Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

\ K9 január 3 TOLI,á V AUttEGYB. 3 lépett házasságra Ujfalusy Jolánnál, Ujfalusy Lajos szekszárdi nyomdatulajdoncs leányával. A következő évben Bonyhádra tette át ügyvédi irodáját, ahol Muttnyánszky Béla irodáját vette át. Bonyhádon irodája hamarosan szépen föl­lendült, a bonyhádi takarékpénztárnak is ügyésze és az ottani társadalmi életnek csakhamar vezető tagja lett. A vármegyei életben is csak­hamar nagyobb szerephez jutott. 1887-ben tisz­teletbeli megyei ügyész lett. A bonyhádi tűz­oltóságnak sokáig főparancsnoka volt. A poli­tikai mozgalmakban lelkesen vett részt és a bonyhádi szabadelvüpártnak egyik agilis és leg­befolyásosabb vezetője volt. A törvényhatóság által reá bízott kiküldetéseket mindenkor pon­tosan és lelkiismeretesen látta el. 1894-ben, mi­dőn Simontsits Béla volt alispánt Szatmár vár­megye főispánjává nevezték ki, a vármegye közgyűlésén Moldoványi mondott a bizottsági tagok nevében búcsúztató beszédet, amelylyel nagy hatást keltett. A közigazgatási bíróság szervezése alkalmával, 1896 december hó 4-én, a király a közigazgatási bíróság tagjává nevezte ki Moldoványit. Ebben a díszes és nehéz állás­ban hamarosan érvényesítette kiváló képességeit és jogászi tudását, azonfelül pedig nagy szor­galommal és becsvágygyal töltötte be hivatását, olyannyira, hogy nemsokára a közigazgatási bíróság egyik elismert, kitűnő tagja lett, kinek működéséről Wekerle Sándor, a bíróság elnöke is meleg elismeréssel nyilatkozott. Férfikora delén, 51 éves korában, hosszú, kínos szenvedés után, december 25-én érte utón a halál. Hiába volt az orvosok és szerető csa­ládjának önfeláldozó gondozása — rák baja volt és ez ellen gyógyulást nem talált. Földi marad­ványait, miután Budapesten beszentelték, Szek- szárdra szállították, ahol nagy részvét mellett december 27-én helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást Fent Ferenc belvárosi plébá­nos végezte, a temetésen úgy a halottas háznál Budapesten, mint Szekszárdon a közigazgatási tiróság képviseletében megjelent • Szilassy Ala­dár, a közigazgatási bíróság tanácselnöke, az elhunytnak jó barátja. Ott voltak még a megyei tisztikar Simontsits Elemér alispánnal az élén, városunk egész intelligenciája és a bonyhádiak küldöttsége, köztük Osztrich Mihály kir. táblai biró, dr. Müller János, Fleischmann Lipót, Csik József, dr. Kanzler Antal stb. Elhunytát máso­dik neje, Ujfalusy Ilonka, hat gyermeke, agg edes anyja, nővére és kiterjedt rokonság gyá­szolja. Áldott legyen emléke. Elhunytáról családja a következő jelentést adta ki : „Özvegy dr. Moldoványi Istvánná született Ujfalusy Ilonka mint az elhunyt neje úgy a maga, valamint gyermekei: Pista, Etelka, Jolánka, Ilonka, Jenő, Erzsiké, — özv. Moldoványi Józsefné szül. Szép Etelka mint édesanya, Moldoványi Etelka nővére. Ujfalusy Lajos apósa, Ujfalusy Lajosné szül. Dória Róza anyósa, úgy a maguk valamint az összes ro­konság nevében is mély fájdalommal tudatják, hogy a forrón szeretett férj, édesapa, fiú, fivér, vő és rokon dr. Moldoványi István m. kir. köz- j igazgatási biró folyó hó 25-én reggel 5*/* óra­kor, életének 50-ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után az Urban jobb létre szenderült. A drága halott földi maradványai e hó 1'6-án délután 3 órakor fognak a gyászházban (1. Borz-utca 6.) a róm. kath. egyház gyászszertartása szerint be- szenteltetni és Szekszárdra szállítva, ott folyó hó 27-én d. e. 10 órakor újólagos beszentelés után az alsóvárosi temetőben a családi sírbolt­ban örök nyugalomra helyeztetni. Budapest, 1908 december hó 25-én. Imádkozzunk érette !