Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-23 / 21. szám
XIX. évfolyam 21. szám Szekszárd, 1909. május 23 Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kivü: elfogad a Molnár-féle könyvnyomda é$ papirkere&kedés r.-t. j Szekszárdon. Egye* szamok ugyanő t kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meffjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal i telefon-szám II. Főrnunkatárs : F ÖLD V äRi A13HÄLV. Felelős szerkesztő é« laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten me^állaiit. tt árszabály szerint 6zámittatnakr szakköreinek túlnyomó része hiába vitatják Vajúdó kibontakozás. —Ik. Hetek óta folynak a tanácskozások a miniszterek, pártvezérek, alvezérek és a haza sorsának többi intézői között. "Maga a válság tulajdonképpen már fél év óta tart, mert az önálló bank kérdése összes eshetőségeivel azóta áll már előtéiben és a parlamenti helyzet szanálása körül egy napig sem szünetelt a sok eszmecsere, vita és perpatvar. Andrdssy, Wekerle, Kossuth és Apponyi olyan modus procedendit keresnek, amely egyrészről a királyt, másrészről pedig a nemzetet is kielégítené és a koalíciót mai összeállításában együtt tartaná. Szóval nem illúziókat hajszolnak, hanem gyakorlatilag érvényesíthető programm után törekesznek, keresve a békét és a megértést a király és a nemzet között. Ez a törekvés dicséretes és annak sikerét őszintén kívánjuk. Az ország békés fejlődése, belső megizmosodása és erőgyűjtése a legfőbb cél és a legmagasabb szempont. Sajnos azonban az a helyzet, hogy a kormány tagjainak kormányképes politikai programm megteremtésére irányuló minden fáradozása és iparkodása sikerrel alig kecsegtet. Ennek a szomorú és sivár állapotnak részben az az oka, hogy a király idegenkedik a követelt minimális nemzeti követeléseket megadni, nagyobb részben azonban a Jnsth, Holló és Batthyány-íéle triumvirátus az oka. Ezek az urak ugyanis nem hajlandók a kormány prograinmját elfogadni, ük követelik az önálló bankot. Hiába van ellene a király, hiába vannak ellene az ország legnagyobb pénzügyi szaktekintélyei. Wekerle, Széli és Lukács és az ország pénzügyi hogy gazdasági érdekeink egyelőre a közös bank szabadalmának meghosszabbítását kívánják, Justh, Hotló és Batthyány Tivadar, valamint a — horribile diktu — most hozzájuk csatlakozott budapesti egyetemi ifjúság és számos vidéki 48-as kör és testület mindhalálig ragaszkodnak az önálló bankhoz. Pardon, nem egészen mindhalálig. Szép a hazafias eszmékért való vértanúhalál, de ez e pillanatban még sem fenyegeti az igen tisztelt alvezéreket. Ők — mint hallatszik — hajlandók az önálló bank kérdését egyelőre kikapcsolni, katonai követelésekről és vívmányokról pedig szó se essék, csupán az a kívánságuk, hogy,, a koalíció fejezze be életműködését és Ö Felsége tisztán a függetlenségi pártból nevezze ki az uj kormányt. Ez pedig azt jelenti, hogy öt 67-es alapon álló miniszter: Wekerle, Andrdssy, Zichy Aladár, Darányi és Jekelfalussy távozik és ezek helyét öt függetlenségi és jelenleg miniszteri tárcával nem biró képviselő foglalhatja el. A függetlenségi párté a többség, őket illeti a hatalom. Ez kétségtelenül helyes parlamentáris elv. És ha a hirdetett ellenzéki elvek és ígéretek szegreakasztásáért reájuk hárul az odium — legalább legyen az övéké a dicsőség és-a hatalom. Szóval a hataloméit mindent —- a hatalom nélkül semmit. Azelőtt a szabadelvű párt volt a hazaáruló, amely Bécscsel szövetkezve megakadályozta minden nemzeti ügynek diadalát — most a koalíción belül vannak a hazaárulók, akiket 67-es gyűjtőnévvel bélyegeznek meg és gyanúsítanak azzal, hogy a nemzeti ügy ellenségei és Bécsnek szervilis barátai. Mert mindenki, aki nem követi az alvezéreket és az ő fából való vaskarikás függetlenségi elveiket, az nyomorult hatvanhetes, az császári bérenc és a nemzeti jogok helyett a bécsi ármányos magyarellenes politikának szegődményese. Kossuth Ferenc csak ismeri a helyzetet és híven ítéli azt meg. Tudja, mi az, ami elérhető és tudja, mi az, amit megvalósítani nem lehet. Az ő lapja: a «Budapest» írja azt a sajnálatos és köztudomású igazságot, hogy ahol egy meutőgondolat fölmerül, az nyomban beleütközik a bécsi politika merev visszautasításának sziklafalába. Ez 400 éves tapasztalat által