavat a titokba. Az esti előadásra meghívta a városban élő Stanley Matthewst, de a világért se szóljunk Öcsinek. Puskás azonban nagy vagány, nem lehet átdobni. Csak adja a naivat, úgy tesz, mint­ha nem tudná, mi készül. Matthews közben úgy tudja, hogy Öcsi nem tudja, mi úgy tudjuk, hogy . .. nem komplikálom. Este sajtófogadás a Hungarian Hatben. Televíziós kamerák, fotósok, újságírók. Öcsi spanyol, görög és angol nyelven nyilatkozik. Egy fotóripor­ter kéri, jöjjön ki az utcára egy labdával. — Nem bohóckodom - mondja -, a bőr a pályára való! Egy perc múlva mégis eleget tesz a kérésnek, másnap megjelenik a fénykép az újságban, ő és Gyuri dekázik és összefejel az étterem előtt. Egyelőre azonban vacsorázunk. Mindenféle magyar étel közül választhatunk. Kipróbáljuk a töltöttkáposztát, Egy kis száraz bor hozzá, szódával. Mellet­tem egy szimpatikus, markáns arcú, vöröses hajú férfi ül. A Toronto Hun­garian Soccer Club elnöke. Berki András odahaza futballozott Kocsis Sanyi­val, Mészáros Dodóval és több más nagymenővel. Torontóban nehéz akadá­lyokat kellett legyőznie, göröngyös út vezetett idáig. Ma mára kevés igazán befutott magyar közé tartozik. A Decorex-gyár tulajdonosa, hatszáz mun­kás dolgozik neki. A labdarúgást régen szervezi. — A klub 1949-ben alakult, 1973-ban az első osztályban játszott a csapat, másodikak lettünk. — S ma? — A szakosztálynak ötven-hatvan tagja van, ennek negyven százaléka magyar, a többi jugoszláv, csehszlovák és kanadai. Lelkesek, csak kicsit idősek. Az utánpótlás gyenge. A fiúk nem akarnak áldozatot vállalni. Min­dent elkövetünk, hogy összefogjuk a városban élő magyarokat! Eszünk, iszunk. Öcsi mellé leül egy csinos riporternő, sorry, de közeleg a lapzárta. A Toronto Star 580 ezer példányban jelenik meg, szombaton 140 oldalon. Jó, az asztalra a kést, a villát, félre a poharat. — Puskás úr, miért pont erre a sportágra esett a választása? — Jó ég, hogy ezt már hányszor kérdezték! Nem számít, felteszem a lemezt. Tudja, olyan környezetben nőttem fel, ahol rengeteg gyerek élt, $ már akkor naplopó voltam. Ráértem focizni. Szóval, az az igazság, hogy mezítláb is lehetett űzni. Ráadásul közel laktunk a pályához, és az apám is futballozott. — Jól játszott? — Jó! bizony és kiváló edző lett belőle! — Ön szerint Észak-Amerikában és Kanadában meghonosodhat ez a játék? — Nehezen. Főleg, amíg ezt lehet kérdezni. És tudja, miért nem lép­nek előre? Mert a gyerekek nem csípik ezt a sportot. Drága hölgyem, nem szabad csak import játékosokból csapatot szervezni. Hallom, a torontóiak is buzgón vásárolnak külföldieket, mégis bedöglik a gépezet. Nem spanyol, olasz vagy jugoszláv erősítés kell, hanem saját nevelés! A Central Technical School nagyterme. Tudják, ahol Simándyék is felléptek. Tegnap nagysikerű Kodély-estet rendeztek itt, ezer néző előtt. Ma is eljönnek a magyarok? Nemsokára ötszázan vannak. Kodály kétszer annyit ér, mint Puskás? Morbid összehasonlítás. A függöny felgördül, Kosa­ras Pufi szmokingban a mikrofonnál. Bemutatja a vendégeket és a fellépő művészeket, először velem készít interjút. Mindenféle kérdéssel bombáz. Mennyi idő alatt írok egy könyvet? Megörökítem ezt a túrát is? Öcsi hogyan fogadta a saját élettörténetét? Nagynehezen kinyögöm a válaszokat. Nem hozom lázba a közönséget. Elő a sztorival. — Kérem, amikor a Puskás-könyv odahaza megjelent, sok dicséretet kaptam, de Öcsi meg sem szólalt. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mi a véleménye, ám ő csak nem reagált rá. Egyszer aztán beültünk a kocsimba, s miközben gurultunk valahová, megkérdeztem: Öcsi, szerinted, hogy sike­rült a könyv? Végre kicsikartam belőle: „Rendben, öreg, jól megírtad! És bekapcsolta a rádiót. Éppen egy korábban felvett interjút közvetítettek Puskással. A riporter azt kérdezte tőle: mondja, meg van elégedve a Legenda és valóság-gal? Ezt nyilatkozta: „Ami igaz benne, azt én mondtam, a többit a Hámori hozzáhazudta!" Nna, tapsolnak. Felálljak meghajolni? Maradj a fenekeden — intem le magam -, nem volt ez olyan nagy poénl Következik az erdélyi fiú, jól gitá­rozik, kellemes hangon énekel. Kárpáti Gyuri ül a vallatószékre. Pufi: — Bemutatom a vízilabda Puskás öcsijét! Vastaps. — Nos, Gyurika, játsszunk a számokkal. Te ugye háromszoros olimpiai és Európa-bajnok vagy, százhatvannyolcszoros válogatott, negyven éve tagja a Ferencvárosnak és öt könyv társszerzője. Jó a statisztikám? — Stimmel. — Hogy tudtál ilyen eredményeket elérni százhatvanhét centiméter magasan a kétméteres óriások között? — Sikeres törpét még nem láttál? — A vízben? — Nézd, én korán kezdtem. Már tizenhárom éves koromban rájöttem arra, hogy ezt a sportot nemcsak szeretni kell. Elkezdtem űzni. És nem tud­tam abbahagyni. Pofonok, on-betörés, kisebb rokkantság... nem rossz szó­rakozás. — A termeted tehát nem volt hátrány. — Nem. Sőt, jó üzlet voltam magamnak. Mindig kevesebb szövet kel­lett egy öltönyre, mint másnak. Komolyra fordítva a szót, majdnem egész pályafutásom során, mintegy két évtizedig mindig csipkedtem magam száz gyorson. Sok kiegészítő sporttal, futballal, súlyemeléssel, síeléssel, műugrás­sal erősítettem láb- és vállizmaimat, de ez kellett is, niert az ellenfelek öleié-Jó estét, magyarok! séből csak jó fizikummal és furfanggal lehetett kibújni. Különben apámtt örököltem valamit. Csuka bácsinak hívták a maga idejében, és nálam is csonyabb, százhatvanegy centiméter, de simán megcsinálta a „Krisztust" — Egy pillanat, mit értesz furfangon? — Kérlek szépen, ha már erővel nem bírtam, kiokoskodtam valan vízben. Például „bebizonyítottam", hogy vérzékeny vagyok, a bíró úsztam: tessék nézni, beverték az orromat, vagy stikában letéptem a na gomat a víz alatt és az egészet ráfogtam az ellenfélre. De nem szíveser csekszem. Nagy nevetés a nézőtéren. — Gyurika, tudjuk, hogy csábítottak több klubba is, te mégis évtiz kig hű maradtál a zöld-fehérekhez! — Előre megfontolt szándékkal követtem el ezt a bűncselekmér klubtársaim ellen, hogy dicsekedhessek én vagyok a hűség mintaképe! I- nem szakad rám a plafon! Puskást egyébként bosszantom azzal, hogy i sokáig ki lehet bírni a zöld—fehéreknél. Tudniillik ő nem kimondott F drukker! Öcsi odasúgja Gyurinak:, — Zöld a fű, a rét, a libaszar és a Fradi! Pufi mosolyog, a közönség nem érti a suttogást, szerencsére. — És mondd csak, milyen érzés volt segíteni Gyarmati Dezsőr válogatottnál? Közel tízéves győzelmi sorozatot értetek el! — Először is Dezsőre nem mondok rosszat, mert hátha van itt ism és megírja neki. Különben csodálatos volt minden. Az 1976-os mon olimpián a csapat ott állt a dobogó legmagasabb fokán . . . .Úgy érzem csúcs. Legalább annyira örültem a srácok aranyérmének, mint 1951 az első olimpiai bajnokságomnak Helsinkiben. — Helsinki . . . Ötvenes évek ... Mi igaz abból, hogy utasítottak neteket: az oroszokat nem szabad legyőzni? Öcsi kuncog, tőle is ezt kérdezték Passaic-on és a Robert Wagn remben, most Gyuri az áldozat. Mit feltételeznek! — Mi az életben nem kaptunk olyan ukázt, hogy valaki ellen akár lazsáljunk is! Különben is, abban az időben legalább húsz meccset ját tunk a szovjet csapattal és azt hiszem, tizenkilencet megnyertünk, ahogy győztek Puskásék, Kárpáti Rudiék és akik még tudtak. Ma persze nehezebb, mert a szovjetek rohamosan fejlődtek, csaknem minden S) ágban. — Jó, beszéljünk másról — komolyodik el Pufi, mert ez nem jött t érdekelne például, mi volt sportpályafutásod legkellemesebb és legkelle lenebb emléke! — A helsinki olimpián tizenhat évesen lehettem aranyérmes, s mir nap együtt voltam Papp Lacival, Gerevich Alival, Puskás Öcsivel és nagyszerű magyar sportemberrel. Elfogadtak, egyenrangúnak minősítel ünnepeltek. Ha más élményt nem kaptam volna a sporttól, ezért akki érdemes volt . . . Nem szívesen emlékezem viszont a szófiai Universiac Miért? Mert a vízben sok verést kaptam a jugoszláv Jankovicstól, majd kor én ütöttem, kiállítottak, és emiatt elvesztettük a tornát! — Gyurika, hogyan lettél te doktor? — Hm . . . nehéz elhinni, hogy van diplomám? Bevallom, Puskás ' segített a jogi egyetemre. Bement egy góréhoz és szemrehányást tett r amiért nem engedik tanulni az élsportolókat. „Látja, ott van az a Kár Gyurika, borzasztóan szeretne előrelépni, de hiába próbálkozik". És al ment a telefon, ahová kellett. — Utolsó kérdésem: milyen a családi utánpótlás? — Nézd, a fiam mindent szeret, ami gömbölyű, sokszor nem m igazat, tehát van reménye arra, hogy vízilabdázó legyen. Következik egy táncdal, régi magyar- és világslágerek, egy kis kit csolódásnak. A zenekar tust húz, a műsorvezető bekonferálja a követk szereplőt, és máris zúg a taps. — Puskás Öcsivel mi napok óta együtt vagyunk — mondja Pufi a zönségnek —, azt hittem, már mindent tudunk róla, de az önök átadott I déshalmazából látom, hogy még sok mindenre válaszolnia kell. Öcsi — for felé - miért maradtál kint 1956 őszén? — Jól kezded - mocorog a sztár -, de nem hozd zavarba. A Honv dal Európa Kupa-meccset játszottunk a Bilbao ellen. Közben otthon kitö balhé, futballozásról szó sem lehetett. Nos, a kupában nem jutottunk vább, ellenben kaptunk egy meghívást Dél-Amerikába. Oda már régen gyott az aranycsapat. Sebes Guszti bácsit kértem, hogy jöjjön velünk, de jelentette, erre a túrára nincs engedély. Borzasztó becsületes volt az öi és főleg haza akart menni. Csatlakozott hozzánk viszont néhány játék például Szusza, Sándor és Lantos. A „kirándulás" után visszatértünk BÉ be. Hallottuk, hogy odahaza meg akarnak bennünket büntetni. Engem ti nának el a leghosszabb időre, mivel én voltam a csapatkapitány. Sz gondoltam, azért, mert választok a bírónál, hogy fej vagy írás, én kapor legnagyobb zamekot? Felnőtt emberek, senkit nem köteleztem a túrá különben is. kerestek egy kis lóvét! Szóval, néhányan úgy határoztunk, he kint maradunk. Nézd, több könyvben olvastam már erről, a szerzők sokfé képpen írták meg a lelépést, de ez az igazság, amit én most elmondtam. — Köszönjük. Ezzel ne is foglalkozzunk tovább. Hogyan kerülté Real Madridhoz? » — Bécsben játszottunk, mintegy két hónapig, a mérkőzéseket Pusk cirkusznak nevezték. Egy nap csengett a telefon, Östreicher Emil kérdez akarok-e a Real Madridhoz menni. Mondtam, szórakozz az apáddal! Ne' tett és kijelentette, komoly a dolog. Pufikám, ekkor én majdnem úgy ni tem ki, mint most te, tizenöt kiló súlyfölösleg volt rajtam, alig tudtam s; ladni a pályán. Embertelen fogyasztásba kezdtem, melegítőben kilométei két futottam, alig ettem valamit és elfelejtettem, hogy sör vagy más ital v a világon. Nem húzom az időt, ezt is sokan megírták már. A lényeg, ho nemsokára hoztam magam, sikerült a bemutatkozás. A Reálban harmir .egy évesen kezdtem és kilenc aszjepdőn át tagja voltam-a csapatnak. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom