Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-17 / 3. szám
XIX. évfolyam 3. szám Szekszárd, 1909 január 17. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye-utca 130. sz. . Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő é« laptula donos : Förounkatars : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratot ...... nem auataak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez infézendők. Hirdetések mérsékelten mesél lapított árszabály szerint számíttatnak. Az országos közhitelviszonyok és a bankkérdés. Irta : Leopold Sándor. Az oiszágos közhitelviszonyok, sajna, még mindig kedvezőtlenek. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben a Balkánon beállott politikai változások idézték elő a hanyatlás újabb kiélesitését, de tagadni nem lehet, hogy a válság régibb keletű. Teljesen egyidejű az ama nagy országos mozgalommal, mely nálunk az önálló bank felállítását sürgeti. A magyar értékpapírok ára nemcsak, hogy azóta csökkent, hanem a külföldön elhelyezve volt értékek nagy része visszavándorolt. Zálogleveleink meg éppen nem találnak megfelelő piacra. Tolnavármegye törvényhatósága például, már két év előtt elhatározta, hogy útépítési célokra 700.000 korona törlesztéses kölcsönt vesz fel, de határozatát az ecsetelt viszonyoknál fogva, még máig sem bírta foganatositani. A miniszterelnök ur pedig nemrég kénytelen volt bevallani, hogy ez időszerint járadékkölcsönt nem képes elhelyezni, bizonyos államkiadások ledezésére ideiglenes, azaz: rövid lejáratú, kölcsönhöz kell folyamodni. Nem lehet szándékom az önálló bank ielállitásának politikai indokait vizsgálat tár gyává tenni. Bizonyára nincs magyar ember, ki szívvel-lélekkel nem örülne, ha a hazai viszonyok olyanók volnának, hogy az ország minden tekintetben függetlenül és önállólag rendezhetné közgazdasági életét. Csakhogy ily fontos kérdésben nem szívünk óhajai, hanem a közgazdasági tényezők döntenek. Hogy a parlamenti bankbizottság által meghallgatott szakiéi fiák legnagyobb része a közös bank fentartása mellett nyilatkozott, ismeretes. Egyik nagytekintélyű szakértő azonban, kinek szava rendesen nagy súly- lyal bír, és kinek szaktekintélyére maga a bankbizottság elnöke hivatkozott, az önálló bank felállításának kivihetőségét határozottan lehetségesnek mondotta. Ezen szakértő véleményével szemben — anélkül, hogy az ő kiváló szakavatottságát és tekintélyét kétségbe vonni bátorkodnám — azt az egyet mégis ki merem mondani, hogy kiindulási pontja leves, hogy tehát az arra alapított levezetései is ingatagok. Ő ugyanis az osztr. magyar bank utolsó mérlegéből merített adatok alapján megállapította, hogy az osztr. magyar hanknak 1907 december 31-én összesen 2,028,024,110 korona forgalomban volt bankjegyeiből 680 millió korona azon összeg, melyet a közös bank budapesti főintézete és magyar fiókjai Magyarországon elhelyeztek. Szerinte tehát ezen összeg elég Magyarország hiteligényeinek kielégítésére. Ebben rejlik érvelésének hibaforrása. Elmulasztotta ugyanis azon kölcsönösszegeket számításba venni, melyeket nem közvetlen az osztr. magyar bank, hanem más osztrák bankok nyújtanak az országnak. Hogy ezek közül csak nehányat nevezzek meg, itt van például, a 130 millió alaptőkével biró bécsi «Bankverein» budapesti fiókja, az «Angolosztrák Bank» budapesti telepe, a gráci «Steiermärkische Escompte-Bank», melynek annyi visszleszámolási kölcsöne van Magyar- országon, mint akár egy nagy budapesti banknak, a bécsi «Bodencredit-Anstalt», a «Wiener Escompte-Bank» stb. Ezek mindany- nyian hitelezői Magyarországnak. A miniszter- elnök ur pedig, midőn a pénzügyi bizottságban az adóreform tárgyalása alkalmával, ezen idegen pénzintézetek követelései szóba kerültek, azokat 400 millióra tehetőknek mondotta, — és mert tudjuk, hogy Magyar- ország nem ad pénzkölcsönt Ausztriának, hanem megfordítva igen, legalább ezen 400 milliót kell még hozzászámítani a 680 millióhoz és igy nem 680 milliót, hanem 1080 milliót tesznek a Magyarországon elhelyezett osztrák bankpénzek. Ezen összegbe még nincs beszámítva azon sok osztrák millió, mely számos magyar pénzintézet alaptőkéjébe van belefektetve. így