Torontói Tükör, 1986 (2-3. évfolyam, 23-30. szám)
1986-07-01 / 27. szám
6 oldal TORONTÓI TÜKÖR -1986 JÚLIUS JŐ ESTETI Igazán nem szoktam könyvekről értekezni, jobbára olvasom azokat. Most azonban kaptam egy könyvet,-mint már annyit-^melyik rólunk, emigráns magyarokról szól és otthon jelent meg. Zömmel a felénél letettem, mert nem találtam értelmét annak, hogy végigolvassam. A hazai rendszer valakit kienged, az általában itt végigtarhálja az utat és aztán hazamegy és; na most megmondom nekik alapon körevet ír. Vannak aztán olyan torzítások, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy milyenek is vagyunk mi ’’hazaárulók”, idegenbeszakadt, vagy legújabban szórvány magyarok. Az egyik ilyen könyv, például Végh Antal tolla alól került ki. Ebben aztán voltunk előléptetéseket osztogató magyarok, lovaggá-ütő panoptikum figurák, angolul nembeszélő lecsúszott egzisztenciák stb... Szerencsére a tavalyi Puskás - turnéról megjelent könyv - amelyik most látott napvilágot és fogyott el azonnal, - Hámori Tibor tollából, nem ilyen.Zűrben is lehet vele otthon a sok korábbi író. Hisz, ha olyanok a magyarok Amerikában, amilyennek Hámori látja - hús vér, a magyar hagyományokat őrző, szeretettel gondoskodó emberek -, akkor ők valahol máshol voltak. Az első olyan könyvet tartottam a kezemben, amikor megkaptam a “Jó estét magyarok” címűt,' amelyik igazat írt rólunk, és nem valami földöntúli, vagy a múltból ittfelejtett csodaborgárnak ábrázol bennünket. Ez a legnagyobb értéke ennek a könyvnek és ezért adunk közre belőle egy rövid részletet, ami természetesen a torontói Puskás-esttel foglalkozik. Deme Miklós Toronto. Nem tudom, miért hangzik magyarosan. Néha úgy gondolom, a mi városunk, ahol külföldiek is élnek. Mondjuk franciák, németek, olaszok. Mint Pesten az arabok. Rossz hasonlat? Tessék csak bemenni délelőtt az Emkébe, még jó, hogy nem kérnek útlevelet, mert tiszta Közel-Kelet. Szász Endre — szerintem zseniális festőművész - mondta egy televíziós interjúban Vitraynak: — Los Angelesben nappal kihalt az utca, csak néhány ügynök szaladgál az árujával. Pesten rengetegen sétálnak, tele vannak a kávéházak! Magyarul: mi lógunk! Szóval, megérkezünk a torontói reptérre. Kosaras Pufi vár bennünket, lehetetlen nem észrevenni. Akkora ember, hogy csapatképet lehetne róla készíteni. Leginkább egy mesterségesen táplált japán szumozóhoz hasonlít - a hordó has stimmel a legjobban —, csak annak nincs kecskeszakálla. Emlékszem, egyszer egy napot eltöltöttem az egyik leghíresebb szumozóval, megnéztem az edzését, áhítattal figyeltem a szertartását, megtapsoltam, amikor a körből kitaszította medve ellenfelét, s féltem, hogy este bekap vacsorára, de nem voltam elragadtatva a felfogóképességétől. Pufi hozzá képest egy professzor. Remek fazon. Ha filmrendező lennék, minden krimibe szerződtetném maffiavezémek. Borotvaéles ész, széleskörű ismeret, kiváló szervezőkészség. A talk-show-ját pedig a híres Johnny Carson *is megirigyelhetné. Hogy ennyi dicséret után mit kapok tőle, fogalmam sincs. Egyébként Simándy József, Sinkovits Imre és néhány hazai művész is az ő szervezésében szerepelt néhány hónapja a Central Technical Schoolban. Mindennel meg voltak elégedve, sőt, kijelentették, hogy a menedzserük és konferansziéjuk úgy ismeri a szakmát, mint a tenyerét, a rutinját valószínűleg még pesti színész korában szerezte. Láttam is egy bekeretezett fényképet a szobája falán, Latabár Kálmán simogatja a kis Pufi fejét. Érdekes, Vilmosnak senki sem hívja, a névjegyén az előkelő William áll, de ő csak így mutatkozik be: — Pufi. Persze, csak rá kell nézni. Mi már megismerkedtünk vele Pesten - egy amerikai—magyar kooprodukciós film technikai vezetője volt, és mesélt a kanadai előadások előkészületeiről -, Öcsinek azonban be kell őt mutatni. Pufi meghatottan nyújt kezet. Szerinte Puskás a leghíresebb magyar, ámbár borzasztóan tiszteli Bartókot, Kodályt, Szent-Györgyi Albertet. Csakhogy Öcsi az más. Vele növelheti a népszerűségét. A Mester kezet ráz Pufival, felnéz az Akropoliszra és kijelenti: — Veled nem fogok vitatkozni! Ettől kezdve remekül megértik egymást. Pufi kocsijában ülünk mindannyian. Akkora a járgány, hogy egy Trabant csak szivargyújtó lehetne benne. Szerintem megeszi a város benzinjét. Szépen gurulunk, az út tiszta, a forgalom elviselhető. Először öcsit visszük a szálláshelyére. Dr. Fried Tamás, a Honvéd egykori orvosa a vendéglátója, a kívánságára nála alszik a torontói napokban. Puskás persze mehetne máshová, öt helyről is befutott igény, de ezt a meghívást fogadja el. Megállunk a kertes ház előtt, ő kiszáll. Pufi kötelességszerűen hordja utána a csomagjait. Majd beszélünk telefonon. Bell elég régen feltalálta ezt a néha idegesítő micsodát. Továbbhajtunk. Pufi hátradől az ülésen, egy kézzel, néha egy ujjal kormányoz, az ember azt hinné, nem ura a kocsinak, de olyan pilóta, mint Niki Lauda. Nem merjük megkérdezni, hová visz bennünket, mi hol fogunk lakni, a híd alatt vagy a Hiltonban. A piros lámpánál gondolatolvasó. — Tenke Zoli lakását kaptátok meg. Elköltözött a barátnőjéhez, hogy ne zavarjon benneteket. Biztosan jól fogjátok érezni magatokat. Modern ház, kényelmes szobák, a kutya sem háborgat. Én néhány emelettel feljebb lakom. Mintegy huszonöt perces kocsikázás után lefékez a Spadina Avenue 666 előtt. A ház akkora, mint három kaszárnya. Csak persze előkelőbb. A földszinten uszoda. S egy olyan üzlet, amelyben mindent kapni, az alacsony kalóriájú tejtől a sípulóverig. Egymás mellett több lift működik, mint a nagyobb szállodákban. Sok ázsiai lakik itt, főleg diplomaták. Egy melós nehezen tudná megfizetni a lakbért. Tenke Zoli lakása jó beosztású, otthonos, elbújhatunk egymás elől, ha valami marhaságon összeveszünk. Az ablakhoz lépek. Festői a panoráma. Szerintem távolban a Niagara látszik. Nézzük csak a tévét! Hány állomás fogható? Egy ... kettő ... három ... negyvenhét? A készüléket öt perc alatt elrontom a távirányítóval! Pufi rohan fel a tizenhatodik emeletre, a lakásába, mert van még szerveznivaló az előadásig. Mint a Torontói Tükör című magyar újság riportere, szerkesztője, terjesztője és tulajdonosa, megfelelő propagandát csinált az előadásnak. Nincs könnyű dolga. Mostanában magyar műsordömping van. Nem baj, ha az egyik befejeződik, kezdődhet a másik. Plakátokat nyomtatott, röplapok százait szórta szét, szellemes beharángozót írt. Leközölte egy régebbi interjúmat Szent-Györgyi Alberttel „Mr. C-vitamin" címen. Pufi elköszön, mi olvassuk a röplapot. PUSKÁS ÖCSI Torontóban! Vendégünk minden idők legnagyobb magyar labdarúgója, DR. KÁRPÁTI GYÖRGY háromszoros olimpiai bajnok és Hámori Tibor író. Meg, hogy filmvetítés is lesz, láthatják Öcsi legszebb góljait, az Évszázad Mérkőzését. Fellép a műsorban Gallus György virtuóz zongoraművész, Pálffy Zsuzsa táncdalénekes. Erdélyi Rózsa operett- és Farkas András magyarnóta-énekes. A játékvezető: Kosáry Vilmos. Nem Kosaras, hanem Kosáry, ipszilonnal, és nem Pufi, hanem Vilmos. Nehogy komolytalannak gondolják. Elővételben egyébként sok jegy elkelt. Pufi felelsége segédkezett a szervezésben, ő a titkárnője, a jobbkeze. A dohány a családban marad. Ha marad. Egyelőre bíznak abban, hogy keresnek valamit az üzleten. Mert túl a hazafias érzéseken, valamiből meg kell élni. Nem mondhatják a gyermeküknek, fiacskám ma nem kapsz ebédet, viszont itt járt Puskás Öcsi bácsi. Mindenesetre jó ötlet, hogy helyi művészekkel kiegészítik a műsort. Egy interjú, egy zongoraszóló, egy nyilatkozat, egy magyar nóta, egy „Mi történt Bernben, Öcsi?" kérdés és válasz és egy nagy meglepetés. Pufi Gyurit meg engem beavat a titokba. Az esti előadásra meghívta a városban élő Stanley Matthewst, de a világért se szóljunk Öcsinek. Puskás azonban nagy vagány, nem lehet átdobni. Csak adja a naivat, úgy tesz, mintha nem tudná, mi készül. Matthews közben úgy tudja, hogy Öcsi nem tudja, mi úgy tudjuk, hogy . .. nem komplikálom. Este sajtófogadás a Hungarian Hatben. Televíziós kamerák, fotósok, újságírók. Öcsi spanyol, görög és angol nyelven nyilatkozik. Egy fotóriporter kéri, jöjjön ki az utcára egy labdával. — Nem bohóckodom - mondja -, a bőr a pályára való! Egy perc múlva mégis eleget tesz a kérésnek, másnap megjelenik a fénykép az újságban, ő és Gyuri dekázik és összefejel az étterem előtt. Egyelőre azonban vacsorázunk. Mindenféle magyar étel közül választhatunk. Kipróbáljuk a töltöttkáposztát, Egy kis száraz bor hozzá, szódával. Mellettem egy szimpatikus, markáns arcú, vöröses hajú férfi ül. A Toronto Hungarian Soccer Club elnöke. Berki András odahaza futballozott Kocsis Sanyival, Mészáros Dodóval és több más nagymenővel. Torontóban nehéz akadályokat kellett legyőznie, göröngyös út vezetett idáig. Ma mára kevés igazán befutott magyar közé tartozik. A Decorex-gyár tulajdonosa, hatszáz munkás dolgozik neki. A labdarúgást régen szervezi. — A klub 1949-ben alakult, 1973-ban az első osztályban játszott a csapat, másodikak lettünk. — S ma? — A szakosztálynak ötven-hatvan tagja van, ennek negyven százaléka magyar, a többi jugoszláv, csehszlovák és kanadai. Lelkesek, csak kicsit idősek. Az utánpótlás gyenge. A fiúk nem akarnak áldozatot vállalni. Mindent elkövetünk, hogy összefogjuk a városban élő magyarokat! Eszünk, iszunk. Öcsi mellé leül egy csinos riporternő, sorry, de közeleg a lapzárta. A Toronto Star 580 ezer példányban jelenik meg, szombaton 140 oldalon. Jó, az asztalra a kést, a villát, félre a poharat. — Puskás úr, miért pont erre a sportágra esett a választása? — Jó ég, hogy ezt már hányszor kérdezték! Nem számít, felteszem a lemezt. Tudja, olyan környezetben nőttem fel, ahol rengeteg gyerek élt, $ már akkor naplopó voltam. Ráértem focizni. Szóval, az az igazság, hogy mezítláb is lehetett űzni. Ráadásul közel laktunk a pályához, és az apám is futballozott. — Jól játszott? — Jó! bizony és kiváló edző lett belőle! — Ön szerint Észak-Amerikában és Kanadában meghonosodhat ez a játék? — Nehezen. Főleg, amíg ezt lehet kérdezni. És tudja, miért nem lépnek előre? Mert a gyerekek nem csípik ezt a sportot. Drága hölgyem, nem szabad csak import játékosokból csapatot szervezni. Hallom, a torontóiak is buzgón vásárolnak külföldieket, mégis bedöglik a gépezet. Nem spanyol, olasz vagy jugoszláv erősítés kell, hanem saját nevelés! A Central Technical School nagyterme. Tudják, ahol Simándyék is felléptek. Tegnap nagysikerű Kodély-estet rendeztek itt, ezer néző előtt. Ma is eljönnek a magyarok? Nemsokára ötszázan vannak. Kodály kétszer annyit ér, mint Puskás? Morbid összehasonlítás. A függöny felgördül, Kosaras Pufi szmokingban a mikrofonnál. Bemutatja a vendégeket és a fellépő művészeket, először velem készít interjút. Mindenféle kérdéssel bombáz. Mennyi idő alatt írok egy könyvet? Megörökítem ezt a túrát is? Öcsi hogyan fogadta a saját élettörténetét? Nagynehezen kinyögöm a válaszokat. Nem hozom lázba a közönséget. Elő a sztorival. — Kérem, amikor a Puskás-könyv odahaza megjelent, sok dicséretet kaptam, de Öcsi meg sem szólalt. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mi a véleménye, ám ő csak nem reagált rá. Egyszer aztán beültünk a kocsimba, s miközben gurultunk valahová, megkérdeztem: Öcsi, szerinted, hogy sikerült a könyv? Végre kicsikartam belőle: „Rendben, öreg, jól megírtad! És bekapcsolta a rádiót. Éppen egy korábban felvett interjút közvetítettek Puskással. A riporter azt kérdezte tőle: mondja, meg van elégedve a Legenda és valóság-gal? Ezt nyilatkozta: „Ami igaz benne, azt én mondtam, a többit a Hámori hozzáhazudta!" Nna, tapsolnak. Felálljak meghajolni? Maradj a fenekeden — intem le magam -, nem volt ez olyan nagy poénl Következik az erdélyi fiú, jól gitározik, kellemes hangon énekel. Kárpáti Gyuri ül a vallatószékre. Pufi: — Bemutatom a vízilabda Puskás öcsijét! Vastaps. — Nos, Gyurika, játsszunk a számokkal. Te ugye háromszoros olimpiai és Európa-bajnok vagy, százhatvannyolcszoros válogatott, negyven éve tagja a Ferencvárosnak és öt könyv társszerzője. Jó a statisztikám? — Stimmel. — Hogy tudtál ilyen eredményeket elérni százhatvanhét centiméter magasan a kétméteres óriások között? — Sikeres törpét még nem láttál? — A vízben? — Nézd, én korán kezdtem. Már tizenhárom éves koromban rájöttem arra, hogy ezt a sportot nemcsak szeretni kell. Elkezdtem űzni. És nem tudtam abbahagyni. Pofonok, on-betörés, kisebb rokkantság... nem rossz szórakozás. — A termeted tehát nem volt hátrány. — Nem. Sőt, jó üzlet voltam magamnak. Mindig kevesebb szövet kellett egy öltönyre, mint másnak. Komolyra fordítva a szót, majdnem egész pályafutásom során, mintegy két évtizedig mindig csipkedtem magam száz gyorson. Sok kiegészítő sporttal, futballal, súlyemeléssel, síeléssel, műugrással erősítettem láb- és vállizmaimat, de ez kellett is, niert az ellenfelek öleié-Jó estét, magyarok! séből csak jó fizikummal és furfanggal lehetett kibújni. Különben apámtt örököltem valamit. Csuka bácsinak hívták a maga idejében, és nálam is csonyabb, százhatvanegy centiméter, de simán megcsinálta a „Krisztust" — Egy pillanat, mit értesz furfangon? — Kérlek szépen, ha már erővel nem bírtam, kiokoskodtam valan vízben. Például „bebizonyítottam", hogy vérzékeny vagyok, a bíró úsztam: tessék nézni, beverték az orromat, vagy stikában letéptem a na gomat a víz alatt és az egészet ráfogtam az ellenfélre. De nem szíveser csekszem. Nagy nevetés a nézőtéren. — Gyurika, tudjuk, hogy csábítottak több klubba is, te mégis évtiz kig hű maradtál a zöld-fehérekhez! — Előre megfontolt szándékkal követtem el ezt a bűncselekmér klubtársaim ellen, hogy dicsekedhessek én vagyok a hűség mintaképe! I- nem szakad rám a plafon! Puskást egyébként bosszantom azzal, hogy i sokáig ki lehet bírni a zöld—fehéreknél. Tudniillik ő nem kimondott F drukker! Öcsi odasúgja Gyurinak:, — Zöld a fű, a rét, a libaszar és a Fradi! Pufi mosolyog, a közönség nem érti a suttogást, szerencsére. — És mondd csak, milyen érzés volt segíteni Gyarmati Dezsőr válogatottnál? Közel tízéves győzelmi sorozatot értetek el! — Először is Dezsőre nem mondok rosszat, mert hátha van itt ism és megírja neki. Különben csodálatos volt minden. Az 1976-os mon olimpián a csapat ott állt a dobogó legmagasabb fokán . . . .Úgy érzem csúcs. Legalább annyira örültem a srácok aranyérmének, mint 1951 az első olimpiai bajnokságomnak Helsinkiben. — Helsinki . . . Ötvenes évek ... Mi igaz abból, hogy utasítottak neteket: az oroszokat nem szabad legyőzni? Öcsi kuncog, tőle is ezt kérdezték Passaic-on és a Robert Wagn remben, most Gyuri az áldozat. Mit feltételeznek! — Mi az életben nem kaptunk olyan ukázt, hogy valaki ellen akár lazsáljunk is! Különben is, abban az időben legalább húsz meccset ját tunk a szovjet csapattal és azt hiszem, tizenkilencet megnyertünk, ahogy győztek Puskásék, Kárpáti Rudiék és akik még tudtak. Ma persze nehezebb, mert a szovjetek rohamosan fejlődtek, csaknem minden S) ágban. — Jó, beszéljünk másról — komolyodik el Pufi, mert ez nem jött t érdekelne például, mi volt sportpályafutásod legkellemesebb és legkelle lenebb emléke! — A helsinki olimpián tizenhat évesen lehettem aranyérmes, s mir nap együtt voltam Papp Lacival, Gerevich Alival, Puskás Öcsivel és nagyszerű magyar sportemberrel. Elfogadtak, egyenrangúnak minősítel ünnepeltek. Ha más élményt nem kaptam volna a sporttól, ezért akki érdemes volt . . . Nem szívesen emlékezem viszont a szófiai Universiac Miért? Mert a vízben sok verést kaptam a jugoszláv Jankovicstól, majd kor én ütöttem, kiállítottak, és emiatt elvesztettük a tornát! — Gyurika, hogyan lettél te doktor? — Hm . . . nehéz elhinni, hogy van diplomám? Bevallom, Puskás ' segített a jogi egyetemre. Bement egy góréhoz és szemrehányást tett r amiért nem engedik tanulni az élsportolókat. „Látja, ott van az a Kár Gyurika, borzasztóan szeretne előrelépni, de hiába próbálkozik". És al ment a telefon, ahová kellett. — Utolsó kérdésem: milyen a családi utánpótlás? — Nézd, a fiam mindent szeret, ami gömbölyű, sokszor nem m igazat, tehát van reménye arra, hogy vízilabdázó legyen. Következik egy táncdal, régi magyar- és világslágerek, egy kis kit csolódásnak. A zenekar tust húz, a műsorvezető bekonferálja a követk szereplőt, és máris zúg a taps. — Puskás Öcsivel mi napok óta együtt vagyunk — mondja Pufi a zönségnek —, azt hittem, már mindent tudunk róla, de az önök átadott I déshalmazából látom, hogy még sok mindenre válaszolnia kell. Öcsi — for felé - miért maradtál kint 1956 őszén? — Jól kezded - mocorog a sztár -, de nem hozd zavarba. A Honv dal Európa Kupa-meccset játszottunk a Bilbao ellen. Közben otthon kitö balhé, futballozásról szó sem lehetett. Nos, a kupában nem jutottunk vább, ellenben kaptunk egy meghívást Dél-Amerikába. Oda már régen gyott az aranycsapat. Sebes Guszti bácsit kértem, hogy jöjjön velünk, de jelentette, erre a túrára nincs engedély. Borzasztó becsületes volt az öi és főleg haza akart menni. Csatlakozott hozzánk viszont néhány játék például Szusza, Sándor és Lantos. A „kirándulás" után visszatértünk BÉ be. Hallottuk, hogy odahaza meg akarnak bennünket büntetni. Engem ti nának el a leghosszabb időre, mivel én voltam a csapatkapitány. Sz gondoltam, azért, mert választok a bírónál, hogy fej vagy írás, én kapor legnagyobb zamekot? Felnőtt emberek, senkit nem köteleztem a túrá különben is. kerestek egy kis lóvét! Szóval, néhányan úgy határoztunk, he kint maradunk. Nézd, több könyvben olvastam már erről, a szerzők sokfé képpen írták meg a lelépést, de ez az igazság, amit én most elmondtam. — Köszönjük. Ezzel ne is foglalkozzunk tovább. Hogyan kerülté Real Madridhoz? » — Bécsben játszottunk, mintegy két hónapig, a mérkőzéseket Pusk cirkusznak nevezték. Egy nap csengett a telefon, Östreicher Emil kérdez akarok-e a Real Madridhoz menni. Mondtam, szórakozz az apáddal! Ne' tett és kijelentette, komoly a dolog. Pufikám, ekkor én majdnem úgy ni tem ki, mint most te, tizenöt kiló súlyfölösleg volt rajtam, alig tudtam s; ladni a pályán. Embertelen fogyasztásba kezdtem, melegítőben kilométei két futottam, alig ettem valamit és elfelejtettem, hogy sör vagy más ital v a világon. Nem húzom az időt, ezt is sokan megírták már. A lényeg, ho nemsokára hoztam magam, sikerült a bemutatkozás. A Reálban harmir .egy évesen kezdtem és kilenc aszjepdőn át tagja voltam-a csapatnak. I