“ Ferenc József gyermekkori levele. A bécsi Burg irattárában régóta kutatnak öreg történettudósok, akik a poros aktatömeg­ből olyan okmányokat, leveleket akarnak elő­halászni, amelyek eddig még nem kerültek nyil- j vanosságra. A levelek és okiratok a Habsburg család uralkodásának megírandó történetéhez kellenek. A történettudósok eddig is találtak néhány ismeretlen levelet; ezek között most adták közre Ferenc József királynak hat éves korában irt ama levelét, amelyben Ferdinánd császárt üdvözli az uj év alkalmából. Az 1836- J ban kelt levél szövege a következő: Legkegyelmesebb nagybátyám ! Nagyon örülök, hogy már annyira előrehaladtam az írásban, hogy levélben köszönhetem meg egyrészt jóakaró válaszát, másrészt a közelgő ujev alkalmával kifejezésre juttathatom fisz- j teletem és háladatosságom legszivélyesebb [ érzéseit. Legyen meggyőződve arról, hogy tanácsait meg fogom szívlelni, lelkiismere­tesen követem és minden igyekezetemmel | azon leszek, hogy várakozásainak megfelel­jek ; mert belátom, hogy egyedül arra kell j törekednem, hogy nagyszülőimnek, szeretett anyámnak és magának kedves nagybátyám | örömet szerezzek és egykor derék, hasznos j emberré váljak. Ezt Ígéri a legengedelmesebb j unokaócscse, Ferenc­Kereskedők gyűlése Az O. M. K. E. küldöttje vasárnap érke­zik városunkba. Nemcsak a kereskedők vendége az 0. M. K. E. főt’tkára : dr. Szende Pál, hanem szívesen látjuk őt mindannyian, akik osztályra és foglalkozára való tekintet nélkül igyekszünk a város fejlődését, haladását előmozdítani. . Mert meggyőződésünk szerint a haladás nem érhető el, sőt meg sem közelíthető a kereskedelem alapos megerősödése nélkül. Hi­szen akár hazánkat nézzük, akár a nyugat fejlettebb országait: mindenfelé csak ott látunk modern értelemben vett müveit városokat, ahol erős, hatalmas a kereskedők osztálya. Nálunk ezen a téren bizony igazán van mit tenni. Sok évszázad elöitéléte még mindig nem foszlo t széjjel. A kereskedői pályát az iparos­sal egyetemben lenézi, kicsinyli középosztá­lyunk, amely töri magát, hogy gyermekeit hiva­talba dugja, vagy fiskálisnak nevelje. Mig ilyen módon társadalmunk idegenkedik a kereskedői foglalkozástól, amely pedig fiai számára jobb megélhetést biztosítana, addig hasonló előíté­letből a hivatalos faktorok azon buzgolkodnak, hogy a küzködő kereskedelmet mozgásáoan, fejlődésében meggátolják. Láttunk legutóbb nem egy példát erre. A szövetkezetek, a végrehajtási novella, a per- rendtartás tervezete, az adóreform mind súlyos megpróbáltatást mérnek a kereskedőkre. Mind kereskedelemellenes irányzatot fejtenek ki. Amit azután a kodifikálok irányitó eszmeként meg­jelöltek : azt a végrehajtó hatalom tanulékony közegei buzgón viszik bele az életbe. Alig van kereskedő széles ez országban, aki ennek az áramlatnak a hatását ne érezné. Belátták hát végre az ország kereskedői, hogy valamit csak kel! tenni a maguk érdeké­ben, ha nem akarják, hogy végkép agyonnyom­ják őket, boldogulásukat örökre lehetetlenné tegyék. Megalapították az OMKE-t. Ez a rövi­dített neve az 5 országos szervezetüknek, melyet teljes névvel Országos Magyar Kereske­delmi Egyesülésnek hívnak. Öt évvel ezelőtt történt ez. Azóta alig van az országnak számottevő városa, ahol az OMKE nem vert volna gyökeret. Némely vá­rosban pedig rendkívül megerősödött és nem­csak a kereskedőknek lett megbízható orgá­numa, hanem az illető város gyarapodásának is biztos eszközévé vált. Legszemléltetöbben az uj adóreform elleni küzdelem mutatta, hogy az ÓMKE híven védi a vidéki városok ügyét. Ez a harc még nem dőlt el. Kimenetele attól függ, hogy meg van-e a kereskedőkben az elszántság a kitartásra, van-e erő és a lelkesedés az OMKE veze­tőiben a harc vezetésére ? Az OMKE vezetőiben, úgy látszik, meg­van az erő is, a lelkesedés is, megvan bennük az akarat elszántsága és a bátor meggyőző­dés. Ezt bizonyítják meg nem szűnő agitá- ciójukkal, melynek során ma elérkeztek mi hozzánk. já-ták a házakat, azokat fölverték, kirabolták, tömérdek értéket vittek el. Összeszedték mind a lábas jószágot is és elhajtották. A döbrökö- ziek a legnagyobb pusztulásban, nyomorban és kétségbeesésben maradtak vissza. Rebenyi Márton újabb vallomása szerint a város alá napkeltekor érkeztek. Tanú a tem­plomot kétszer háromszor is körül nyargalta, de nyitva nem látta, azt fel nem törték, ki nem ^ Rabolták. Csak a jegyzőnéröl, Pék Tamásnéról tudja, hogy a ruhát levonták. A lövöldözést a hetyke döbrököziek kezdték. Senkinek bántó- dása nem lett volna, egy puska nem sül el, ha békén maradnak. Egy magyar katonára — mi­kor a várba igyekeztek — egy rácz úgy reá támadt, hogy bizonyára bele meríti, bele fojtja a vízbe, ha segélyére nem sietnek. Menekülés közben ugráltak a ráczok vizbe és ha ott vesz­tek, arról tanú nem tehet. Mennyi marhát vet­tek el a ráczoktól, mennyi ruhát, egyéb értéket, nem tudja, mert sokan voltak a katonák és a zsákmányt sok felé hordták szét. Tanú, Rebe­nyi szolgabiró, csak egy nyaklánczot kapott, egyebet semmit sem. Pinczehelyi Forintos Péter szerint már nap­kelte előtt megtámadták előőrseiket a döbrö­köziek és erős lövöldözéssel útjukat állták. Amig a kaposvári őrség meg nem érkezett, nem is tehettek semmit. Csak azután nyomultak előre és Jeszenszky utasítására, védelemből fogtak fegyvert. Hogy ki mit és mennyit zsákmányolt. azt nem tudja megmondani. Ernest András me­sélte, hogy kíváncsiságból nehányad magával bement a templomba, mert azt belülről is látni akarta. Nem hallotta, hogy ott illetlen vagy tilos dolog történt, vagy hogy a kalugyereket ütötték. Néki csak két 15 krajcáros ezüstpénz jutott és 28 pár kis török pénz és valamicske vászon, lehetett talán tiz rőf. Egyebet nem vitt el. Az asszonyok ki­fosztását, vetkőztetését nem látta, sőt azt tudja, hogy a zsákmányolt vászonból sokat visszaadtak a siránkozó asszonyoknak. A marhákat csak ak­kor hajtották el, mikor segélyül a (kaposvári) németek is megérkeztek. Azt mondják a ráczok , hogy 14-en haltak meg közülük. Eznyilván hazug­ság, valamint az is, hogy a »rácz vezér« egész csa- í ládja elpusztult. Hallotta bizonyosan, hogy mindnyájan élnek. A herczeg részére Jeszenszky körülbelül 180 darab lábas jószágot hajtott el, de évesnél fiatalabb is sok volt köztük. A ka­tonák mennyit hajtottak el nem tudja, de ezek sokat nem értek. Kovács Mihály szerint mire behatolhattak a városba, már délfelé járt az idő. Mikor útjá­ban arra ért, a templom nem volt nyitva. Ha nem támadnak a döbrököziek, ők sem használ­tak volna fegyvert. 'Éppen őt hasán úgy meg­sebesítették, hogy a sebet még most sem nőlte el, öt hónap alatt. A zsákmányból sorsolás utján ütött valamelyes holmikhoz, de azok keveset érnek. Vajda István látta, hogy egy rácz meg­sebesült, de ez már más napon történt, mikor a marhákat Tamási felé hajtották. Ez a rácz, tudja bizonyosan, meggyógyult. Pinczehelyi Cseh Tamás szemlélte, hogy egy katona egy asszonytól egy erszényt vett el, de abban csak három XV. krajczáros ezüst pénz volt. Baksai Péter szolgabiró szerint egyik barát kinyitotta a templom ajtaját, amelyen azután Jeszenszkiés még egynehányan bementek de nem vittek el semmit s kijöveteiük után a barát bezárta ismét az ajtót. Sőt pinczehelyi Garoczai Ferencz azt is tudja, hogy a barátok Jeszenszkivel együtt ettek és ittak. Szili György arról tud, hogy Horváth Ferenc simontornyai vajda egy rácztól hat ara­nyat »kapott.« Cseh János szerint az elhajtott marhák száma 500 volt, de ezek egy része másnap visszakerült. A ráczok panaszaiból és az egymásnak ellentmondó, de a panaszok jogosultságát sok­ban elismerő vallomásokból bizonyosra vehető, hogy a nem rég elmúlt török világnak egyik tünete, egyik nem ritka eseményre lobbant itt újra lángra. Olyan, mint mikor a magyar vég­váriak bevettek egy török erősséget, vagy a török őrség lopva elfoglalt egy magyar várat. Olyan, mint mikor a földesur elegendő fegy­veressel becsapott a török területre, hajdani jobbágyai közé és beszedte rajtuk az elmaradt adót, büntette őket »szófogadatlanságukért.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom