Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

1909 január 3 IRODALOM.___ — A Divat Salon, magyar olvasóközön­ségünk e jóságáért méltán kedvelt családi lapja, immár XXII. évfo yamát járja. Minden dicséret­nél többec mond réla ama tény, hogy ez idő alatt a Divat Szalon keletkezésénak idejéből való régi divat'apok mind kidőltek ér, olvasóik csatlakoztak a győztesen maradt legjobb csa- láoi divatlap olvasóközönségéhez. Ebben az időben már nincs város és nincs magvar uri- ház, ahol kéthetenkint nem a legnagyobb ér- deklőoéssel várnák a magyar gazdasági viszo­nyokhoz mért takarékos öltözködés tanítóját s egyben a legjobb szándékkal szerkesztett csa­ládi lapot, a Divat Salont. A mai r.ehéz élet­viszonyok között valóban kétszeresesen is meg kell becsülnünk a nemes irányú divatlapot, mely asszonyainkat nem a divathóbortok majmolá-' sára, hanem takarékosságra és munkára tanítja. -A Divat Szalon ugyanis igen kevés teret enged az ugynevesett párisi divatnak, melyet a mi társadalmi és gazdasági viszonyaink közt ne­vetség és kár nélkül viselni csakugyan nem is lehet, ismerni azonban a jóizléshez tartozik és ehelyett a valóban szép, elegáns, praktikus öl­tözékek, kalapok stb. készítését tanítja. A Divat Szalon ugyanis ingyen szabásokkal szolgál, pontosan az előfizető mértéke szerint s e sza­bások által a lapban bemutatott toilettek otthon is elkészíthetők. Szorgalomra,tevékenységre ösz­tönzi e lap olvasóit az iparművészeti munkák tanításával, háztartásra vonatkozó tanácsaival s a jól végzett munkálkodás jutalmául egy tel­jes, jól szerkesztett, neves irók munkáival gya­rapítóit szépirodalmi résszel s egy jóravaló gyermeklappal ad a tudnivalók mellé nemes szórakozást is. A Divat Szalon külső kiállítása méltó a belső tartalomhoz. Színes képei, ábrái, díszes boritéka, kiváló hölgyek arcképeinek be­mutatása, ismeretterjesztő cikkeihez adott illusz­trációi minő sikeresen sorakoznak ahoz, hogy a magyar olvasóközönség ez években régi, de tejlődésben mindig friss és uj családi lapját a külföldi divatlapok fölé emeljék. A Divat Szalon különben olcsóságban is kiállja velük a ver­senyt, lévén előfizetési ára: egész évre 12 K. élévre 6 K. és negyedévre 3 K. Mutatványszá­mot ingyen és bérmentve küld a Divat Szalon kiadóhivatala, Budapest, IV. Eskü ut ö. sz. — Liliomok lilioma a cime sajtó alatt levő uj vallásos verskötetemnek, mely csupa Mária- dalokat tartalmaz, miket jeles mesterek: Belez- nay Antal, Demény Dezső, Dombay Arthur, Járossy Dezső, Kersch Ferenc, Kontor Elek, Lányi Ernő, Sztojanovich Jenő, Tarnay Alajos, Vavrinecz Mór s más elsőrangú zeneszerzők melódiáival már országszerte énekelnek a temp­lomokban, vallásos és hazafias hangversenye­ken, családi körökben. E ciklusnak cime Mária- dalok. Az inkább szavalásra alkalmas Maria­verseket a Hangulatok cimü ciklus csoporto­sítja. A 11 ives (176 oldalas) kötet 1909. február végén jelenik meg. Külső csinosságáért kellő kezesség, hogy a Szent IstvántTársulat jónevii müintézete, a Stefaneum állítja ki. Előfizetési ára 2 korona. (A bolti ára 3 korona lesz.) Gyűjtőknek 5 beküldött előfizetési ősszeg (10 K) után köszönetül 1 tiszteletpéldányt küldök. Előfizetési összegeket csak 1909. február végéig fogadok el címemen : Budapest, Vili., Mária utca 18., I. 24. Február 15. után 3 koronáért címemen ■kívül megrendelhető a Szent-István- Társulat könyvkereskedésében: Budapest, IV., Kecske­méti-utca 2. Tisztelettel Szepessy László. — Melyik a legjobb budapesti napilap Erre a kérdésre már megadta a heiyes választ a közönség, amikór oly nagy arányban csopor­tosult »Az Újság« körül, hogy ez az uiság ma a legelterjedtebb valamennyi között. Azt a pá­lyát, amit a régibb lapok harminc esztendő alatt futottak meg, »Az Újság« rövid öt évi fennállása alatt nemcsak, hogy megjárta, hanem túl is szárnyalta és folytonos