például a «Magyar Jelzálogbank» a bécsi «Unionbank»-nak, a «Magyar Leszámitoló- és Pénzváltó-Bank» a «Niederösterreichische Escomptgesellschaft»-nak alkotása, sőt a «Magyar általános Hitelbank» alapításában is első sorban az «.osztr. hitelintézet» vett részt. Az említett szaktekintély hangsúlyozza ugyan, hogy csak oly önálló bank képzelhető, mely készpénzfizetéseket teljesíteni képes, mégis az alapitandó ónálló bank részére 150 millió aranyfedezetet elégségesnek tart! Eltekintve attól, hogy a kimutatott nagyobb forgalom arányában is a készfizetésekhez kevés* a 150 millió, ugylátszik, a szaktekintély figyelmét elkerülte azon körülmény, hogy az Ausztriával kötött kiegyezés alkalmával Magyarország arra kötelezte magát, hogy a közös kiadásokhoz való hozzájárulását oly pénznemben fogja teljesíteni, amely Ausztriában is teljes értékű, tehát aranyban. Magához a kvótához pedig 100 milliónál nagyobb összeggel tartozó Magyarország hozzájárulni. Azt az egyet azonban maga ezen bankszakértő sem hallgatja el, hogy pár évig TÁRCA. Téli kép. Borong a nap, közéig az alkony, Bús asszony ül az utcasarkon, Irgalmat esdve, könyben ázva Tekint a sürgő sokaságra. Keblére, mig gyász, gondok nyomják, Óva szorítja kis porontyát, Mintha félne: a sors haragja Nehogy még azt is elragadja. És a kis, gyönge jószág enyhén Alszik ott édes anyja keblén, Simulva annak hő szivéhez : A téli fagyból mit sem érez. S az emberek, kik arra mennek, Durván zavarják fel a csendet, Egy sem törődik, hogy a lárma Zaján fölébred a kis árva. Pedig az Isten ellen tesz, ki Azt a gyermeket felébreszti ! Ki tudja : mig a sírig bolygott, Lesz még valaha ilyen boldog ? Mert múlnak majd a gyermekévek, Jönni fog majd a férfi élet, S mitől az anyja most úgy reszket: Nyomor, hideg akkor is lesznek. De a kebel, mely melengette, Maroknyi porrá lesz majd esve, Melyre a búból, fájdalomból V issza többé hiába gondol! Mint a vándor, ki télidőben Vesződik gyilkos hómezőben, S meleg tavaszra gondol vissza, Mely régen el van már virítva ! Jakab Ödön Hó. Irta : Remete Oszkár. Hó és köd. Nem látod, hol végződik az egyik, hol kezdődik a másik. Olyan a világ, mint az ormánysági leányzó, mikor templomba megy. A fák sem akarnak egészen feketén állni a nagy fehérségben, kölcsön kértek gy kis gyémántport a ködtől. Hát még a fenyőfák! Ha igy be lehetne a karácsonyfát vinni a szobába, de törnék magukat utána a Lipótvárosban, ahol a legszebb karácsonyfákat állítják fel. A nap csak úgy kandikál a ködön át, mint egy rosszul pucolt ezüsttál. Ne süss ki jó nap, ne rontsd el szép fehér mezőmet fakó foltok kai. Vagy hát fordítsd fenyes arcodat a falubeli zöldmohás zsupptetők leié, varázsolj rájuk nagy jégcsapokat, melyekben megtörik sugarad és szivárványszínű, csalóka virágot fest a szegény- ember beteges muskátlijára. Megnézem, megvannak-e a mérgezett verebek. Bizony sok eltűnt, de úgy látszik, a mátyások vitték el, mert pár nap előtt még öt-hat lármázott itt a kertben s most egy sincs. De nini, ott a mezőn, mint valami ódivatú szücs- bolt cégérje, egy rókafark áll ki a hóból. Szép vörös, feketezománcos kanróka pihen a hóban. Feldobom egy akácbokorra, hogy ki ne kezdje valami kutya. Mintha csak legnagyobb ellenségük elestét nagy bállal ünnepelték volna a foglyok, a róka nyugvóhelye körül úgy tele van csapásokkal a hó. És most is ott vannak mind a környéken : hét csapat kel tel előttem egymás után. Szegényekkel elég csúnyán bánik a tél, vékony a fehér lepel s mindenütt kiáll belőle a giz-gaz, annak a magját szedegetik. Nyúl is van elég, feltúrják a havat a vetésen, ott egy kis zöldséghez jut a fogoly. Nem is igen járnak a szőrükre s igy nem is kerülnek hurokra. Mint a sápadt arcon a köny, úgy vonul végig a tehér tájon a kanális szalagja. A hóesés után fagyott be. Átmegyek a hídon a teknyővájó cigányok tanyája felé. A körülötte elterülő koróerdőkből egész felhője az apró madaraknak repül fel, a mint a kutyám «egzörrenti. Csodálatos, hogy a gaz mennyire szereti az ember közeiét. Ahol megtelepszik, mindjárt, a legszebb pázsiton is, ott van a csalán, bogáncs, paréj mindenféle legmérgesebb fajtája. S ha már az emberi lakás