megerősített és újabban szintén folyton konstatálható szomorú igazság. De a Holló lapja nyomban rácáfol Kossuthra és azt írja, hogy az uralkodó nem állja útját a nemzet jogai, más szóval a függetlenségi politika érvényesülésének, az uralkodó eddigi merev magatartását csak a 67 esek okozták és a király a függetlenségi párt összetörésére irányuló fáradozásokat nem vette komolyan, éppen azért legközelebb a függetlenségi párttal kezdi meg az érdemleges tanácskozásokat a kibontakozás érdekében. Vagyis a király 48-as, csak a tanácsadói 67-esek. Hát szabad, becsületes, lelkiismeretes eljárás ilyen nyilvánvalóan koholt nagy mondásokkal a mostani komoly és válságos napok• I ban, a jóhiszemű és talán nem eléggé tájé- , kozott közönséget megtéveszteni? Ki hiszi el azt a vádat, hogy Andrdssy és Wekerle állják útját a király előtt a nemzeti politika érvényesülésének. Hisz eléggé köztudomású, hogy a három év előtti válság és ellentállás ideje alatt éppen Andrdssy Gyula gróf volt az, aki a TÁRCA. Költészetem. A költészetem, nótázasom Ha „szegényes“ is: mit én bánom; De minden versem: én vagyok, Szivemen ment át valamennyi S nem akartam soha több lenni, Mint a mieske vagyek. Magyar vagyok, — paraszti sorbúi, Irtózom a nagymondásoktúl. A hűhó nem természetem. S csinált haraggal háborogni, Tűz nélkül félreharangozni: Nem az én kenyerem. S én nem hiszek az új csodákban, Új Igétek Ige-voltában; A szamártövis nem virág! . . . S nem lesz soha, — vallom ép észszel. — Fejtetőre rakott eszmékkel Megváltva a világ. Jártam ott, hol pár agyalágyult Nyugati Titán «új»-nak bámult Hangon hallatta torz dalát . . . — Mosolyogtam, s csak szebbnek láttam Dalunkat, és szűz tisztaságban A népünket magát! . . . Hadd legyen hát nótám «szegényes», De egyre mindig büszke, kényes: Hogy ez az ón népem dala . . . S ne írjak inkább egy betűt sem, Minthogy tehozzád legyek hűtlen • Nemzetem valaha! SZABOLCSRA MIHÁLY. Hős asszonyok. — Képek a francia forradalomból. — A tizennyolcadik századvégi nagy francia forradalom kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után az emberi szabadságjogok fejlődésében. E mellett azonban a legtöbb jogtalanság is épen a hagy forradalom idejében történt s inquisi- toraik alattomos fondorkodásai ellen a legtisztább kezű és lelkű hazafiak seni érezhették magukat teljes biztonságban. Egy hajszálon függött bárkinek élete is s máról-holnapra guillo- tinra kerülhetett akár a legfeddhetetienebh forradalmár. Ez a szakadatlan meglepetésben utazó rendszer természetszerűleg megkeményitette az embereket s méltán dicsekedett el nagy Napoleon, hogy a világ egyetlen államában sem találni annyi lélekjelenlétet, mint épen Francia- országban. Nem is csoda. 1792-től 1815-ig a nappal vagy éjszaka bármelyik órjában akárki is el lehetett készülve a rendőrség legrémesebb zaklatásaira, hogy a legjobb álmából halálba hurcolják a gyanútlan franciákat s csak természetes, hogy a naponta ezer meg ezer apró és nagy hőstettek színhelye volt a grande nation j földje, — igazi hőstetteké, amelyek hősei nagy részt névtelenül tűntek tova s dicsőségüket nem tartotta fenn senki a késő emlékezésnek. Most, száz esztendő után oszlani kezd a múltak köde s a hálás utódok kegyelettel ássák ki a feledés hamuja alól a viharos nagy idők nagy tetteinek sárgult krónikáit, melyekI bő! névtelen hősök, hős leányok és asszonyok kialudt fakó tekintete mered reánk. A fony- nyadt emlékek közül kiragadjuk ime két bátor, erőslelkü asszony arcképét. Hősi lélekjelenlétük bízvást rászolgált, hogy ne vesszen feledésbe s átadjuk a késő kor kegyeletes emlékezésének. Hyde de Neuville báróné, született Rouille de Mariny az egyik történet hősnője. Férje a forradalom kezdete óta már csupa kalandvágyból is, erősen agitált a királyság visszaállítása érdekében. Természetesen üldözték s mindent ekövettek, hogy kézrekerithessék, de sikeretleül. Vagy öt esztendőn át következetesen kijátszotta üldözőit, pedig valósággal kacérkodott a veszedelemmel. Ha eszébe jutott, a forradalmi vérebek orra előtt hajózott át Angliába s a parti őrök tömött sorai között kötött ki újra francia parton. Szabadon járkált Páris utcáin, miközben egész csapat rendőr kereste Bretagneban. E mellett még csak meg sem húzta magát, vakmerő csínyeket követett