emelkedése szinte káprázatos fejlődést biztosit ennek a közked- veltségü, egyetlen előkelő nagy magj’ar napi­lapnak. Herczeg Ferenc, Kenedi Géza, Kóbor Tamás, Kozma Andor, Mikszáth Kálmán főmun- katérsakon kivül olyan újságírói gárda szol­gálja »Az Ujság«-ot, aminővel egyetlen egy hazai lap sem rendelkezik és ennek, valamint annak a gondosságnak, melylyel Gajári Ödön, Agai Béla »Az Ujság«-ot szerkesztik, tudható be az a magas előkelő színvonal, mely »Az Ujság«-nak sajátossága és amelylyel semmiféle IOLN A VA. v.4EG\ iü. más hazai lap sem vetekedhetik. »Az Újság« állandó heti melléklete »A gyermek« és »Az asszony«, egyik az apróságok, másik a magyar úri asszonyok köreben szinte a rajongásig köz- kedveltségüek. »Az Újság« előfizetési ára 1 hóra 2 kor. 40 fill., V4 évre 7 kor., félévre 14 kor., egész évre 28 kor. Megrendelő cim : »Az Újság« Budapest, Rákóczi-ut 54. Kossuth Ferencz levele! Tek. Balázsovich Sándor gyógyszerész urnák Sepsiszentgyörgy. »Csúzos bántalmaknál az „INDASZESZ“ bedörzsölése jó hatásúnak mutatkozott. Kérem legyen szives nekem három üveggel küldeni«. KOSSUTH FERENCZ. Számos előkelőségek és orvosok igazol­ják, hogy a törvényesen védett székelyhavasi INDASZESZ gyógyfű sósborszesz legjobb szernek bizonyult a test és izmok ed­zésére. Üdít és frissít. Megóvja, a testet a hideg káros befolyásától. Másságéhoz (gyuró-kenő- kura) felette ajánlatos. Leghatásosabb szer csúz, köszvény, rlieuma, fejfájás, uáthu, influenza, tagszaggatas és mindennemű meghűlésből eredő bajok ellen. A székely­havasi „INDASZESZ“ össze nem tévesztendő más sósborszesz készítményekkel, melyek egy­szerű szeszkeverékek, holott az „INDASZESZ“ székelyhavasi gyógyfüvekből előállított és hatá­sában telülmulhatatlan gyógyszer-különlegesség. Készíti Balázsovich Sándor gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy. A törvényesen védrtt szé­kelyhavasi „INDASZESZ“ kapható 2 és 1 ko­ronás üvegekben az országokban mindenütt Főlerakat: Szekszárdon, Miklós Aladár dro­gériájában. (2—10). A guruló pénz.* A közeledő ünnepek alkalmával a pénznek egy nagy áramlata fog megindulni. Vándorolni — gurulni fog a pénz helyről-helyre, kézről- kézre, egyformán a gazdagok és szegények körében. A gyárosok, birtokosok, munkaadók al- kalmazottaikról, ugyancsak ez utóbbiakról a nagyközönség, továbbá a szülők, rokonok, jó­barátok gyermekeikről, hozzátartozóikról, isme­rőseikről mind megemlékeznek. Ennek jelét ki pénzben, ki különböző tárgyak ajándékozásával adja. E szép szokás alkalmából a pénz soha­sem tesz oly mozgalmat az év többi részében, mint a karácsonyi és újévi ünnepek alatt. Mil­liókra megy az az összeg, mely ilyenkor meg­mozdulván, — helyet cserél. E tradicionális szokásnak azt a részét, mely különböző ajándék és emléktárgyak adá­sában nyilvánul, — nem érintjük. A pénznek ajándékozását is helyeseljük akkor, amikor azt az elsőrendű életszükségletek beszerzésére for­dítják az ajándékozottak, sőt az sem kifogásol­ható, ha ilyén alkalommal egyesek a másodrendű életszükségleteket szerzik meg. Józan élvezet és szórakozás csak kellemes emléket hagy abban az iránt, aki azt okozta. De mit látunk igy az ünnepek alatt és utána ? Az a tömeg, mely az utcákon hullámzott, elvégezvén missióját, ott­hon övéi körében örül, mig egy más része, éppen a népnek az az osztálya, a melyről a nagyközönség csengő ércpénzben szokott meg­emlékezni, zsúfolásig tölti meg a vendéglőket, kávéházakat és különböző mulató helyéket. Is­mételjük, nem akarunk a józan szórakozás, mulatságok — pl. egy tanulságos szinielőadás- elien szólni, de igenis, határozottan el kell ítélnünk a mulatságnak azt az alakját, amely a fék­telen tobzódásban, az utolsó fillérnek is a korcs­mában való elköltésében nyilvánul. E bajon a népnek nevelésével, művelésé­vel, gondolkozásának helyes irányba való tere­lésével