Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
TOLNAVÁRMEGYE XIX. évfolyam 12. szám Szekszárd, 1909. március 21 Előfizetési ír: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára. . 24 fillér. Előfizetéseket ét hirdetéseket a kiadó* hivatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkeretkedés r.-t. Sieksiárdon. Egyet számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meffj'elen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kia d éhi w at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok .n..« uem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. hirdetések mérsékelten mc.áll.pito t árszabály szerint számíttatnék. Habom előtt. Ausztria-Magyarország ultimátuma még nem küldetett ugyan el Belgrádba, de azéit már a mozgósítás előkészítésében benne vagyunk. A tartalékosok tízezrei, túlnyomó számban családos emberek, sietve vonultak be ezredeikhez, hogy készenlétben várják a király harci parancsát. Bosznia és Hercegovina annexiója óta, tehát közel hat hónapja, nyílt ellentétben áll az osztrák-magyar és a szerb politika, helyesebben határozottan ujjat húz velünk, a nagyhatalommal, a kicsiny szerb királyság. Es még hagyján az ellentét, az ujjhuzás; de a mód, melylyel ezt Szerbia teszi, any- nyira bántó, a magatartás, melyet velünk szemben tanúsít, annyira kihívó, követelód- zése. melylyel fellép, annyira jogtalan, a harci készülődés, melyet reánk kényszerit, annyira terhes és költséges, hogy azt tovább tűrni — bármennyire óhajtjuk is a békét és keriilendőnek tartjuk a háborút — megtorlás nélkül nem lehet. Amennyire elitéljük a nemzetek között az erőszak politikáját, annyira szükségesnek tartjuk államunk tekintélyének megóvását és ha Szerbia megengedi magának azt a bátorságot, hngy beleavatkozni akar, sőt határozottan beleavatkozik a mi legsajátabb birtoklási és kormányzati ügyeinkbe és hónapok óta támadó célzattal nyílt hadikészülődéseket folytat ellenünk, ezzel szemben csak helyeselnünk lehet, ha kormányunk, j miután Szerbia észre térítésére minden békés eszközt alkalmazásba vett, immár erősebb lépésekre határozza el magát és esetleg fegyverhez is nyúl. A dolgok mai állása szerint kétségtelen, hogy az összes nagyhatalmak a béke fentartását óhajtják; Szerbia és a vele szövetkezett Montenegró harcias kedve tehát nemcsak velünk, hanem az összes nagyhatalmakkal és a művelt világgal is ellen- j tétben áll. De éppen ez az ellentét mutatja, hogy mily tévesztett utakon jár a szerb érzelmi politika és hogy mily rossz tanácsadó a politikában a szenvedély, mely nemcsak a népet teszi rabjává, de még a kormányt, sót a fejedelmet is képtelenné teszi arra, hogy elhagyja a veszélyes ösvényt és kövesse a jónak felismert, vagy barátai által javasolt helyes utat. A magyar nemzetnek bizonyára semmi oka sincs arra, hogy Szerbiával, vagy akármelyik szomszédjával háborúba keveredjék. Sót tovább megyünk, az osztrák-magyar államszövetség első sorban a békére van berendezkedve. Az annexió nyomában már most is mutatkozó birtoklási, kormányzati és berendezkedési zavarok és nehézségek kétségtelenül igazolják e felfogásunkat. Ezzel szemben azonban nem szabad felednünk, hogy minden békés berendezkedésünk mellett is hadseregünk elsőrendű és éppen erre való tekintettel nem szabad megengednünk, hogy bármely szomszéd megfeledkezzék velünk szemben a köteles tiszteletről és a minket megillető érdekkör figyelemre méltatásáról. Legyen az a szomszéd bármily hatalmas, vagy bármily jelentéktelen, a nemzetközi jog szabványait tiszteletben kell tartania és ha megsérti, elégtétellel tartozik, melyet ha önként meg nem ad, jogunk van őt reá szorítani. Szerbia ellenséges magatartását és az 1 ellene vezetendő háború eshetőségeit mérlegelve, lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy úgy Ausztria, mint Magyarország törvényhozásában szláv nemzetiségi képviselők részéről csak a napokban a szerb politikát pártoló nyilatkozatok és kijelentések tétettek. Nem lehet eléggé megróni az ellenséggel való ezen egyetértést, mely érdekesen sejteti, hogy mit várhatunk az ausztriai szlávok tömörülésétől és alkotmányos működésétől. De ez a jelenség egyúttal azt is bizonyítja, hogy Bosznia és Hercegovina megszerzése nem szláv politika volt, hanem magyar és igy ezek megtartása is első sorban magyar politika. Hogy ez a politika egyúttal a dynasztiának is kedves és Ausztriára nézve is hasznos, csak annál meggyőzőbben mutatja e politikának: a nagy Andrássy Gyula politikájának jóságát. Lehet, hogy jelenlegi külügyminiszterünk elhomályosítja ezt a politikát; lehet, hogy külügyminiszterünk e politika végső konzekvenciáinak levonásakor: az annexió előkészítésekor és proklamálásakor nem a kellő elővigyázattal, nem kellőn számitó, sima kézzel járt el; — de az bizonyos, hogy most, midőn e politika fejleményei külháboru lehetőségeivel fenyegetnek bennünket, minden gáncsnak és helytelenítésnek el kell hallgatnia és a magyar nemzetnek mint egy embernek kell sorakoznia a kormány háta mögé, hogy visszaverhesse az államisága ellen tervezett támadó merényletet. A magyar nemzet békeszerető, de nem riid vissza a háborútól se! Szeretjük és kívánatosnak tartjuk a békét, mint az emberi élet leíöbb javát, mint a kultúra és a nemzeti fejlődés éltető elemét, de épp ily éltető TÁRCA. A szabadságharc nagyasszonyai. Azt a nagy eseményt, amely 1848. március 15 én Pesten történt, egyes történetirók szeretik parapié forradalomnak nevezni, sőt Pulszky emlékiratában utcai kraválnak nevezi. Tagadhatatlan, hogy nem a márciusi ifjúság vívta ki a sajtószabadságot, a tizenkét pontot, ő csak merész elhatározással és forradalmi tüntetéssel megvalósította azt, amit ugyanakkor a Bécsbe ment országyülési küldöttség az udvarnál kivívott. Március 13-án Kossuth hatalmas beszédének hatása alatt kitört a bécsi forradalom, másnap Kossuth fáklyászenét kapott, harmadnap reggel az országgyűlési küldöttség Bécsbe ment s már éjjel a király elfogadta mindazon nemzeti követeléseket, amik a feliratba voltak foglalva. Bármint vélekedjenek tehát a történetírók 48. március 15-éről, annyi kétségtelen, hogy ettől számítja mindenki a szabadságharc kezdetét, mert a kamarilla ekkor fogott ama lelketlen aknamunkába, amelyel a nemzet alkotmányát akarta megsemmisíteni. Julius 11-én Kossuth indítványára 200,000 honvédet szavazott meg az országgyűlés s csakhamar csatazajtól visszhangzott az ország. E nehéz válságos időkben, amikor úgy termettek a hősök, mint eső után a fü, a magyar nők nagylelkűségükkel, hősiességükkel, ön- feláldozásukkal a legszebb virágokat tűzték a dicsőségnek ama koszorújába, amelyel a honvéd nevet díszítette fel a történelem. A női szivek akkor a nemzeti lelkesedés gyújtó lángjai voltak. Győzelmi hozsannák és gyászos csapások közt egyforma rendületlenséggel álltak ők a szent nemzeti ügy szolgálatában. • Erdélyben oly fanatikus elszántság szállta meg a nőket, hogy hölgyzászlóaljat akartak alakítani, de Csányi orsz. kormánybiztos ezt nem engedte meg. — Többet tehetnek a nők a kórházakban, mint a csatamezőn — válaszolta nekik az ősz Csányi. Most. amikor a szabadságharc emlékei március idusának hatása alatt fölelevenednek lelkűnkben, nehányat felsorolok ama nagyasszonyok közül, akik a szabadságharcban oly dicsőségesen töltötték. be honleányi szerepüket. Első helyen kell említenünk Kossuth Lász- lóné, If 'éber Saroltát, Kossuth Lajos édes anyját. Ez a művelt, okos, vallásos, szigorú erkölcsű asszony párat an anya és hitves volt. Tele türelemmel, megnyugvással és lemondással. Egy szikra hiúság sem volt benne. Amikor fia fogva volt, vigasztaló leveleket irt neki s e levelekből egy végtelenül finom női lélek gyöngédségé s határtalan anyai szeretete sugárzik. Midőn fia miniszter majd kormányzó lett, i szerénysége, egyszerűsége, szives modora és kedélyessége egy cseppet se változott. Ő megmaradt egyszerű n'emes asszonynak, aki a nemességet a lelki jóságban és erényekben találta. Se egy szemernyi hiúság, se egy parányi nagy-* ravágyás nem fért az ő angyali leikéhez. A dicsőség nem kábította el, a csapás nem verte le. Fia szegényen hagyta itthon, de még Kutahiából is gondoskodott róla s mivel nem tudott többet küldeni, ötven forinttal segélyezte havonta. A nagyasszonyt sokat üldözték, zaklatták, letartóztatták, majd ráparancsoltak, hogy leányaival együtt hagyja el az országot. Ő tehát Brüsszelbe vonult, fia pedig Amerikába ment, ahol Lafayetten kívül senkit még olyan nagy diadallal és ünnepléssel nem fogadtak, mint őt Innen is segélyezte a szűk viszonyok között élő nagyasszonyt, de ezt a nemzet és fia sorsa fölötti bánat megtörte és leánya karjai közt 1851-ben meghalt. A brüsszeli rendőrség nagy tüntetéstől félve, csak éjjel, titokban engedte eltemettetni. Hamvai még most is jeltelen sírban nyugszanak. Fenséges jellemű nagyasszony volt Mesz- lényi Teréz is, Kossuth Lajos felesége s Kossuth Ferenc édesanyja. Művelt, szellemes, erős ; lelkű, nem büszke, de zárkózott természetű, mert nagy emberismerő volt s a hízelgőket utálta. Az igaz érdem előtt meghajolt, de a kérkedőket gyűlölte. Nemes és fenkölt hazaszeretetére, a küzdő honvédek iránti tiszteletére gyönyörű világot vet eme lelkes hangú felhívás: »Azon nap nincs már messze, mikor hazánk ellenei fővárosunkból is ki leendnek űzve; de a népszabadság harca minden erőt igénybe vesz. Polgártársnők ! Mi nem küzdhetünk a vitéz honvédek sorában, de bekötözhetjük a szenvedő honvédek véres sebeit s megszelídíthetjük a szenvedő honfiak fájdalmait. Akarat s tettben, de minden előleges, zajos összejövetel nélkül egyesüljetek e szent célra. Közületek mindegyik annyi kórodai készletet szerezzen, mennyi egy-egy vitéz ápolására szükséges, hogy a véres győzelmi nap bekövetkeztével lerójjuk a köszönet tartozását, melv hazánk szabaditóit illeti. Polgártársnők ! A Tisza veszélyövedzett— de szabad partjainál hallottuk ! a rabság sóhajait, engedjétek meg remélenünk 1 hogy szózatunk sziveitekben visszhangra talált«