lehetne segíteni. E cél érdekében a nép szivéhez kell hatolni, annak érzelmi világába be kell plántálni, meg kell vele ismertetni mind- amaz institúciókat, amelyek tulajdonképen ő érte vannak. Ezek egyike a postatakarékpénz­tár, amelynek ismertetésére és figyelembe véte­lére talán sohasem mutatkozik kinálkozóbb al­kalom, a közeledő ünnepeknél. Abból a pénz­áramlatból, amely a nép között megindul, hacsak egy tizedrésznyit lehetne ezen intézet felé te­relni, kétszeresen szolgálná az ügyet, mert amig a pénzt megőrizné és igy az egyesek érdekét mozdítaná elő, — amellett a nemzeti vagyonosodásnak is tenne szolgálatot. • A cikket még karácsony előtt vettük, de csak mai számunkban közölhetjük. A szerk. / Ezen intézet — a postatakarékpénztár — amidőn módot nyújt arra, hogy a fiú katonai szolgálatáról, a leány férjhez meneteléről min­den nehézség nélkül lehessen gondoskodni, ugyanakkor csak a közönségen múlik, hogy ezen kedvező feltételeket a maga érdekében al­kalom szerint kedvezően kihasználja. Ha a szü­lők. rokonok gyermekeiket oly betétkönyvecs­kével ajándékoznák meg, amely az érintett feltételeket tartalmazná, a gyermek amellett, hogy takarékosságra szoknék, könyvecskéje által egy kedves emléket és azonkívül jövőjéről való gondoskodást is nyerne. Az ipari munkások, ifjú tanoncok ugyan ezen, sőt tovább menve a meghatározott összeg és kikötött idő feltétele mellett, ajándék pénzei­ket ha postatakarékpénztárba teszik, szintén biztosítják jövőjüket és további boldogulásukat. Megszokják a takarékosságot és igy amidőn önmaguknak használnak, egyúttal hasznos tag­jaivá lesznek saját társadalmi osztályuknak is. A postatakarékpénztár, amely a maga ne­mében egyetlen ilynemű állami szociálpolitikai intézmény az országban, mindenképen megér­demli a pártolást és azt, hogy a társadalom a nép minden rétegében minél ismertebbé, nép­szerűbbé legyen. Külföldön, Ausztriában, Hollandiában, Fran­ciaországban milliárdokra megy az az összeg, amelyet a hasonintézetek a nép filléreiből ösz- szegyüjtöttek. Hazánk sem marad az utolsó helyen, amennyiben betétállománya már a száz millió felé közeledik. Sokan a kamatlábat keveslik és éppen e panaszt fogja ellensúlyozni a különböző felté­tel mellett letett betétnek a rendes 3°/o-nál 6 tizeddel magasabb kamatlába, továbbá a rész­járadéknak 4o/0-al való kamatoztatása. A postakarékpénztár ugyanis épen január hó 1-ével részjáradék üzlete révén lehetővé fogja tenni az állami járadék vásárlását már oly felek részére is, akik legalább 25 korona név- értéküjáradék vételárával rendelkeznek. Tekintve, hogy a járadék a mostani árfolyama szerint névértéken jóval alul van, a ráfordított pénz még 4 százaléknál is nagyobb kamatot fog hozni. A közönségünkön áll tehát már most, hogy ezen intézmény révén, amely kizárólag az ő érdekében létesittetett, megismerkedjék a ta­karékossággal és ezáltal úgy az egyeseknek, mint azok hozzátartozóinak jövő megélhetését biztosítva, — könnyítse meg az élet terheit. Okunk van hinni, hogy a küszöbön álló ünnepek alkalmával az a tábor, amely addig a postatakarékpénztár betevői köré sorakozott, csak sokasodni fog és a guruló pénznek egy része a postatakarékpénztárban fog megálla­podni. Dr Denc Ákos Szerkesztői üzenetek M. K. A. K. Dombóvár. Éppen lap zárásakor érke­zett a hosszú cikk. Tudósítónk már tegnapelőtt küldött egy rövidke cikket róla. liiadó lakás. Széchenyi-utca 146. szám alatti házban 4 szobás utcai lakás kiadó Molnár-féle műintézet r.-t. könyv- és papirkereskedésében Szekszárdi Kasinó-bazár a következő tárgyak jutányos áron szerezhetők be : Ifjúsági iratok Szabadságharc eseményei Szépirodalmi művek íróasztal-felszerelések Dísztárgyak T entatartó- készletek Albumok Diszdobozlevélpapirok Modern' »evélpap irkülönleges- ségek, stb. stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom